Vizsgálják a váradi hatóságok, miként került pirája a Sebes-Körösbe – a Pece teljes élővilágát kiirthatja

•  Fotó: Ebihoreanul.ro

Fotó: Ebihoreanul.ro

Vizsgálatot indított a nagyváradi környezetvédelmi őrség és a többi illetékes hatóság, miután két halász piráját (piranha) talált a Sebes-Körös vízében. Azt próbálják megelőzni, hogy a ragadozó hal a Pecében jusson, ahol a termálvízben átvészelné a telet és kiirtaná az őshonos halfajtákat.

Krónika

2022. december 02., 14:552022. december 02., 14:55

A dél-amerikai eredetű őshonos hal tetemét szerdán reggel találta meg két helyi halász a Sebes-Körös belvárosi szakaszán, a pár éve épült Centenáriumi híd közelében, adta hírül az Ebihoreanul. A hírportál szerint a férfiak a horgászok egyik kedvenc helyét takarította ki, amikor a szeméttel együtt a pirájatetem is partra került.

Mint kiderült, a ragadozó hal csupán pár órája múlhatott ki, vélhetően megfagyott, mivel éjszaka lehűlt a folyó vize és a melegebb vízhez szokott halfajta nem élte túl.

Félő azonban, hogy amennyiben a ragadozó halból több is került a folyóba és eljut a Sebes-Körösbe ömlő Pece jóval melegebb vízébe, túléli a telet és kiirtja a patak egyedi őshonos állatvilágát,

figyelmeztetett Sever Șerbănescu, a környezetvédelmi őrség vezetője, aki a halászok riasztására a helyszínre érkezett, hogy személyesen győződjön meg a nem mindennapi fogásról.

„Aggasztó a helyzet, tekintve, hogy egy nagyon agresszív fajtáról van szó” – mondta az Ebihoreanulnak az igazgató, aki megerősítette, hogy a vöröshasú pirája egyik egyedét találták meg a halászok, mely Dél-Amerikában, az Amazonas vidékén őshonos.

A környezetvédelmi őrség vezetője riasztotta a többi illetékes hatóságot is, hogy vizsgálják át a folyó vizét, nem-e találnak más egyedeket is az agresszív halfajtából.

„Ellenőriznünk kell, hogy van-e még pirája a Körösben, nehogy a Pecébe kerüljön. A Körösben a mostani alacsony hőmérsékletű vízben nem élné túl, de a Pecében, ahol termálvíz van, túlélne és szaporodna, ami nagy veszélyt jelentene az őshonos állatvilágra” – fogalmazott a hírportálnak a főfelügyelő.

Elmondta, hogy azt a személyt is megpróbálják kézre keríteni, aki a veszélyes halat a Körösbe dobta, ennek érdekében megnézik a környékbeli térfigyelő kamerák felvételeit és a kisállat-kereskedéseket is ellenőrzik, hogy ki vásárolt vöröshasú piráját a városban.

A vöröshasú pirája természetes élőhelyén folyvást úszik, gyakran óriási rajokban. Elsősorban rovarokkal, férgekkel, puhatestűekkel és halakkal táplálkozik, de a folyóban úszó vagy vízben tartózkodó emlősöket és madarakat is megtámad. Akkor válik igazán agresszívvé, ha nem jut táplálékhoz. 

Nagyváradon egyre inkább célkeresztbe kerül az exotikus állatokkal való kereskedés. Pár hete az okozott botrányt, hogy egy fiatal lakos három pitont dobott ki a tömbház előtti szemeteskukába. Az óriáskígyókat az interneten szerezte be és a hatóságoknak azt mondta, azért akart megszabadulni tőlük, mert azt hitte, hogy már nem élnek.

korábban írtuk

Kígyókat tenyésztett és árusított a feketepiacon egy nagyváradi férfi
Kígyókat tenyésztett és árusított a feketepiacon egy nagyváradi férfi

Egzotikus óriáskígyókat tenyésztett és árulta azokat a feketepiacon egy nagyváradi férfi. Az ügyre azután derült fény, hogy a múlt héten egy helyi lakos a Rogériusz negyedben egy szeméttárolóban talált három pitont, amelyek közül kettő még élt.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 02., szerda

Quad alá beszorult férfi holttestére bukkantak az Erdélyi-szigethegységben

Szedi áldozatait a quadok (ATV) helytelen használata erdei, illetve mezei utakon. Kedd éjszaka egy Fehér megyei településen találtak holtan egy quad alá beszorult bukaresti férfit.

Quad alá beszorult férfi holttestére bukkantak az Erdélyi-szigethegységben
2025. július 02., szerda

Közel 3 millió lej bevételt generáltak a rabok a nagyváradi börtönnek, és nekik is csurrant-cseppent

Nagyvárad utcáin járva-kelve gyakran találkozni a rabszállító járművekkel, amelyek nagyon sokszor dolgozni viszik a fogvatartottakat. Mint kiderült, jövedelmező tevékenységről van szó: a rabok egyetlen év alatt 3 millió lejt „hoztak a konyhára”.

Közel 3 millió lej bevételt generáltak a rabok a nagyváradi börtönnek, és nekik is csurrant-cseppent
2025. július 02., szerda

Különleges zenés játszóteret avattak Szatmárnémetiben

Felavatták Szatmárnémetiben az új zeneparkot, ahol a gyerekek és felnőttek is különleges hangszereket próbálhatnak ki – közölte a Facebookon a város polgármesteri hivatala.

Különleges zenés játszóteret avattak Szatmárnémetiben
2025. július 02., szerda

Erdészeti razzia Háromszéken: 121 bírságot róttak ki az ellenőrző szervek

Június utolsó napjaiban nagyszabású erdészeti razziát szerveztek Háromszéken: a rendőrség, a csendőrség és az erdőőrség dolgozóinak közös akciója nyomán három erdészeti bűncselekmény lepleztek le, és 121 bírságot szabtak ki.

Erdészeti razzia Háromszéken: 121 bírságot róttak ki az ellenőrző szervek
2025. július 02., szerda

Gyergyószéken építhet autópályát az eddig csak óvásokban jeleskedő román cég

A közelmúltban inkább csak óvásokkal akadékoskodó román vállalat építheti meg az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya gyergyószéki szakaszát.

Gyergyószéken építhet autópályát az eddig csak óvásokban jeleskedő román cég
2025. július 02., szerda

Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi bányakatasztrófa károsultjainak segélyezését

Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi sóbányánál történt katasztrófa károsultjainak segélyezését: egyelőre a víz alá került bánya dolgozóinak és a kilakoltatottaknak folyósítanak egyszeri, félmillió forintos támogatást.

Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi bányakatasztrófa károsultjainak segélyezését
2025. július 02., szerda

A kolozsvári önkormányzat a házi kedvencek felé nyit, Apahidán dokumentumautomata működik

Kolozsvár lehet az első város az országban, ahol a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményeinek épületébe a házi kedvencek is bemehetnek.

A kolozsvári önkormányzat a házi kedvencek felé nyit, Apahidán dokumentumautomata működik
2025. július 01., kedd

Kéthetes késés: növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon

Hétfőtől növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon, hogy behozzák a késéseket – számolt be keddi helyszíni sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat igazgatója.

Kéthetes késés: növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon
2025. július 01., kedd

Kisebb tömegkarambolt okozott egy mikrobusz sofőre Bihar megyében, öt sérült került kórházba

Két mikrobusz és egy személygépkocsi karambolozott tegnap délután a Bihar megyei Hegyközkovácsi és Szalárd közötti országúton, öt személyt szállítottak kisebb sérülésekkel kórházba a mentősök.

Kisebb tömegkarambolt okozott egy mikrobusz sofőre Bihar megyében, öt sérült került kórházba
2025. július 01., kedd

A nagyszebeni repülőtér korszerűsítésével kapcsolatos csalás ügyében nyomoz az Európai Ügyészség

A nagyszebeni nemzetközi repülőtér uniós forrásokból finanszírozott korszerűsítésével kapcsolatos csalás ügyében vizsgálódnak az Európai Ügyészség (EPPO) romániai ügyészei.

A nagyszebeni repülőtér korszerűsítésével kapcsolatos csalás ügyében nyomoz az Európai Ügyészség