Zöld város a Székelyföld szívében – ezt a címet adta Csíkszereda új városrendezési tervének (PUG) a kolozsvári Planwerk urbanisztikai iroda, amelyet a helyi önkormányzat bízott meg a dokumentum elkészítésével. A tervet csütörtökön tették közszemlére a városháza előterében, mielőtt szerda este igen kevés helyi lakos részvételével megtartott lakossági fórumon is ismertették.
Májusban ünneplik a Vöröskereszt hónapját Bihar megyében. A jótékonysági szervezet ifjúsági vezetője, Marius Păcală lapunknak elmesélte, hogyan népszerűsítette az önzetlen segítségnyújtást a Vöröskereszt idén: minden rendezvényükön arról tájékoztatták az érdeklődőket, hogyan nyújthatnak elsősegélyt a bajbajutottaknak, hol adhatnak vért vagy adakozhatnak a szegény sorsú emberek javára.
Mivel az utóbbi három hónapban döntésképtelen volt, a hatályos törvények értelmében feloszlatták az 1081 főt számláló, több mint 90 százalékban magyarlakta Egri község képviselő-testületét.
Hargita megye önkormányzata közel 190 ezer lej értékű vízhálózati rendszer ügykezelését ruházta át Kányád, Felsőboldogfalva és Oroszhegy településekre a Gyergyószárhegyen szerdán tartott rendes havi ülésén.
A moldvai magyarság számára biztosított, jól működő oktatási program sem tudja megállítani, vagy legalább lelassítani a csángók asszimilációját – szögezte le a Krónikának adott interjújában Hegyeli Attila. A Moldvai Csángómagyar Szövetség (MCSMSZ) programvezetője szerint ha az anyanyelvű oktatás mellett nem történik előremozdulás vallási, kulturális, gazdasági területen, akkor a pedagógusok munkája mindössze csepp a tengerben.
Három év és nyolc hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a kolozsvári törvényszék Gabriel Hilote üzletembert, aki a tavaly ősszel három ember halálát okozta egy közúti balesetben. Az áldozatok hozzátartozói megdöbbenéssel fogadták az ítéletet, amelyet rendkívül enyhének tartanak.
Smaranda Enache kilép a Nemzeti Liberális Pártból (PNL), amelynek két éve tagja. A marosvásárhelyi Pro Europa Liga jogvédő szervezet társelnöke csütörtökön, sajtótájékoztatón jelentette be: egy ideje egyre távolabb érzi magát a PNL-ben uralkodó állapotoktól, az utolsó csepp a pohárban pedig az oktatási törvény tervezetének szerdai parlamenti vitája volt, amelyen liberális képviselők nacionalista kirohanásokat intéztek az anyanyelvű oktatás ellen. Enache...
Egy 2,3 hektáros területet vásárol a Kovászna megyei önkormányzat, hogy létrehozzák a Rétyi Nyír és az Uzon–szentivánlaborfalvi Tavak Látogatási Központot. A vásárlásról tegnapi rendkívüli ülésén döntött a testület.
Bár felfüggesztették tegnap az egy nappal korábban kiadott elsőfokú árvízriadót, továbbra is fennáll ez az árvízveszély a Temes megyei Gátalján. Az elmúlt napok folyamatos esőzései nyomán továbbra is árvízkészültség van több bánsági és erdélyi megyében.
Nem sikerül a váradiakat szelektív szemétgyűjtésre szoktatni – panaszolta el lapunknak a bihari megyeszékhely köztisztaságáért felelős vállalat, a RER Ökológiai Szolgáltató igazgatója, Ionel Ban.
A rendőrség szervezettbűnözés-ellenes osztályának (DIICOT) illetékese hallgatta ki tegnap délben a maroshévízi Urmánczy Nándor Egyesület alapítóit: Czirják Károly elnököt, Hámos Mihály és Balla Péter vállalkozókat, valamint Bodor Attilát, az RMDSZ helyi szervezetének elnökét.
Kétszáz új videokamerával bővíti tér- és forgalomfigyelő rendszerét a kolozsvári polgármesteri hivatal – jelentette be szerdán Sorin Apostu Kolozsvár polgármestere. Az elöljáró elmondta, a kamerákat, valamint a hozzá tartozó szoftvereket és kábeleket bérelni fogják, erre közbeszerzési eljárást írnak ki.
Módosította a 12 millió eurós hitel felhasználását e heti rendkívüli ülésén a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Bár a magyar polgári párti (MPP) frakció tartózkodott vagy ellenezte, a testület elfogadta a kölcsönből megvalósítandó közvilágítás-korszerűsítés műszaki-gazdasági dokumentációját és a hitelből finanszírozott fejlesztések módosításait.
Napok kérdése, és autóbusz-pályaudvar nélkül maradhat Csíkszereda, amennyiben nem akad újabb vállalkozó az állomás működtetésére. A több mint 30 éve működő Autotransport Rt. felbontotta a 2007-ben kötött bérleti szerződését a pályaudvar jelenlegi tulajdonosával, Kassai Tiborral.
Megtámadta a közigazgatási bíróságon a Hargita megyei prefektúra a gyergyószentmiklósi önkormányzat azon határozatát, amely a távhőrendszer közbeszerzési tenderfüzetének elfogadásáról szól.
Csak 60 kilométeres kerülővel juthat a mentőautó a kolozsvári sürgősségi kórházhoz az észak-erdélyi autópálya bizonyos szakaszairól. A letérési és visszafordulási lehetőségek hiánya egy esetleges súlyos balesetkor alaposan megnehezítené a mentősök dolgát. Ez annak a következménye, hogy az átadott 42 kilométeres autópálya-szakaszon egyetlen letérési lehetőséget sem biztosítottak, és a visszafordulási lehetőségek száma is meglehetősen korlátozott....
A hét elejétől egészen október végéig látogatható a Tordai-hasadék természeti rezervátum – jelentette be Alin Tişe, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke. A belföldi és külföldi vendégek, alpinisták körében egyaránt népszerű turisztikai célpont látogatásáért idén is egy szimbolikus összeget – a 14 éven aluli gyerekeknek 1, felnőtteknek 3 lejt – kell majd fizetni.