Tág teret szentelt a román média Novák Katalin köztársasági elnök erdélyi magánlátogatásának, amelyet ugyanakkor minduntalan Magyarország „revizionista politikájával” próbálnak összefüggésbe hozni. A Transtelex szerint a magyar államfő „hozta a formáját”.
„Duális kampuszok” létrehozása céljából három, az oktatási minisztérium által támogatott projektben vesz részt a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE).
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 34 éves Krassó-Szörény megyei, Csiklófalvi (Ciclova Română) férfit kétéves kislányának bántalmazása miatt.
A mobil intenzív terápiás csapatba toboroz orvostanhallgatókat a SMURD rohammentő-szolgálat kolozsvári egysége. Kegyes Dávid önkéntes rohammentős a jelentkezés feltételeiről, a szükséges készségekről, újdonságokról beszélt a Krónikának.
Újévkor sokan tesznek fogadalmat, hogy másként lesz ezután. Minden pozitív, a jövőre vonatkozó elhatározás hasznos lehet, még akkor is, ha nem hosszú életű, a lényeg, hogy az elhatározások megerősítenek bennünket szándékunkban.
Kezdeményezte nyugdíjazását Cristi Danileţ, a Kolozs megyei törvényszék bírája, aki tavaly pert nyert a bírói karból történő kizárását elrendelő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanáccsal (CSM) szemben.
Meredek lehűlés köszönt be Romániára vasárnaptól, az ország legtöbb régiójában mínusz 15 fok alá süllyed a hőmérő higanyszála.
Vizsgálat zajlik a szászrégeni kórházban, a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban és a Maros megyei mentőszolgálatnál, miután egy A típusú influenzafertőzéssel beutalt nőnél egyhetes kórházi kezelés után fedezték fel, hogy válltörése van.
Január 8-ától 2026 januárjáig szünetel a vasúti forgalom a Kolozs megyei Egeres és Kissebes (Poieni) települések között a Kolozsvár és Nagyvárad közötti fővonalon zajló korszerűsítési munkálatok miatt – tájékoztatott pénteken a Román Vasúttársaság.
Novák Katalin köztársasági elnök Erdélyben tartózkodik a hétvégén, a Vargyas-szorosban készült fotót tett közzé Facebook-oldalán pénteken délután.
Összesen 380 magyar gyermek született Kolozsváron 2023-ban – közölte Facebook-oldalán Oláh Emese alpolgármester. Ez a szám kevesebb, mint tavaly és a korábbi esztendőkben.
Az időjárás függvényében napokon belül elkezdődhetnek a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium részben leomlott diákotthonának állagmegőrzési munkálatai – tájékoztatta az MTI-t pénteken Lukácsi Katalin, az iskola szóvivője.
Az elmúlt 24 órában megnégyszereződött az utasforgalom a nagylaki autópálya-határátkelő kilépőoldalán, ahol mintegy 65 ezer személy hagyta el az országot. Többségük külföldön dolgozó román állampolgár, aki Romániában töltötte az ünnepeket.
Júniustól Kolozsvárról és Chişinăuból is el lehet jutni egy rövid bukaresti átszállással New Yorkba, miután a HiSky légitársaság úgy módosította járatai menetrendjét, hogy az átszállási idő mindössze 1 óra 10 perc legyen.
A veszekedés hevében kilökte a feleségét egy harmadik emeleti tömbházlakás hálószobájának ablakán csütörtökön egy zilahi férfi. A 43 éves nő nem élte túl a zuhanást.
Három jármű ütközött péntek reggel az A1-es autópálya Nagyszeben-Szászsebes közötti szakaszán a 245-ös kilométerszelvénynél – tájékoztatott a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Harminckét falugazdásszal zárta a tavalyi évet a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyesülete, miután gyökeresen átszervezték. Becze István a Krónikának elmondta, több területen a rendszer jól működik, de van, ahol sokat kell javítani a hatékonyságon.
Fáklyás felvonulásra, megemlékezésre várja a résztvevőket a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Alapítványa a kollégium udvarára: a 175 évvel ezelőtt január 8-án történt pusztításra emlékeznek.