2010. május 20., 09:142010. május 20., 09:14
A csíkszeredai autóbusz-pályaudvart 1999-ben kezdték privatizálni, ekkor került az épület és a hozzá tartozó terület az Autotransport Rt. tulajdonába, melyet később Kassai megvásárolt. Páll Gyula, az Autotransport Rt. igazgatója a Krónikának elmondta, a problémák még 1995-ből erednek.
„Kezdtek felhalmozódni a vállalat adósságai az állam és a bankok felé, mert a szolgáltatásainkat igénybevevő autóbusztársaságok képtelenek voltak fizetni költségeiket” – magyarázta az igazgató. Mint mondta, az utasszállító cégek perondíjat fizettek, azonban a 84 százalékban magán- és 26 százalékban állami tulajdonban lévő állami részesedésű cégnek 2007-re közel egymillió eurós tartozása halmozódott fel, amit képtelen volt törleszteni.
Az Országos Adóügynökség (ANAF) felértékelte az Autotransport Rt. teljes vagyonát, és kényszer-végrehajtási eljárást indított ellene. Noha a vállalat vezetője, Páll Gyula megfellebbezte a döntést a Marosvásárhelyi Területi Táblabíróságon, az ANAF nem várta meg az ítélet napját, és elindította a csődeljárást. „Mi felajánlottuk, hogy természetbeni törlesztés címén átadjuk az irodaházunkat és a körülötte lévő terület egy részét, azonban mielőtt elfogadhatták volna, az önkormányzat már elindította a csődeljárást” – fogalmazott az Autotransport igazgatója.
Az első árverésen egyetlen jelentkező volt a buszpályaudvar megvásárlására, az Open World autóbusz-társaság, azonban ajánlata kedvezőtlennek bizonyult. A második licitet Kassai Tibor üzletember nyerte, és kifizette a 840 ezer eurós vételárat. „Az új tulajdonos befektetett az épületbe, hiszen feljavította a tetőszerkezetet is, de amikor látta, hogy nincs értelme, nem foglalkozott vele” – mesélte Páll. Elmondása szerint képtelenek tovább működtetni az állomást, hiszen az adósságok újra halmozódni kezdtek. Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere elmondta, a szóban forgó területen továbbra is buszpályaudvarnak kell működnie, hiszen a régióban élőknek szükségük van rá.
„Ha valaki három éve azt mondta volna, hogy egy ilyen áldatlan helyzet fog kialakulni, egy felelős ember nem hitte volna el” – mondta Ráduly, aki nem egyezik bele abba, hogy a területen más működjék, mint buszállomás. Az érintett 12 autóbusztársaság ezután a tulajdonossal kell hogy kiegyezzen a bérleti díjakról, hogy továbbra is használhassák a területet parkolásra.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.