Mudura Sándort támadja az EMNT

Mudura Sándort támadja az EMNT

Lemondatná a Budapesten megalakult Emberi Méltóság Tanácsában betöltött tagságáról Mudura Sándor nagyváradi vállalkozót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete.
2010. május 28., péntek

Andrei Marga: sérül az egyetemi autonómia

Az egyetemi autonómia megsértése miatt nem szerepel egyetlen romániai felsőoktatási intézmény sem a világ valamennyi egyetemét rangsoroló Top 500 listán – Andrei Marga. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora szerint ugyanakkor a túlpolitizáltság és az alulfinanszírozás is szerepet játszik ebben.
Andrei Marga: sérül  az egyetemi autonómia
2010. május 28., péntek

Bővül a váradi Ifjúsági negyed

Újabb hetvenöt parcellát jelölt ki a nagyváradi önkormányzat a fiatalok számára lakásépítés céljából. A Kolozsvári út környékén található, már Ifjúsági negyedként ismert övezetben ezután újabb 27 430 négyzetméteren építkezhetnek a fiatalok.
Bővül a váradi Ifjúsági negyed
Bővül a váradi Ifjúsági negyed
2010. május 28., péntek

Bővül a váradi Ifjúsági negyed

2010. május 28., péntek

Antal Árpád: EMNT–RMDSZ-összefogás kell

A Magyarországon megváltozott politikai erőviszonyok a következő időszakban egy pozitív vagy egy negatív forgatókönyv kialakulását tehetik lehetővé az erdélyi magyarság számára – véli Antal Árpád.
Antal Árpád: EMNT–RMDSZ-összefogás kell
2010. május 28., péntek

Nagyszalonta: Felavatják az Arany-portát

Az Arany János szülőháza helyén álló épületet újította fel Arany-portaként a nagyszalontai önkormányzat, a házavató lesz az egyik kiemelkedő programpontja a szerdán elkezdődött és június 3-án záruló Szalontai Napoknak.
Nagyszalonta: Felavatják az Arany-portát
2010. május 28., péntek

Szerényebb városnapok Szatmárnémetiben

Mintegy az ország pénzügyi helyzetével szolidaritást vállalva döntött úgy Szatmárnémeti önkormányzata, hogy idén kevesebbet szán a hétvégi városnapokra. Elmarad így a tűzijáték, és nagy sztárok sem koncerteznek tucatjával az új központbeli színpadon.
Szerényebb  városnapok Szatmárnémetiben
2010. május 28., péntek

Idős személyeket vertek át Marosvásárhelyen

Egy házat és három tömbházlakást adott el 2008 óta jogtalanul az a hat férfi, akit Marosvásárhelyen tartóztattak le.
Idős személyeket  vertek át Marosvásárhelyen
2010. május 28., péntek

Egyszerűsödik a műhiba-kivizsgálás

A megyei közegészségügyi hatóságok speciális bizottságai is megállapíthatják ezentúl, mekkora kárt okoz egy orvosi műhiba, így a károsultak vagy hozzátartozóik egyszerűbben és gyorsabban kaphatnak kártérítést az egészségbiztosítási pénztártól – közölte Cseke Attila egészségügyi miniszter. Ezeket az ügyeket mostanáig bírósági úton rendezhették a felek, amely mind idő, mind pénz szempontjából igen hátrányos volt a károsultak számára.
Egyszerűsödik a műhiba-kivizsgálás
Egyszerűsödik a műhiba-kivizsgálás
2010. május 28., péntek

Egyszerűsödik a műhiba-kivizsgálás

2010. május 27., csütörtök

Fogyatékkal élő személyek számára tartanak képzést Udvarhelyen és Szatmáron

Fogyatékkal élők számára szerveznek tanfolyamokat civil szervezetek Székelyudvarhelyen és Szatmárnémetiben, így próbálják elősegíteni a sérült és hátrányos helyzetű személyek társadalomba való beilleszkedését.
Fogyatékkal élő személyek számára tartanak képzést Udvarhelyen és Szatmáron
2010. május 27., csütörtök

Történelmi utcanevek Váradon

Történelmi magyar utcaneveket tartalmazó táblákat helyezett ki az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete a nagyvárad-újvárosi református templom, az Illyés Gyula Református Könyvesbolt, illetve Tőkés László európai parlamenti képviselői irodájának falára.
Történelmi utcanevek Váradon
Történelmi utcanevek Váradon
2010. május 27., csütörtök

Történelmi utcanevek Váradon

2010. május 27., csütörtök

Szalmonella okozta a váradi kislány halálát

A Bihar Megyei Közegészségügyi Hatóság is vizsgálatot indított annak az ötéves nagyváradi kislánynak az ügyében, aki hétfőn hajnalban hunyt el ételmérgezés következtében a Dr. Gavril Curteanu Városi Kórházban.
Szalmonella okozta a váradi kislány halálát
Szalmonella okozta a váradi kislány halálát
2010. május 27., csütörtök

Szalmonella okozta a váradi kislány halálát

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2010. május 27., csütörtök

Nincsenek javítótanárok Háromszéken

Nemcsak a pedagógusok esetleges sztrájkja teszi kétségessé az idei érettségi vizsga lebonyolítását, hanem az is, hogy a tanárok nem vállalják az ezzel járó munkát. Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint nem jelent meg a minisztériumi rendelet, amely a többletmunka bérezését szabályozza, így a pedagógusok attól tartanak, hogy a szaktárca nem fizeti majd ki az érettségin ledolgozott órákat.
Nincsenek javítótanárok Háromszéken
Nincsenek javítótanárok Háromszéken
2010. május 27., csütörtök

Nincsenek javítótanárok Háromszéken

2010. május 27., csütörtök

Nemzetpolitikai kérdésekről beszélt Kelemen Hunor és Takács Csaba Kolozsváron

Közpolitikai szempontból kell a nemzeti kisebbségjogi kérdéseket megközelíteni az etnicista megközelítés helyett, a „jár nekünk, mert adót fizetünk” érvelés már kevés, a nemzetpolitikát nem lehet elválasztani a hétköznapi cselekvésektől – hangzott el többek közt a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezte RMDSZ. Nemzetpolitika, erdélyi magyar érdekérvényesítés és közösségépítés című fórumon.
Nemzetpolitikai kérdésekről beszélt Kelemen Hunor és Takács Csaba Kolozsváron
2010. május 27., csütörtök

Nagyvárad: elkészült a műemlékszabályzat

Elfogadta a nagyváradi tanács tegnapi ülésén azt a szabályzatot, amelynek alapján a műemléket, illetve épített örökséget képező épületek tulajdonosai pénzbeli segítséget kaphatnak az ingatlanok homlokzatának felújítására. „Romániában egyedülálló, hogy a városvezetőség kamatmentes kölcsönt ajánl fel a belvárosi lakosoknak” – jelentette ki a tegnapi tanácsülésen Ilie Bolojan polgármester.
Nagyvárad: elkészült a műemlékszabályzat
Nagyvárad: elkészült a műemlékszabályzat
2010. május 27., csütörtök

Nagyvárad: elkészült a műemlékszabályzat

2010. május 27., csütörtök

Lemondatták a gyergyószentmiklósi alpolgármestert

Felmentették tisztségéből a tegnapi tanácsülésen Lázár Zoltán gyergyószentmiklósi alpolgármestert. A Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben mandátumhoz, majd alpolgármesteri tisztséghez jutó Lázár Zoltán munkájával a tanácsosok túlnyomó többsége elégedetlen volt.
Lemondatták a gyergyószentmiklósi alpolgármestert
2010. május 27., csütörtök

A városnapokról szavaznak a lakosok Kolozsváron

A városnapokról szavazhatnak az Erdélyi Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), június 2–8. között a kolozsváriak. Eldönthetik, hogy májusban vagy októberben látnák szívesebben az ünnepséget, de javasolhatnak harmadik időpontot is – jelentette be tegnap Sorin Apostu polgármester.
A városnapokról szavaznak a lakosok Kolozsváron
2010. május 27., csütörtök

Közéleti személyiségek a kettős állampolgárságról: „Trianon jóvátétele”

Elsöprő, 97 százalékos többséggel fogadta el tegnap az országgyűlés az állampolgársági törvény módosítását, amely megkönnyíti a határon túli magyarok számára a magyar állampolgárság megszerzését. Szlovákia magyarellenes lépéssel válaszolt. Az erdélyi magyar politikusok, közéleti szereplők, művészek, sportolók túlnyomó többsége örömmel fogadta a hírt, hogy a magyar Országgyűlés megszavazta a határon túli magyaroknak állampolgárságot...
Közéleti személyiségek a kettős állampolgárságról: „Trianon jóvátétele”
2010. május 26., szerda

Marosvásárhely: városnapok flancolás nélkül

Hivatalosan holnap kezdődnek, de lényegében már hétfő estétől zajlanak a Marosvásárhelyi Napok. A tizennegyedik alkalommal sorra kerülő rendezvény számos tekintetben rendhagyónak bizonyul. Dorin Florea polgármester kezdeményezésére a városnapokat június végéről azzal az indokkal hozták egy hónappal előbbre, hogy minél többen vehessenek részt rajta.
Marosvásárhely: városnapok flancolás nélkül