Kitartó visszaesővel volt dolga a kolozsvári rendőrségnek

rendőrség

A jogosítvány nélküli sofőrt kétszer is a Fenesi úton fülelte le a rendőrség Képünk illusztráció

Fotó: Rostás Szabolcs

Öt nap leforgása alatt háromszor értek tetten jogosítvány nélküli vezetésen a Kolozs megyei rendőrök egy suceavai férfit.

Krónika

2025. január 07., 19:492025. január 07., 19:49

A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság sajtóirodájának keddi közleménye szerint a 62 éves sofőrt első alkalommal január elsején igazoltatták, mert anyagi károkkal járó balesetet okozott Kolozsváron, a Fenesi úton. A rendőrség közölte:

ekkor derült ki, hogy tavaly novemberben felfüggesztették a gépjárművezetői engedélyét.

Egy nap elteltével, január másodikán a suceavai férfi autóját egy közúti ellenőrzésen állították meg a rendőrök, szintén a Fenesi úton. Ekkor már 24 órára őrizetbe is vették, de a bíróság nem rendelte el az előzetes letartóztatását, így kiengedték a fogdából – ismertette az Agerpres hírügynökség.

Két nap elteltével, január 5-én a férfi harmadszor is fennakadt a közlekedési rendőrség szűrőjén, szintén Kolozsváron. Újra őrizetbe vették, és folytatólagosan elkövetett jogosítvány nélküli vezetés miatt indult büntetőeljárás ellene. A gyanúsított előzetes letartóztatásáról a bíróság dönt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 18., kedd

Az intenzív havazások nagymértékben megnehezítik az erdélyi hegyvidéken élők mindennapjait

Az erdélyi hegyvidéki településeken a mostani télies időjárási viszonyok közepette, a nagy havazások miatt az is előfordulhat, hogy nem tudnak kimenni az emberek a házból; így van ez például a Brassó megyei Fundáta községben.

Az intenzív havazások nagymértékben megnehezítik az erdélyi hegyvidéken élők mindennapjait
2025. február 18., kedd

Kártérítésre kötelezte a bíróság az Átlátszót egy székelyföldi üzletember javára

Kártérítésre kötelezte alapfokú ítéletében a kolozsvári bíróság az Átlátszó Erdélyt abban a perben, amelyet Balázs Attila székelyföldi üzletember indított a tényfeltáró portál ellen.

Kártérítésre kötelezte a bíróság az Átlátszót egy székelyföldi üzletember javára
2025. február 18., kedd

Csempészett cigarettát árult az otthonában, ahova a rendőrök is bekopogtak

Külföldről Romániába csempészett, zárjegy nélküli cigarettát árult marosújvári lakásán egy 68 éves férfi, a rendőrök felszámolták a jól menő üzletet.

Csempészett cigarettát árult az otthonában, ahova a rendőrök is bekopogtak
2025. február 18., kedd

Előrejelezhetőek-e a földrengések Erdélyben?

Az utóbbi években Erdélyben is több ízben érezhető földrengésekről tart előadást Kolozsváron Szakács Sándor geológus. Az ismert szakember a földrengések előrejelezhetőségéről is beszél február 27-én 17 órától az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában.
Előrejelezhetőek-e a földrengések Erdélyben?
2025. február 18., kedd

Rendőrségi jótanácsok havas utakon közlekedőknek

A téli időjárás miatt Erdély több részében nehézkesen halad a forgalom. A közlekedésrendészet tanácsokat fogalmazott meg a havas utakon közlekedő sofőrök számára, hogy elkerülhetőek legyenek a balesetek.

Rendőrségi jótanácsok havas utakon közlekedőknek
2025. február 18., kedd

Székelyföldi Bringás Vándortábor: új útvonallal várják a diákokat

Új útvonallal várják a diákokat a 4. Székelyföldi Bringás Vándortáborba, amelynek célja, hogy a résztvevők két keréken fedezzék fel Székelyföld kulturális és természeti kincseit – közölték kedden az MTI-vel a szervezők.

Székelyföldi Bringás Vándortábor: új útvonallal várják a diákokat
2025. február 18., kedd

Tovább keresik a zetelaki tó környékén eltűnt udvarhelyi férfit

Rendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek folytatják a február elején eltűntnek nyilvánított székelyudvarhelyi fiatalember keresését – közölte kedden a Hargita megyei rendőrség.

Tovább keresik a zetelaki tó környékén eltűnt udvarhelyi férfit
2025. február 18., kedd

Bűnügyi felügyelet alá helyezték a Hargita megyei közgyűlés alelnökét

Bűnügyi felügyelet alá helyezte a Maros megyei ítélőtábla Barti Tihamért, a Hargita Megyei Tanács alelnökét, aki ellen korrupció gyanújával folyik kivizsgálás.

Bűnügyi felügyelet alá helyezték a Hargita megyei közgyűlés alelnökét
2025. február 17., hétfő

Középkori csónakmaradvány került a felszínre a Maros alacsony vízállása miatt

A Maros alacsony vízszintjének köszönhetően egy középkori monoxylon, egy darab fatörzsből kivájt csónak maradványai kerültek felszínre Arad közelében. A régészek gyanítják, hogy egykoron sószállításra használt vízi alkalmatosságról van szó.

Középkori csónakmaradvány került a felszínre a Maros alacsony vízállása miatt
2025. február 17., hétfő

Elektromos töltőállomást is építenek „a király útján”

Az idegenforgalom fejlesztése mellett a környezetkímélő közlekedést is bátorító beruházás lesz „a király útja” elnevezésű új műút az Arad megyei Marospetres és a Hunyad megyei Alváca között: elektromos töltőállomást is kiépítenek a Zaránd-hegységben.

Elektromos töltőállomást is építenek „a király útján”