Dr. Vargha Jenő László nyugalmazott adjunktus szerint szakmai előrehaladása alapján Szamosközi István teljesen méltatlan a tanári pozícióra
Fotó: Facebook/Sărbătorește-ți viața
„Aki nem nyalt, az repült” – jellemezte Szamosközi István módszerét a Krónikának a minősíthetetlen magatartása miatt össztűz alá került pszichológiaprofeszor volt kollégája, Vargha Jenő László pszichoterapeuta, nyugalmazott adjunktus.
2021. november 11., 13:442021. november 11., 13:44
2021. november 11., 14:482021. november 11., 14:48
– Évtizedeken keresztül oktatott a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia Karán. Meg tudja erősíteni a volt diákok által lapunknak és más sajtóorgánumoknak megfogalmazott vádakat Szamosközi István professzorral kapcsolatban?
– Tavaly októberig tanítottam a pszichológia karon 1990 óta. '90-től óraadó tanárként, '91-től egész normával. Minden további nélkül meg tudom erősíteni: lekezelően bánt velük, szexista vagy más, esetleges hiányosságaikra vonatkozó negatív megjegyzéseket tett, lekicsinylőeket, megalázóakat. Nem mondanám, hogy minden egyes alkalommal vagy minden diáknak, de tett. Ez olyan tendencia volt, mely az utóbbi tíz évben egyre jobban hangsúlyozódott, erősödött.
Minősíthetetlen hangnemben beszél a hallgatókkal és kollégáival, inzultálja, évek óta megfélemlíti őket Szamosközi István, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológiaprofesszora a Krónikának nyilatkozó volt és jelenlegi hallgatók szerint.
– Az is elhangzott vádként, hogy a kollégáit is megpróbálta „betörni”, és aki nem hódolt be, azzal háborúban állt…
– Én voltam az egyik, akivel háborúban állt. Főképp azután, hogy a tanszékvezetői választásokon én voltam az egyedüli, aki ellene szavaztam.
– Mi volt a reakció erre?
– Voltak olyan kommentárok a részéről, hogy vannak árulók, akiknek lehet, hogy nincs itt a helyük. Akikkel nem jó együttműködni, akik szégyent hoznak a katedrára. Nem mondta ki nyíltan, de érteni lehetett, hogy kire céloz.
– Emiatt távozott az egyetemről?
– Nem, nyugdíjba vonultam. Attól kezdve, hogy nyíltan szembeszegültem vele, felvállaltam azt is, hogy ha megteheti, bármelyik pillanatban kiteszi a szűrömet. Mivel van praxisom, gyakorlati szakmám, nem féltem attól, hogy utcára kerülök. De sajnos a kolléganők nagy részénél ez nem így volt. Gyakorlatilag azzal szorította sarokba őket, hogy „aki nem nyal, az repül”.
A BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Kara Kolozsvárt
Fotó: Jakab Mónika
– És voltak, akik repültek? Akiket eltávolított az egyetemről?
– Volt, akit eltávolított az egyetemről. Volt egy fiatal tanársegéd kolléga, akinek szólt, hogy vegye ki a fülbevalót a füléből. Amit megtett, mert nem volt más választása. Aztán amikor Szamosközi kolléga elment két hónapra az Egyesült Államokba – a feleségének ösztöndíja volt –, a fiú visszatette a fülbevalóit. De Szamosközinek volt egy besúgórendszere, még amíg ott volt, megtudta. Amikor visszatért, az első dolga az volt, hogy kirúgta.
– A fülbevaló miatt?
– Emiatt. Persze, gondolom talált valami elfogadható magyarázatot, de kirúgta. Egy volt diákunkat – jelenleg a román tagozaton tanít, a legjobb statisztika tanár a pszichológusok közül – nem alkalmazta, mert egyetemistaként kosárlabda-meccseket szervezett. Ez volt a magyarázat, amit hozzáfűzött. Nem kitaláció.
– Ezt nyíltan felvállalta?
– Nyíltan felvállalta. Ezeken az eseteken kívül azok voltak többségben, akiket de facto nem ő távolított el, hanem nyomást gyakorolt rájuk, és egész egyszerűen otthagyták az egyetemet. Olyan személyek, akik miután elmentek, sokkal többet teljesítettek a szakmában azoknál, akiket behozott helyettük.
– Mivel magyarázható, hogy nem szállt szembe Szamosközi Istvánnal a tanári kar? Mennyire volt nyilvánvaló számukra az, ahogyan a diákokkal viselkedik?
– Mindenki tudta. Szerintem azért nem jutott eszébe senkinek ellenszegülni, mert féltek az eltávolítástól. Beszéltem olyanokkal, akik távozni készültek. Próbáltam rábírni őket, hogy maradjanak, hátha összejön egy többség, mely legalább nyomást gyakorolhat. De féltek az állandó pszichológiai terrortól, attól, hogy állandóan kötekszik, hogy ez sem jó, az sem jó. Attól, hogy: „Mit csinálsz? Az semmit sem ér. Te sem érsz semmit.”
– Emiatt távoztak?
– Igen. Többször láttam a sajtóban, hogy a magyar tagozatot ő alapította. Ez nem igaz. Egyetlen emberként semmilyen kompetenciája nem volt, hogy alapítson egy tanszéket. Tény, hogy közülünk ő állt a legközelebb a román kollégákhoz, a legkészségesebben nyelte le azokat a dolgokat, amiket ránk próbáltak kényszeríteni. Például azt, hogy a magyar hallgatók megírták magyarul az államvizsga-dolgozatukat és utána egy olyan vizsgabizottság előtt kellett megvédjék, melyben többségben román kollégák voltak.
Dr. Szamosközi István pszichológiaprofesszor magatartása és viselkedése tiltakozáshullámot robbantott ki
Fotó: ubbcluj.ro
– Nem volt elég magyar szakember?
– Volt elég magyar szakember, de mivel nem volt külön magyar tagozat, ez volt. A tanszékvezető kinevezett egy államvizsga-bizottságot és mindenki az elé ment. Olyan elképzelés alapján, hogy úgy méltányos, ha ugyanaz a bizottság. És persze, hogy nem értették a dolgozatot, és sokkal jobban lepontozták, mint ahogy mi tettük volna. Adott pillanatban megszületett a lehetőség, hogy váljunk külön tagozattá, tanszékké. A magyar tanárok közül mindenkinek kellett nyilatkozni, hogy marad a román tagozaton és esetleg betaníthat a magyarra, vagy megy a magyar tagozatra.
Másrészt, egy tanszéket felépíteni azt jelenti, hogy mindenekelőtt kiépítesz egy tanári gárdát. És nem azt, hogy a jobb embereket elijeszted. Mert ez történt: el lettek ijesztve. Feltételezhetően azért – ez egy értelmezés a részemről –, hogy ne képezzenek konkurenciát.
– Hogy tudja kézben tartani a dolgokat?
– Persze. Az egyik eszköz az volt, hogy megakadályozta a tanárkollégák előrelépését. Meg kell nézni az intézet tanári gárdáját. Húsz év alatt egyetlen személy lépett elő docensi beosztásba. És össze lehet hasonlítani más magyar intézetek személyzeti struktúrájával, önmagáért beszél.
– Ez az oka, hogy évtizedeken keresztül nem történt változás?
– Ez az egyik ok, a legnagyobb. Az emberek meg lettek félemlítve, és amikor négyévenként volt a tanszékvezetői választás, szinte egy emberként rá szavaztak. Még azok is, akik aztán rövid időn belül távoztak vagy kitették a szűrüket.
– A volt diákok részéről a professzor szakmai felkészültségével kapcsolatosan is elhangzottak aggályok. Panaszok, miszerint a kognitív pszichológiát helyezte előtérbe és lenézte a pszichoterápiával foglalkozókat. Hogy nem tanította Freudot. Ezek megállják a helyüket?
– Az, hogy Freudot tanította vagy sem, nem annyira lényeges. Azt hiszem, tanította, semmi esetre sem tiltotta meg, hogy tanítsák. Egyetemi miliőben inkább az a kérdés, hogyan tanítod, mit nyilatkozol róla. Ha a szakma minden ágazatáról tisztelettel nyilatkozol, ha képes vagy kidomborítani azt, ami abban jó, pozitív, akkor rendben van. Ha konzekvensen lepocskondiázod az egyes irányzatokat, akkor nincs rendben.
Fotó: Jakab Mónika
– Ezt tette?
– Egész pontosan ez történt. Az nem igaz, hogy megtiltotta volna, én például igenis tanítottam Freudot, bár nem vagyok freudiánus. De a pszichoterápiában vannak dolgok, melyek mai napig helytállóak. És elméleti dolgok, melyek valóságtartalma azóta be lett bizonyítva komoly kísérletek és empirikus vizsgálatok által.
Az ő esetében ez nem valósult meg abból az okból kifolyólag, hogy felemésztette az idejét és az érdeklődését az adminisztráció.
– Szakmailag azért nem fejlődött, mert mással volt elfoglalva?
– Így van. Egyetemi tanárként azzal bizonyítod, hogy mit tettél le az asztalra, hogy mit hagysz magad után: könyvek, tanulmányok, órák, melyeket megtartottál az egyetemen. Utóbbiakat már egyszerű dokumentálni, mert kötelességed Power Point-bemutatókat készíteni, melyeknek van egy szakirodalmi alátámasztottsága. Látszik, hogy amit tanítasz, 30 vagy 50 évvel ezelőtti tudás, vagy két-három éve látott napvilágot, és egyértelműen, dokumentálhatóan a mai pszichológia álláspontját, szintjét tükrözi. Ha ezek rendben vannak, jó. Ha azonban nincsenek rendben, akkor azt jelenti, hogy nem ütötted meg a mércét, amelynek a beosztásodban meg kellett volna felelni. Sajnos ő meg sem közelítette.
Ez az egyik legfájóbb és legszégyenteljesebb pont: végig azért engedhette meg magának ezeket, mert az egyetem mindenkori vezetőségének a támogatását élvezte.
– A jelenleginek is élvezi a támogatását?
– Meg kell nézni, hogy melyik doktori iskolának a tagja. A jelenlegi rektor doktori iskolájának, akinek az első könyvét annak idején ő közölte az általa alapított kiadóban.
Az osztályozásai ugyanis – legalábbis az államvizsga-védéseken, máson nem voltam jelen – abszolút szubjektívek. A tanszék egy adott ponton kidolgozott egy értékelési kritériumrendszert: ha ennek az ismérvnek megfeleltél, kapsz ennyi pontot, ha a másik kritériumnak, arra annyit. Ezt soha nem alkalmazták. Végighallgatta a hallgatót, de ha ellenszenves volt, belekötött közben, összezavarta és végül lepontozta. Máskor meg valóban nagyobb jegyet adott, mint amennyit megérdemelt a diák.
Fotó: Facebook/Madár Barabási Tímea
– Érkeztek panaszok ellene a diákok részéről?
– Egyszer egy mesterképzős hallgató, akit megalázott, sértegetett, felkeresett azzal, hogy szeretné jelenteni az ügyet. Elküldtem egy ügyvédhez, aki azt mondta, hogy hozzon két tanút. Nyilvánvaló, nem volt kit. Mondta, van egy alternatíva, ha készülne egy hangfelvétel – akkor még nem léteztek okostelefonok. De, mondta az ügyvéd, ehhez vagy megkapod az írásbeli engedélyét, hogy felveheted, miközben szidalmaz, vagy kapsz az ügyészségtől egy felhatalmazást, hogy elkészítsd a felvételt. Lehet töprengeni, hogy melyik lett volna könnyebben megvalósítható.
Egyszerű azt mondani, hogy „azok a diákok nyújtják rám a nyelvüket, akik valamit nem kaptak meg, akik frusztráltak”. Ez nem igaz. Mert ott van a Max Planck Intézetnek a kutatója Németországban, ő mitől lenne frusztrált? Hogy nem lehetett tanársegéd az egyetemünkön? Erősen kétlem. Ez abszolút igazságtalan, arról szól, hogy mai napig nem vagyunk képesek szembenézni egy ilyen tűrhetetlen és elfogadhatatlan realitással. Az, aki köré az egész botrány épül, mai napig nem képes felelősséget vállalni azért, amit három évtizeden keresztül művelt, ami végül botrányossá vált. És ha nem kerül be a videófelvétel a médiába, ez még 30 éven keresztül ugyanígy működött volna.
– A nyilatkozók részéről az is elhangzott, hogy valójában nem egyetlen emberről van szó, hanem rendszerszintű a probléma. Egyetért azzal, hogy a kar teljes vezetősége érintett?
– Hát ahogy felléptek ebben a kérdésben, így van. Amikor valami szemmel láthatóan bekerül a közösségi médiába, nem botránkozhatom meg azon, hogy mit keres ott! Hálás kell legyek, hogy így legalább látom. Amúgy dékánhelyettesként kutyakötelessége lett volna tudni minderről. Az is téves információ volt a sajtóban, hogy a dékánhelyettes pszichológus. Még rosszabb: a neveléstudományok intézetének a képviselője. Ezt nem azért mondom, hogy védjem a pszichológiát, hanem mert miféle neveléstudomány az, amely ezt elfogadhatónak tartja?
– A videóhoz, cikkekhez érkezett hozzászólásokban sokan Szamosközi István pártját fogják. Azt mondják, „meg akarta edzeni” a diákokat, fel akarta készíteni őket a nehéz pályára. Ön szerint elfogadható ez az érvelés?
– 40 éven keresztül voltam gyakorló pszichológus és pszichoterapeuta. Azt hiszem, jelenleg nincs senkinek hasonló régisége. Ehhez foghatóval nem találkoztam az életben. Akkor sem, amikor 12 évet dolgoztam kórházban, akkor sem, amikor magánrendelésben. Nem ilyen a pálya, és nem ilyen az élet. Azt kell mondanom: ha nem megy az ember a Pszichológia és Neveléstudományok Karra egyetemi tanulmányokat folytatni, akkor nincs ilyesmi. Ez világos kell legyen. Emberek tucatjai mennek át a kezemen, akik a szakmában dolgoznak és elegendő visszajelzést kapok tőlük: senki nem számolt be ehhez hasonlóról. Ez egy beteg érv. De tény, hogy vannak, akiknek többet nyújtott. Lehet, hogy hálásak. Lehet, hogy többet kaptak tőle, mint amit megérdemeltek. Lehet, hogy élvezték ezt a stílust. Nem tudom.
Fotó: Jakab Mónika
– Diákok generációiról beszélünk. Terapeutaként hogyan látja, milyen hatással lehetett ez a pszichéjükre, milyen nyomot hagyhatott bennük?
– Azokban, akik emiatt le kellett mondjanak valamilyen álmukról, egyértelmű, hogy törést okozott. Biztos voltak olyanok, akik nietzschei „ami nem öl meg, az megerősít” alapon megerősödtek. De ha egyetlen diák lett volna – és nem feltétezhetően pár tucat –, aki ennek megitta a levét, az is elfogadhatatlan lenne. És nem azt akarom mondani, hogy voltak közülük, akik bekerültek a pszichiátriára vagy öngyilkosok lettek. Túldramatizálni sem kell a dolgot. De voltak, akiket ez megtört, ez tény.
– Főleg, hogy ebben a korban az ember nyitott, erős benne a tanulási vágy. Olyan vádak is elhangzottak: azáltal, hogy Szamosközi István a pszichoterápiát nem szerette, a tanulási lehetőségtől is megfosztotta őket. Ha ezzel akartak foglalkozni, nem volt akkora esélyük, mintha kognitív pszichológiával foglalkoztak volna?
– Mert ez két különböző dolog. A kognitív pszichológia alaptudomány, akárcsak a szociálpszichológia, a személyiséglélektan, a neuropszichológia. Másrészt vannak az alkalmazott ágai a pszichológiának, ahol ezt a tudást kamatoztatjuk.
Ennek az a következménye, hogy ha valakinek Kolozsváron jelenleg szüksége lenne egy magyar klinikai pszichológusra, például azért, hogy elvégezzen egy értelmiszint-felmérést egy idős személyen, aki gyaníthatóan Alzheimer-kóros, akkor keresheti...
– Nincsenek magyar szakemberek a területen?
– Nincsenek, mert valaki eldöntötte, hogy ne is legyenek.
Másrészről nem mondhatom, hogy abban megakadályozott volna, hogy elvégezzük a munkánkat. Az sem igaz, hogy benyitott volna az óráimra és megjegyzéseket tett volna. Az órákat meg tudtuk tartani, hogy milyen szinten, azt meg kell kérdezni a diákoktól. Ha vannak hívei, ugyanúgy meg kellene adni nekik is a lehetőséget arra, hogy aláírásgyűjtést indítsanak. Hogy tudjuk: ezen az oldalon van 1300 aláíró, ha ott lesz 5000, akkor nyilvánvaló, hogy ez kell az embereknek. Azt hiszem, ez a demokratikus.
– Ezt senki nem tiltja, ha akarnának, indíthatnának aláírásgyűjtést…
– Igen, de nincs nagy tolakodás. Szerintem a legnagyobb nyereség ebben az ügyben, hogy eddig 1300 ember ellátta az aláírásával azt a petíciót, ami arról szól, hogy: ezt nem akarjuk. És számomra nagyon nagy csalódás volt, hogy akik jelenleg ott vannak az alkalmazott pszichológia tanszéken, egy olyan pillanatban, amikor minden premissza adott lenne, hogy összefogjanak és elmondják: mi sem akarjuk és ők is aláírják, nem teszik. Eddig tudomásom szerint nem tették.
Fotó: Alkalmazott Pszichológia Intézet/Facebook
– Ha Szamosközi Istvánt eltávolítják az egyetemről, lát esélyt arra, hogy megújuljon a pszichológia kar és ez a rendszerszintű probléma megszűnjön?
– A fő oka annak, hogy ez így menjen tovább, eltűnt. És pszichológusként kell annyi bizalmat előlegezzek a volt kolléganőimnek – akkor is, ha választási helyzetekben más álláspontot képviseltünk –, hogy meg fogják találni magukban ezt az erőt.
És amikor azt mondom, alkalmas, arra célzok, hogy tanárként mit tudott felmutatni: könyvek, tankönyvek, órákon nyújtott teljesítmény. És mivel tűnt ki? A magatartásával, azzal, hogy a szakmai előrehaladása alapján teljesen méltatlan volt a tanári pozícióra. Akik ezt lehetővé tették, felelősnek kellene érezzék magukat. Őszintén, attól is félek, hogy a végén ugyanúgy el fogják tussolni az ügyet, mint annak idején a plágiumügyet. Akkor azt mondta, éppen dolgozik a könyve második kiadásán és orvosolni fogja a hiányosságokat. Azóta eltelt körülbelül 15 év. Fogadhatunk, hogy mikor jelent meg a könyve második kiadása. Soha. Akkor felhívott mindenkit a tanszéken: írjunk alá egy nyilatkozatot, hogy nem volt plágium – abszurdum. Mindenki aláírta, én és egy kolléganőm nem, mivel Brassóban tanítottunk. Nem tudom, ha otthon vagyunk, aláírjuk vagy sem.
– De az egyetem etikai bizottsága előtt van az ügy, melynek tagjai nemcsak a kar oktatói közül kerülnek ki. Attól tart, hogy mégsem marasztalják el?
– Az elmarasztalásnak vannak fokozatai: a szóbeli megrovás, az írásbeli megrovás, van egy hosszú listája az alkalmazható szankcióknak. Arra gondolok, hogy ez valahol meg fog akadni, mert azt mondják: nagy tudós, nagy pszichológus, nagy pedagógus – úgy látszik, hogy vannak, akik annak látják. Intézményépítőnek. És akiknek rendben van, ahogy kinéz az az intézmény, rendben volt, ahogy kinézett az elmúlt 20 évben, valószínűleg nem fogják meneszteni. Épp olvastam egy nyilatkozatát, hogy a nyáron lejár a szerződése és marad óraadó tanárnak – akkor lényegében nem lenne semmi különbség. Remélem, hogy tévedek.
– Ha óraadó tanár lenne, a diákjai ugyanúgy ki lennének téve a verbális bántalmazásnak, mint eddig…
– Sokkal jobban. Amikor valamelyik évfolyammal problémája volt, mert valamilyen igazságtalanságot szóvá tettek, sokkal jobban meghurcolta őket, mint másokat. És valamit elmondhatok neki saját tapasztalatból: amikor az ember betölt egy adott életkort, nyugodtan átengedheti a helyét a fiataloknak. Semmi rossz nincs abban. Tapasztalatból mondom.
Felfüggesztette állásából Szamosközi István pszichológiaprofesszort a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora, az egyetemi tanár nem léphet diákok elé mindaddig, amíg az etikai bizottság nem dönt az ügyében – közölte szerdai közleményében a BBTE.
– Úgy látja, hogy Szamosközi István még mindig ragaszkodik a hatalmához?
– Ragaszkodik a hatalmához, mert annak él. Bejön az egyetemre, elkezdi terrorizálni a kolléganőket, akik nap mint nap végig kell hallgassák ugyanazokat a szövegeket, ahelyett, hogy végeznék a munkájukat. És nem csak az óratartásra értem, arra fel is kell készülni, új szakirodalmat olvasni. Vannak mulatságos dolgok is. Például egyszer elkaptam az ARACIS-nak (felsőoktatást ellenőrző hivatal, mely felméri a különböző felsőoktatási intézmények színvonalát) a látogatását, mikor órát tartottam. Ki volt a bizottságban? A volt kollégám, Szamosközi István. Bejött és elkezdte tépni a haját, hogy a vetítőt ki kell hajítsa, mert az nem oktatás, ahol PowerPoint-ot alkalmaznak. És az ARACIS, mely azért jön, hogy megnézze, milyen oktatási feltételek vannak egy egyetemi intézetben, többek között használnak-e korszerű oktatási eszközöket, el kell tűrje, hogy a tagja – aki a tanszékvezetője az adott egyetemi egységnek – kivágja a korszerű tanítási eszközt. Az ARACIS is egy húron pendül a rendszerrel, tagjai kényszeredett mosoly kíséretében tudomásul vették és elvonultak.
– Ha ekkora a beágyazódása, van esély arra, hogy félreállítsák?
– Meglátjuk, amikor megszületik a döntés, de félek ettől. Bár az sem semmi, hogy mindenkinek rálátása nyílt arra, mi folyik ott. Ahogy az sem, hogy a petíció aláírói ki tudták fejezni a véleményüket. Ez másként nem történt volna meg.
Fotó: Jakab Mónika
– Hogyan hat az erdélyi pszichológusközösségre az ügy? Mennyire osztja meg vagy tudja összekovácsolni a szakmát?
– Őszintén: a szakmai közösségben senkivel nem találkoztam, aki az elismerését fejezte volna ki az irányába. Amikor alkalmakkor összegyűlünk, ő az utolsó, akiről beszélünk. A pszichológiai életben nem létezik, soha nem is létezett. Nem is tudom, van-e egyáltalán iparengedélye a pszichológuskamarától. De nem dolgozik.
El lehet menni az intézeti klinika székhelyére, hol van? Egy adott pillanatban, szintén egy ARACIS-felmérés alkalmával, felajánlottuk, hogy jöjjenek hozzánk a diákok a rendelőbe, hogy gyakorlati tevékenységet tudjanak végezni. Vittük őket kórházakba. Egész addig, amíg felszámolták a klinikai szakmai gyakorlatot. A tanszéken nem az volt a baj, hogy az oktatók, akik az alkalmazott pszichológia különböző ágait tanítják, nem rendelkeznek tapasztalattal, hanem az, ha alkalmazott pszichológusként dolgoztál.
– Nem szerette azokat, akik praktizáltak?
– Nem. Pedig ebben a szakmában senkit nem hat meg, ha szép elméleteket gyártasz, legyenek azok kognitívak vagy pszichoanalitikusak. Azzal tudod az embereket meggyőzni, ha egy gyermeket, aki ágyba vizel, ki tudsz gyógyítani. Ha valakit, aki fél kimenni az utcára, hozzásegítesz, hogy megtegye. Erre az emberek már fel tudnak nézni. Ez egy képesség. És ha te nem rendelkezel ezzel a képességgel, lehet, hogy nem tetszik neked, ha mások igen. De ez csak egy értelmezés.
– A diákoknak sem volt megadva a lehetőség, hogy elsajátítsák ezt a képességet?
– Az igazi tanulás az alapképzés után kezdődik. Nem fogadhatunk pszichoterápiás képzésre olyan jelölteket, akik nem tették le az államvizsga-dolgozatot. De azért jó, ha addig is bele tudnak kóstolni. Az, hogy tudtam boldogulni, amikor állást kaptam a kolozsvári rehabilitációs kórházban, többek között azért volt, mert egyetemistaként járhattam klinikai gyakorlatra, tanultunk pszichodiagnózist, pszichiátriát. Amikor meglett volna a lehetőség arra, hogy a mai fiataloknak végiggondoljuk a képzését, nem ez lett az eredmény. Mert valaki nem rokonszenvezett a tudományággal.
– Ön szerint hogyan kellene eljárni az egyetem vezetőségének?
– Alkalmazni kellene a szabályzatokat, melyeket ők fogadtak el. Megállapítani, hogy ez történt, megnézni, erről mit mond az egyetem szabályzata, s alkalmazni. Egyszerű, mint a pofon. A döntés mögött meg kell legyen a jogi háttér, és megvan.
És bár elítéljük a plágiumot, megállapítjuk: ha pár oldalt átmásolsz valakinek a könyvéből, az nem plágium. Ez olyan, mintha valaki lefilmezne egy gyilkosságot, és az ügyészség, miután megnézte a filmet, azt mondaná: ha az áldozat, aki belehalt a sérüléseibe, nem tesz panaszt, akkor nincs bűnügyi vizsgálat.
Dr. Vargha Jenő László nyugalmazott adjunktus, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Alkalmazott Pszichológia Tanszékének volt előadó tanára. 1954. október 7-én született Kolozsváron. Tanulmányait az egyetemen végezte, 1979-től a kolozsvári rehabilitációs kórházban dolgozott pszichológusként, 1990-től vezető pszichológus. Gyakorló pszichoterapeuta, az ericksoni terápiára specializálódott. Számos külföldi intézetben képezte magát, pszichodrámára is specializálódott, több könyve jelent meg. Egyéni pszichológiai kabinetet működtet, képző és szupervízor, számos szakmai szervezet tagja, neves külföldi konferenciák résztvevője.
Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.
Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.
Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.
Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.
Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.
Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.
Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.
Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.
Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.
Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!