2010. május 20., 09:242010. május 20., 09:24
A cég már az elmúlt hónapban létrehozta az első öt szelektív gyűjtőhelyet a városban, de azt mondja, amíg a környéken lakók ömlesztve dobják be a hulladékot, a RER sem fog szelektálni.
A szelektív gyűjtőhelyeken egyelőre csak kétféle szeméttároló található: az egyik a száraz, a másik a nedves hulladéknak. Száraznak számít a papír, a karton, a fém és a műanyag, tehát az üres konzerv- és sörösdobozok, pillepalackok és zacskók, nedvesnek pedig a szerves háztartási hulladék, konyhai maradék. Bár a kétfelé válogatás nem tűnik bonyolultnak, a Szőllős negyedbeli lakóknak – ide került ugyanis az első öt gyűjtőhely – több mint egy hónap alatt nem sikerült megszokniuk az új rendszert.
Az igazgató azt meséli, az első szelektív kukák kihelyezése előtt a cég képviselete négy alkalommal találkozott az ottani lakótársulások elnökeivel, akik teljes mértékben támogatták a tervet. „Úgy látszik, az elnököktől a lakókig még nagyon hosszú az út” – vélekedik Ionel Ban.
A RER Ökológiai Szolgáltató tervei szerint a teljes körű szelektív hulladékgyűjtés még idén megvalósulhat. Amint az időjárás kicsit kedvezőbb lesz, a meglévő öt mellett újabb tíz gyűjtőpontot állítanak fel a városban. Ionel Ban elmondása szerint a vállalatnak több olyan céggel is van már szerződése, amely vállalja bizonyos típusú hulladék megvásárlását, például a kartonét, a műanyagét és az alumíniumét – bár ez utóbbiból a szemeteskocsik már nem sokat találnak a kukákban, mert a fémtolvajok megelőzik őket, tudtuk meg. Ionel Ban azt mondja, így hosszú távon 15 százalékkal kevesebb hulladék kerül majd a szemétdombra.
Az Eco Bihar uniós környezetvédelmi normáknak megfelelő szeméttelepének pedig még ebben az évben meg kell nyílnia. Ha ez megtörténik, a RER már mindenhonnan szelektíven gyűjtött szemetet szállít majd oda.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.