Fotó: Boda L. Gergely
A közúti infrastruktúrát felügyelő országos társaság a Krónikától értesült arról, hogy a marosvásárhelyi terelőút építkezése teljesen leállt, de az útügyi hatóság regionális képviselője sem tudott konkrétumokat a beruházásról.
2018. január 18., 14:292018. január 18., 14:29
„Gond van a marosvásárhelyi terelőúttal?” – kérdezett vissza a közúti infrastruktúrát felügyelő országos társaság (CNAIR) aligazgatója, amikor lapunk a Marosvásárhelyt a Koronka–Jedd–Nagyernye nyomvonalon elkerülő útszakasz megépítéséről érdeklődött.
Capră erre sem tudott választ adni, így az újabb, immár sokadik átadási határidőről már nem is faggattuk. A CNAIR aligazgatója viszont belátta: noha mindössze két hét telt el az idei esztendőből, csekély esély mutatkozik arra, hogy a munkálatokat 2018-ban folytatnák. „Így jártunk Bákóban is. Most újabb közbeszerzési eljárást kell kiírnunk, de nem is ez a baj, sokkal bosszantóbb, hogy a Copisával akár évekig pereskedhetünk a szerződésbontás miatt” – fejtette ki, hozzátéve, hogy az útügyi társaságnak általában sok fejfájást okoznak az olasz cégek. A 2005-ben Bukarestben bejegyzett Copisa Constructora Pirenaica Kft. egyébként katalán vállalkozásnak számít.
A tíz évvel ezelőtt készült terv felületesnek és elhibázottnak bizonyult. Időközben Bányai István, Jedd polgármestere is feltett egy kérdést a CNAIR illetékeseinek. A Marosvásárhely melletti nagyközség elöljárója arra volt kíváncsi, mikor és ki javítja meg a Jedden áthaladó megyei út közel kétszáz méteres szakaszát, melyet a Copisa teljesen tönkretett egy felüljáró építésekor. Az útépítő cég ezért egy terelőt készített, melynek azonban sem az alapja, sem a koptatórétege nem felelt meg minőségileg az ott áthaladó gépkocsiforgalomnak. A január 11-én elküldött választ Ştefan Ioniţă, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság vezérigazgatója írta alá. Ebben a CNAIR-vezetője arról biztosítja Bányait, hogy a tavaszig a terelőút építésén dolgozó cég helyreállítja a megrongált útszakaszt.
– Melyik építő tegye rendbe az átvágott utat? Az, amelyikkel szerződést bontottak, és már hónapok óta kivonult Marosvásárhelyről és környékéről? Vagy az, amelyikkel még szerződést sem kötöttek, mert hogy még meg sem hirdették az újabb versenytárgyalást?”.
Fotó: Haáz Vince
Ugyanerre a kérdésre a megyei út fölött áthaladó majdani terelőút ügykezelője, az Országos Útügyi Hatóság brassói igazgatósága azt a választ adta Péter Ferencnek, a megyei önkormányzat elnökének, hogy csak szakfelmérés elvégzése után tudnak dönteni arról, mikor, ki és hogyan aszfaltozza újra az említett kétszáz méteres szakaszt.
Az építő azzal vágott vissza, hogy az előtanulmányok pontatlanok, a korábbi geológiai fúrások eredményei nem bizonyultak helyesnek, így sokkal több munkára volna szükség, mint ami a tervben szerepel.
Mint megírtuk, a marosvásárhelyi terelő építőtelepét Victor Ponta avatta fel a 2014-es elnökválasztási kampány hajrájában, de az összes felvonultatott munkagép a politikus látogatását követő napon elhagyta a helyszínt. Ezek csak 2017 tavaszán tértek vissza a helyszínre, ám a nyár közepére ismét eltűntek. Az 59,2 millió eurós beruházásból egy 12 kilométeres utat kellene megépíteni.
Magyarország támogatja Románia és Bulgária teljes jogú schengeni csatlakozását, hogy ez a szárazföldi határátkelésben is megvalósuljon, ez kiemelt magyar, nemzetpolitikai és európai érdek is – mondta Zsigmond Barna Pál államtitkár Marosvásárhelyen.
Csaknem háromórás vitát követően Kolozsvár helyi tanácsa elfogadta a területrendezési tervét Románia egyik legnagyobb vegyes rendeltetésű ingatlanberuházásának, melyet mintegy 500 millió euróból valósítanának meg.
Kiapadt két közkedvelt gyógyforrás Herkulesfürdőn, a rómaiak által alapított, fénykorát az Osztrák–Magyar Monarchia idején megélt bánsági üdülőhelyen, amely éppen a hévizek uraként is tisztelt istenről kapta a nevét.
Magyar részen jó ütemben halad a magyar-román határ felé tartó M-49-es autópálya, amelyik Nyíregyházát köti majd össze Szatmárnémetivel. Lázár János szerint az M3-as autópályát meghosszabbító sztrádaszakasz 2027-re készül el.
Kánikula lesz a hétvégén a Bánságban, a Körösvidéken és Olténia nyugati és déli régióiban – közölte pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Emil Boc ismételten megerősítette, hogy megvan az európai uniós finanszírozás a kolozsvári metró megépítésére, miután a sajtó kormányforrásokra hivatkozva arról cikkezett, hogy Brüsszel megvonja a 300 millió eurós támogatást.
A vonatozás lehet kellemes élmény még Erdélyben is – a Nagyvárad és Kolozsvár közötti szakasz felújítása miatti kényszerű kerülő nyomán azonban ma egyáltalán nem az.
A Forgatag ma már összeköt, évről évre kiszínezi a várost, teret ad az alkotásnak, az önkifejezésnek, és újra meg újra beteljesíti az eredeti célt: közösségünk összegyűl, ünnepel – hangzott el csütörtök este a 11. Vásárhelyi Forgatag nyitógáláján.
A 130 évvel ezelőtt elhunyt Ormós Zsigmondról, a város neves szülöttéről, néhai temesi főispánról és múzeumalapítóról nevezték el a pécskai román és magyar tannyelvű 2-es számú általános iskolát.
Jövő héten indul a magyar állam által a határon túli magyar diákoknak biztosított 100 ezer forintos (napi árfolyamon 1266 lej) oktatási-nevelési támogatás folyósítása.
szóljon hozzá!