Vizsgálatot indít a székely kosaraslányok ügyében a diszkriminációellenes tanács

Asztalos Csaba CNCD-elnök

Asztalos Csaba CNCD-elnök

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat jelzése nyomán a diszkriminációellenes tanács vizsgálatot indított, miután a temesvári kórház egyik orvosát azzal vádolták meg, hogy székelyföldi diáklányokat alázott meg hiányos románnyelv-tudásuk miatt.

Bíró Blanka

2018. március 05., 11:452018. március 05., 11:45

Vizsgálatot indított az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a temesvári megyei kórház egyik orvosának ügyében, akit azzal vádoltak meg, hogy székelyföldi diáklányokat alázott meg hiányos románnyelv-tudásuk miatt.

Asztalos Csaba, a CNCD elnöke a Krónikának elmondta, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálattól kaptak bejelentést az ügyben, a procedúra beindult, a feleket beidézik és meghallgatják,

majd ezek alapján döntenek. Asztalos Csaba szerint az eljárás hónapokig is eltart, legkorábban május végén várható döntés.

korábban írtuk

Újabb súlyos kórházi visszaélés: hiányos romántudása miatt aláztak meg egy magyar kislányt Temesváron
Újabb súlyos kórházi visszaélés: hiányos romántudása miatt aláztak meg egy magyar kislányt Temesváron

Megaláztak Temesváron egy kézdi­vásárhelyi kislányt, amiért nem beszél jól románul.

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat nem vizsgálódik, ha valaki hozzájuk fordul, a megfelelő fórumokhoz továbbítják az ügyet – szögezte le megkeresésünkre Benkő Erika parlamenti képviselő, a szolgálat vezetője. „Mindenképpen ki kell vizsgálni, ha valakinek kellemetlen tapasztalatai voltak amiatt, hogy nem tudott jól románul, magyarként hátrányos megkülönböztetésben volt része”, mondta Benkő Erika. A politikus kifejtette, megvárják a CNCD álláspontját, és az alapján döntik el, hogy bírósághoz fordulnak vagy sem. Amennyiben beigazolódik a hátrányos megkülönböztetés, hivatali visszaélés gyanújával fordulnak az igazságszolgáltatáshoz.

A jogvédelmi szolgálat vezetője elmondta, a héten a parlamentben kérdést intéz az egészségügyi miniszterhez annak érdekében, hogy kiderüljön, milyen fázisban van a tavaly elfogadott, az egészségügyi és szociális intézményekben a magyar nyelv használatát szavatoló jogszabály gyakorlati alkalmazása.

Amint arról beszámoltunk, Farkas Alpár kézdivásárhelyi edző a múlt hónapban számolt be arról, hogy a Nagy Mózes iskolás sportklub U14-es női kosárlabdacsapatának egyik játékosát a vizsgálatot végző kardiológus a végletekig megalázta, kifogásolva, hogy a 12 éves lány nem beszél románul. Az országos bajnokság elődöntőjére készülő kosarasok közül néhányan azért fordultak a bánsági megyeszékhely egészségügyi intézményéhez, mert a játékengedélyükhöz hiányzott a sportorvosi láttamozás, amit helyben pótolni kellett.

A temesvári Pius Brînzeu megyei sürgősségi kórház orvosa, Livia Popescu a Krónika kérdésére cáfolta a vádakat, szerinte a kosárlabdázók kézdivásárhelyi edzője tévesen értelmezi a történteket.

Elmondta, emlékszik az esetre, arra is, hogy három lányról volt szó, szerinte azonban szó sem volt incidensről.

korábban írtuk

Cáfolja a temesvári orvos, hogy megsértette a székelyföldi kosaraslányokat
Cáfolja a temesvári orvos, hogy megsértette a székelyföldi kosaraslányokat

Cáfolja a Krónikának a temesvári megyei kórház egyik orvosa, hogy székelyföldi diáklányokat alázott meg hiányos románnyelv-tudásuk miatt. Dr. Livia Popescu szerint a kosárlabdázók kézdivásárhelyi edzője tévesen értelmezi a történteket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában
2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit
2025. május 08., csütörtök

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán

A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán
2025. május 08., csütörtök

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek

Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek