Vitatja az etikai bizottság határozatát, de lemond a BBTE verbális agresszióról elhíresült professzora

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

Nem mindenben ért egyet az etikai bizottság határozatával, ennek ellenére benyújtotta lemondását a súlyos botrányba keveredett Szamosközi István pszichológiaprofesszor – közölte a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE).

Rostás Szabolcs

2021. november 14., 12:382021. november 14., 12:38

2021. november 14., 12:512021. november 14., 12:51

A felsőoktatási intézmény honlapján vasárnap, az ügyben korábban kibocsátott közlemények frissítéseként közzétett bejelentés szerint a Pszichológia és Neveléstudományok Karának oktatója elfogadja az egyetem etikai bizottságának pénteken nyilvánosságra hozott határozatát, amelyben egy évre felfüggesztették a professzor oktatói tevékenységét.

Idézet
Szamosközy professzor megjegyzi ugyanakkor, hogy eltérő látásmódja van bizonyos témákkal/aspektusokkal kapcsolatban” – olvasható az oktató nevét helytelenül, y-nal feltüntető kommünikében.

Ennek következményeként – folytatja a rövid közlemény – a BBTE rektora (Daniel David – szerk megj.) elfogadta a Szamosközi István által beterjesztett lemondási kérést.

korábban írtuk

Felfüggesztette oktatói tevékenységét és „átnevelésre” kötelezi Szamosközit a BBTE etikai bizottsága
Felfüggesztette oktatói tevékenységét és „átnevelésre” kötelezi Szamosközit a BBTE etikai bizottsága

Egy évre felfüggesztette a hallgatókkal és oktatókkal egyaránt minősíthetetlenül beszélő Szamosközi István oktatói tevékenységét a kolozsvári BBTE etikai bizottsága, amely etikai és deontológiai „átképzésre” is kötelezi a pszichológiaprofesszort.

Mint arról beszámoltunk, a BBTE etikai bizottságának pénteken közzétett határozata értelmében Szamosközi István egy évig nem jelentkezhet versenyvizsgára oktatói állás vagy a felsőoktatási intézmény vezető tisztségének betöltése érdekében. Egy évig felfüggesztették ama jogát is, hogy vezetői, szakirányítói és ellenőrző pozíciókra, mesterképzési és alapképzési bizottsági tagságra pályázzon. Ezen túlmenően a professzor csak azután folytathatja oktatói tevékenységét alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatókkal, ha 3 hónapos időközönként részt vesz két ülésen az egyetemi ombudsmannal az egyetemi etikával és deontológiával, a diszkriminációmentességgel és a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kérdések megtárgyalása érdekében.

Arról is rendelkezett az etikai bizottság, hogy a pszichológiaprofesszor kizárólag a Pszichológia és Neveléstudományok Kara dékánjának felügyelete alatt kezdheti majd újra oktatói tevékenységét, illetve kerülhet kapcsolatba az egyetemi hallgatókkal.

korábban írtuk

„Aki nem nyalt, az repült” – Dr. Vargha Jenő László nyugalmazott adjunktus Szamosközi István módszereiről
„Aki nem nyalt, az repült” – Dr. Vargha Jenő László nyugalmazott adjunktus Szamosközi István módszereiről

„Aki nem nyalt, az repült” – jellemezte Szamosközi István módszerét a Krónikának a minősíthetetlen magatartása miatt össztűz alá került pszichológiaprofeszor volt kollégája, Vargha Jenő László pszichoterapeuta, nyugalmazott adjunktus.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók

A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók
2025. július 08., kedd

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa

A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Marad a veszélyhelyzet Parajdon
Marad a veszélyhelyzet Parajdon
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

2025. július 08., kedd

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is
2025. július 07., hétfő

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton

A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton
2025. július 07., hétfő

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
2025. július 07., hétfő

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön

Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön
2025. július 07., hétfő

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették

Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették
2025. július 07., hétfő

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok

Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok