A román határrendészet 28, Magyarországra tartó migránst állított meg péntekre virradó éjszaka a Nagycsanád - Kiszombor határátkelőhely körzetében.
Nem tettek terhelő vallomást Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere ellen a vád tanúi a pénteki tárgyaláson. Bár arra lehetett számítani, hogy a Kolozs megyei táblabíróságon lejátsszák a SRI vádemelés alapjául szolgáló hangfelvételét, erre nem került sor.
Nem járult hozzá a megyei készenléti bizottság, hogy a Kolozs megyei önkormányzat kérésére riadóállapotot hirdessenek a pataréti hulladéklerakónál, ahol az utóbbi időben földcsuszamlások voltak.
Minden szexuális jellegű visszaélést ajánlott jelenteni a hatóságoknak, hiszen csak így lehet megállítani az elkövetőket – hívta fel a figyelmet a Krónikának nyilatkozó jogász a #MeToo kampány kapcsán.
Adománygyűjtési akcióba kezdett a Hargita megyei önkormányzat a medvetámadások áldozatainak megsegítésére, más megyékben élő emberek támogatására is számítanak.
Befejeződött csütörtökön a nagyváradi tömegközlekedési vállalat alkalmazottai által kedden kirobbantott spontán sztrájk, a reggeli órákban az összes autóbusz forgalomba állt, és a villamosok is menetrend szerint közlekedtek.
Bukarestben minden nap, minden magyar kérésre azt mondják, hogy nem; nemekre nem lehet jövőt építeni egy állam és egy közösség közötti kapcsolatban, ez ma Európában is látszik – fogalmazta meg csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád.
Valószínűleg soha nem teljesülnek az egészségügyi szakszervezetek követelései – jelentette ki csütörtökön Ionuţ Mişa pénzügyminiszter, aki nem tartja normálisnak, hogy bizonyos esetekben a fizetés mellé 300 százalékos pótlékot számoljanak fel.
Erdélyi Politikai Iskola címmel indít képzést a Mathias Corvinus Collegium (MCC) az RMDSZ és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) segítségével.
A Romániában élő magyarok életét pozitívan befolyásoló törvénymódosítás, döntés esélyeit illetően nagyon sokat árt az a folyamatos magyarellenes médiakampány, ami kevés kivételtől eltekintve az összes román sajtótermékből árad – jelentette ki a Krónikának Illyés Gergely politológus.
Romániában évente közel 1400 egyévesnél fiatalabb gyerek hal meg a kórházak hiányos felszereltsége következtében, de a szülők egészségügyi nevelésének hiánya miatt is.
Miközben a környezetvédelmi minisztérium továbbra sem hajlandó érdemben foglalkozni a medveproblémával, Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU számos tagállamában alkalmazzák a beavatkozási kvótát.
Miután a nagyváradi közszállítási vállalat alkalmazottai szerdán folytatták a kedden kirobbantott sztrájkot, a polgármester elbocsátásokkal fenyegetőzött. A lakosok ugyanakkor a második napra már „beletanultak” a helyzetbe, és bosszankodás helyett inkább humorral reagáltak a buszok és villamosok leállására.
Mintegy 1,2 milliárd forintból gazdálkodhat a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az új bölcsőde- és óvodaépítési projektje keretében. Az első alapkövet november 15-én helyezik el.
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal érvényesnek tekinti azt a szerződést, amellyel a római katolikus egyház vagyonkezelőjétől bérli az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületeit.
Az idén 145 Kárpát-medencei középiskola közel nyolcezer diákja utazik október 23-án legalább egy határ átlépésével ünnepelni - közölte a Rákóczi Szövetség.
Restaurálják a számos jelentős történelmi eseménynek otthon adó kolozsvári Redut épületét. A felújítás ideje alatt nem látogatható az ingatlanban székelő Erdélyi Néprajzi Múzeum állandó kiállítása.
A Bihar megyei önkormányzatnak többszöri próbálkozás után sikerült szavaznia a közalkalmazottak fizetéséről, a PNL-frakció és az RMDSZ–PSD–ALDE-koalíció között immár több mint egy éve tartó harc azonban nem ért véget.