Ötvenkét év után felmentették a Szoboszlay-per elítéltjeit

Ötvenkét év után felmentették a Szoboszlay-per elítéltjeit

Három éves pereskedés után a kolozsvári táblabíróság felmentette az 1958-as Szoboszlay-per 57 elítéltjét. Az egykori katonai törvényszék által hazaárulással vádolt Szoboszlay Aladárt és további kilenc társát még az év szeptember elsején kivégeztek, a többieket börtönbüntetésre ítélték. Az 57 személy közül ma már csak hárman élnek: Ferencz Ervin, Orbán Péter és Orbán Etelka. A hozzátartozók a mai napig sem szereztek tudomást szeretteik...
2010. május 17., hétfő

Növekvő adók és adósságok Nagyváradon

Növekszik a nagyváradi magánszemélyek ingatlanadója jövőre, a jogi személyeké azonban az elmúlt évekhez hasonlóan csökken – jelentette be pénteken Biró Rozália gazdasági ügyekért felelős alpolgármester (képünkön). A bihari megyeszékhelyen több esztendeje egy-egy tized százalékkal kevesebbet kell a tulajdonokban álló épületek után adózniuk azoknak a cégeknek és intézményeknek, amelyek már újraértékeltették ingatlanukat.
Növekvő adók és adósságok Nagyváradon
2010. május 17., hétfő

Megzavart falugyűlés Gyergyóalfaluban

A gyergyóalfalvi falugyűlésre is rányomta bélyegét a közbirtokossági tisztújítás kapcsán nemrég kirobbant botrány. György István polgármester éves beszámolójára több mint háromszáz lakos volt kíváncsi. Azonban az utóbbi, nem statutárisan összehívott közbirtokossági közgyűlésen elnökké választott Pál Imre és társai többször is közbekiabáltak, nem egy alkalommal félbeszakítva a polgármestert, alpolgármestert.
Megzavart falugyűlés Gyergyóalfaluban
2010. május 17., hétfő

Megnyíltak a felújított sósfürdők

Szombaton nyitották meg a nagyközönség előtt az uniós projekt keretében felújított kolozsi és désaknai sósfürdőt. A két évre szóló, a PHARE-program keretében zajló gyógyfürdő-felújítási pályázat keretében a Beszterce-Naszód megyei Füge sóstavat is helyreállították. A beruházás költsége mintegy ötmillió euró volt, amelyből mintegy 3,5 milliót az Unió biztosított.
Megnyíltak a felújított sósfürdők
Megnyíltak a felújított sósfürdők
2010. május 17., hétfő

Megnyíltak a felújított sósfürdők

2010. május 17., hétfő

Folytatódik a vita a városmárkáról

Heves vitát váltott ki a közéleti szereplők között csütörtökön este Kolozsvár márkázásának terve, melyet Kádár Magor tanszékvezető irányításával a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Kommunikációs Tanszéke készített el, s a harmadéves diákok mutattak be.
Folytatódik a vita a városmárkáról
Folytatódik a vita a városmárkáról
2010. május 17., hétfő

Folytatódik a vita a városmárkáról

2010. május 17., hétfő

Megszűnik a „kétfejű” rendszer

Lehetetlen központilag koordinálni az összes romániai kórházat, ezért válik egyre sürgősebbé a valós decentralizáció – magyarázta el Cseke Attila egészségügyi miniszter egy Nagyváradon tartott orvoskonferencián. Mint mondta, a szaktárca fennhatósága alá 435 kórház tartozik az országban, ezeken kívül számos intézményt a szállításügyi minisztérium irányít. Cseke szerint nem várható el, hogy valaki ismerje a fővárosban található mindegyik...
Megszűnik a „kétfejű” rendszer
Megszűnik a „kétfejű” rendszer
2010. május 17., hétfő

Megszűnik a „kétfejű” rendszer

2010. május 17., hétfő

Az 1970-es árvízre emlékeztek

Több helyszínen is emlékeztek a hét végén Szatmár megyében az 1970. május 14-i Szamos-áradásra. Szatmárudvariban emlékplakettet avattak, Szatmárnémetiben pedig megkoszorúzták a Május 14. lakónegyedbeli emlékoszlopot, amely talapzatán jelzi: 40 évvel ezelőtt 174 centiméter magas volt a vízállás. A városháza előcsarnokában fotókiállítást nyitottak, a tanácsteremben pedig archív felvételekből összeállított dokumentumfilmet vetítettek le.
Az 1970-es árvízre emlékeztek
Az 1970-es árvízre emlékeztek
2010. május 17., hétfő

Az 1970-es árvízre emlékeztek

2010. május 17., hétfő

Székelyföld a Hivatalos Közlönyben

A Székelyföld neve megjelent a Hivatalos Közlönyben – hívta fel a figyelmet Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. Mint mondta, a kormány áprilisban hagyta jóvá Illyefalva község címerét, a kormányhatározat a Hivatalos Közlöny május 11-i számában jelent meg. Az Emil Boc miniszterelnök és Vasile Blaga belügyminiszter aláírásával szentesített határozatban benne van a község címerének leírása és a jelképek magyarázata, utóbbiban szerepel a...
Székelyföld a Hivatalos Közlönyben
Székelyföld a Hivatalos Közlönyben
2010. május 17., hétfő

Székelyföld a Hivatalos Közlönyben

2010. május 17., hétfő

Terítéken a faluturizmus

A szakemberhiány és a gyenge infrastruktúra hátráltatja a romániai turizmus fejlődését, ugyanakkor a kormány sem népszerűsíti a magyar térségeket – hangzott el a faluturizmusról tartott konferencián.
Terítéken a faluturizmus
Terítéken a faluturizmus
2010. május 17., hétfő

Terítéken a faluturizmus

2010. május 16., vasárnap

Felelős képviseletre kérik az RMDSZ-t az EMNT területi elnökei

A magyar parlamenti képviselet végzetes hitelvesztésének megállítása érdekében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) területi elnökei felszólítják az RMDSZ vezetését, hogy a törvényhozásban és a végrehajtásban a leszegényedett lakosságot, a közalkalmazottakat, a pedagógusokat és nem utolsósorban a kisnyugdíjasokat próbálja képviselni, amikor az államelnök és a nagyobbik kormánypárt a társadalmi genocídiumot közelítő általános megszorító...
Felelős képviseletre kérik az RMDSZ-t az EMNT területi elnökei
2010. május 14., péntek

Ditrói szienitbánya: nem adják fel a beruházók

A gyergyóditrói közbirtokosság értesülései szerint az olasz Gruppo Mineralli bányavállalat leányvállalata, a Ditrău Mining Corporation Kft. helyi lakosok segítségével aláírásgyűjtésbe kezdett egy újabb népszavazás kiírásáért a községben nyitandó szienitbánya ügyében – jelentette be Kovács Árpád András közbirtokossági elnök és Puskás Elemér polgármester csütörtökön.
Ditrói szienitbánya: nem adják fel a beruházók

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2010. május 14., péntek

Színes programok az udvarhelyi városnapok keretében

Kirakodóvásárral nyitott csütörtökön a Hagyományos mesterségek utcája elnevezésű rendezvény a székelyudvarhelyi sétatéren, amely idén a városnapok keretében zajlik.
Színes programok az udvarhelyi városnapok keretében
2010. május 14., péntek

Turisztikai fórumot tartanak

Faluturizmus, kulturális menedzsment címmel előadásokkal, műhelybeszélgetésekkel és turisztikai helyszíni szemlével tarkított rendezvényt szervez szombaton Kalotaszentkirályon a Kolozsvár Társaság.
Turisztikai fórumot tartanak
Turisztikai fórumot tartanak
2010. május 14., péntek

Turisztikai fórumot tartanak

2010. május 14., péntek

Begyűjtik a fáradt étolajat

Hat településen egy időben zajlik szombaton a használt étolaj begyűjtése. A 2009 januárjában indított programot mára már számos civil szervezet karolta fel, hogy még elérhetőbbé válhasson a lakosok számára.
Begyűjtik a fáradt étolajat
Begyűjtik a fáradt étolajat
2010. május 14., péntek

Begyűjtik a fáradt étolajat

2010. május 14., péntek

Ragaszkodnak a rovásírásos táblához Csíkszeredában

Megfellebbezi a rovásírásos helységnévtábla kifüggesztését tiltó bírósági határozatot a csíkszeredai önkormányzat – jelentette be Ráduly Róbert Kálmán polgármester. „Ez vicc, ami most zajlik, a székely népet csúfolják ki azzal, amit tesznek. De amíg janicsár bírák lesznek a törvényszéken, addig nem is lesz ez másként” – fogalmazott az elöljáró, aki szerint az önkormányzat jegyzője hamarosan megteszi a szükséges lépéseket az ügyben.
Ragaszkodnak a rovásírásos táblához Csíkszeredában
2010. május 14., péntek

Együtt haladtak Csíkszeredában

Haladjunk együtt! címmel először szervezett futóversenyt a Sapientia EMTE csíkszeredai kara a diáknapok keretében városi és megyei önkormányzati képviselők bevonásával. A rendezvény célja az volt, hogy kimozdítsa a fiatalokat a számítógépek elől.
Együtt haladtak Csíkszeredában
Együtt haladtak Csíkszeredában
2010. május 14., péntek

Együtt haladtak Csíkszeredában

2010. május 14., péntek

Újabb könnyű drogok a tiltólistán

Nyolc újabb anyaggal bővül hamarosan a tiltott könnyű drogok listája – jelentette be Cseke Attila. Az egészségügyi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, a pszichotrop és pszichoaktív szerek és hatóanyagok jegyzékének módosítását jövő héten kezdeményezi a minisztérium.
Újabb könnyű drogok a tiltólistán
Újabb könnyű drogok a tiltólistán
2010. május 14., péntek

Újabb könnyű drogok a tiltólistán

2010. május 14., péntek

Költözhet a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szatmárnémetiben

A város önkormányzata pontos ütemterv alapján újítja fel a szatmárnémeti református egyház tulajdonát képező egykori kisegítő iskola épületét idén nyáron. Ősztől ide költözik ugyanis az Aurel Popp művészeti iskola, átadva a Coşbuc utcai zárdaiskola helyét a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak.
Költözhet a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szatmárnémetiben