2010. május 20., 09:132010. május 20., 09:13
A prefektúra szerint az önkormányzat nem írhat ki közbeszerzési eljárást a szolgáltatásra, hiszen még mindig szerződéses viszonyban áll a helyi távhőszolgáltatóval, a Go Rt.-vel.
Mint arról beszámoltunk, a gyergyószentmiklósi tanács április 21-i rendkívüli ülésén elfogadott egy határozattervezetet, amely az önkormányzat és a helyi közüzemek 1995 óta érvényes szerződéses viszonyának a megszüntetéséről szól. Rögtön ezután jóváhagyta azt a határozattervezetet is, amely a távhőrendszer közbeszerzési tenderfüzetére vonatkozik.
Ugyanis a gyergyószentmiklósi elöljárók úgy vélik, csak úgy tudják biztosítani a távhőszolgáltatást a városban, ha az eladósodott Go Rt. által biztosított távhőszolgáltatást közbeszerzés útján egy olyan tőkeerős cégre bízzák, amely az adósság átvállalása mellett minőségi szolgáltatást biztosít majd a lakosságnak. A tenderfüzetbe azt is belefoglalták, hogy a nyertes pályázó 30 napon belül kifizeti a Go Rt. teljes adósságát, legalább egy évig foglalkoztatja a távhőszolgáltatásban dolgozó alkalmazottakat, és egy gigakalória hőenergia árát 284 lejről 220 lejre csökkenti.
Adrian Pănescu, a Hargita megyei prefektúra szóvivője a Krónikának elmondta, Gyergyószentmiklós önkormányzata nem tartotta be a jogi lépéseket, ugyanis előbb meg kellett volna szüntetni a szerződéses viszonyt a közüzemekkel, és csak utána kiírni a közbeszerzési eljárást a távhőszolgáltatásra. „Ha megszűnik a szerződéses viszony a közüzemek és az önkormányzat között, utána jöhet a közbeszerzés” – szögezte le Pănescu.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.