Első házként elfogadta kedden a szenátus a parlagfű irtására vonatkozó törvénytervezetet, amelyet a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ, a Népi Mozgalom Párt (PMP) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) terjesztett elő.
Hatalmas nyomás nehezedik a kórházakra a hiányos terhességgondozás miatt – hívta fel a figyelmet András Nagy Róbert.
Romániában rendszeressé váltak a magyar kisebbség elleni uszító üzenetek, hívta fel a figyelmet Sógor Csaba EP-képviselő az Európai Parlament plénumában.
Menesztették tisztségéből a Román Vasúttársaság (CFR) igazgatóját, Marius Chipert – jelentette be kedden Felix Stroe szállításügyi miniszter.
A barátságtalan idő ellenére százak tisztelegtek hétfőn az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére rendezett erdélyi ünnepségeken.
A kisebbségi jogok bővítése, így a többnyelvűség is az állam úgynevezett jogalkotói nagylelkűségétől és a többség döntésétől függ – hangsúlyozta Strasbourgban tartott beszédében a háromszéki tanács alelnöke.
A Székelyföldön hiába várják, Neamţ megyében viszont a környezetvédelmi minisztérium már kibocsátotta az első engedélyt egy veszélyes medve kilövésére.
Több mint kétszázezer lejes kártérítést követel minden munkabeszüntetéssel eltöltött napért az elmúlt héten spontán sztrájkot kirobbantó alkalmazottaitól a nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (HKV).
Egy 39 éves férfire és egy 14 éves lányra támadt hétfőn reggel egy medve Fogarason. Mindketten megsebesültek, de eszméletüknél vannak – tájékoztatott Ciprian Sfreja, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője.
Belehalt sérülésébe az a férfi, akit lelőttek vasárnap a Maros megyei rendőrök, miután falopáson érték és nem állt meg a felszólításra.
Biciklis felvonulással kívánják felhívni a döntéshozók figyelmét Bihar megyében arra, hogy nagy szükség van az észak-erdélyi autópálya építésének folytatására.
Nagyvárad fejlődésének mozgatórúgójaként használná a helyi adókat és illetékeket a helyi önkormányzat, amely ennek érdekében januártól számos változtatást vezet be adópolitikájába.
A péntek esti tűzvész után szombaton ismét felcsaptak a lángok Kolozsvár mellett, a pataréti hulladéklerakóban.
A bányaipar újratechnologizálása és a bányászat biztonságának szavatolása volt a legfontosabb napirendi pont azon a tárgyaláson, amelyet Mihai Tudose miniszterelnök folytatott szombaton Petrozsényban a Hunyad Megyei Energetikai Komplexum (CEH) és a bányászszakszervezetek vezetőivel.
Szoros szavazati aránnyal szerzett újabb elnöki mandátumot a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) élén Izsák Balázs, akinek többen felrótták, hogy a vezetőség elszakadt a helyi szervezetektől.
Meg kell ismételni a kolozsvári tömegközlekedési vállalat (CTP) buszok vásárlására kiírt közbeszerzési eljárását, mivel a licitre jelentkezett cégek közül egyik sem nyújtott be konkrét árajánlatot, így a pályázatot érvénytelennek nyilvánították.
Kós Károly építésznek, írónak, könyvkiadónak, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnokának, valamint Bartha Miklós 18. századi írónak, politikusnak állítottak szobrot pénteken Kolozsváron, az írisztelepi református templom kertjében.
Nagyvárad legnagyobb egészségügyi beruházására kerül sor a következő években, az önkormányzat ugyanis tízmillió eurós beruházással építene új épületszárnyat a városi kórházhoz.