Az elmúlt 24 órában 112 segélykérés érkezett a hegyimentő-szolgálathoz – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.
Az erdélyi magyar tárgyi, szellemi és lelki örökség megőrzését szolgálja majd a Csíksomlyón épülő néprajzi emlék- és élménypark – hangsúlyozta Csák János kulturális és innovációs miniszter.
A Magyar Unitárius Egyház – más keresztény felekezetekkel együtt – idén is megemlékezett arról, hogy 1568-ban a világon először Erdélyben, Tordán iktatták törvénybe a lelkiismeret és a vallásgyakorlás szabadságát.
A Moldovai Köztársaság elnöke szombaton átvette a Temesvár az európai értékekért díjat, amelyet a város önkormányzata idén alapított.
Életét vesztette szombatra virradóra egy férfi egy gyergyótölgyesi lakástűzben.
A Don-kanyarban 1943-ban elesett magyar honvédek előtt tisztelegnek Nagykároly környéki településeken január 13-án.
Március 15-én elkezdődnek az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak és Bisztraterebes közötti szakaszának tervezési és építési munkálatai – jelentette be pénteken a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Az erdélyi magyarság Európa veszélyeztetett népcsoportjai közé került, további fogyatkozását pedig csak közösségi jogainak kivívásával kerülheti el – hangoztatta „újesztendei közleményében” Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
A Bloomberg nemzetközi hírügynökség év elején közölt cikkében Erdélyt is felvették a világ azon régióinak rangos listájára, amelyeket a szerzők szerint „látni kell” 2024-ben.
Magyarázatot kér a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Román Posta és az Országos Nyugdíjpénztár illetékeseitől, miután kiderült, volt, ahol a nyugdíjszelvényre tűzött politikai szórólapot kézbesített a postás.
Elfogadhatatlan a román legfelsőbb bíróságnak az egyházi ingatlanok restitúciójára vonatkozó legújabb döntése, mert rossz precedenst teremt: megkérdőjelezi a tulajdonjogot, és törvényesíti a „kommunisták lopását” – jelentette ki Kelemen.
A székelyudvarhelyi önkormányzat károsult polgári peres félként csatlakozik a korrupcióellenes román ügyészség (DNA) által Gálfi Árpád polgármester ellen kezdeményezett büntetőperhez – döntött csütörtöki rendkívüli ülésén a képviselőtestület.
A Construcții Erbașu által vezetett konzorcium került ki győztesként a nagyváradi járványkórház tervezésére és kivitelezésére kiírt versenytárgyalásból.
Vadállat ölt meg egy férfit Szeben megyében – közölte csütörtökön a Szeben megyei rendőrség sajtószóvivője.
Drogot fogyasztott öngyilkossága előtt az a két 15 éves hobicaurikányi lány, aki december elején levetette magát egy 20 méter magas lupényi víztorony tetejéről – derül ki az igazságügyi szakértői jelentésből.
Takarókkal, meleg teával segítik, felkutatják a hajléktalanokat a nagy hidegben a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság és a helyi rendőrség munkatársai a Máltai Szeretetszolgálat önkénteseivel együtt – olvasható a szeretetszolgálat Facebook-oldalán.
Meghalt a gyulafehérvári Mihai Viteazul Katonai Főgimnázium egyik diákja csütörtökön, miután lezuhant az iskolaépület negyedik emeletéről.
Drasztikusan megnehezíti a magyar egyházak ingatlanjainak restitúcióját a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék új határozata. A Krónikának nyilatkozó jogász szerint a bíróság olyasmit vár el az egyházaktól, ami a 19. századi jogrendben nem is létezett.