Visszaeső bűnözőnek számíthat a Benedek Orsolya marosvásárhelyi orvosnő megölésével gyanúsított 27 éves koronkai férfi. Bara Szabolcs Barnának nem ez az első bírósági ügye, ráadásul korábban is erőszakos bűncselekmény miatt került összetűzésbe a törvénnyel.
2016. december 20., 13:452016. december 20., 13:45
A marosvásárhelyi bíróság idén májusban testi sértés bűncselekménye miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Bara Szabolcs Barnát és Bara Szilárdot. A bűntársak 2015-ben M. István Jánost bántalmazták, akinek több mint 50 ezer lej anyagi és erkölcsi kártérítést is ki kellett fizetniük.
A december 11-én eltűnt Benedek Orsolya holttestét múlt szombaton Bara koronkai házának udvarán találták meg.A feltételezett elkövető a doktornő barátja volt.
Vasile Costea, a Maros megyei ügyészség szóvivője az Observator TV-nek úgy nyilatkozott, Bara az ügyészeknek azt mondta, nem szándékosan gyilkolta meg a nőt, hanem egy veszekedés során megütötte egy üvegtárggyal, az áldozat pedig elesett, és az így szerzett sérüléseibe halt bele. A férfi ezt követően megpróbálta elrejteni a holttestet, amelyet a nyomozók a kútban találták meg. Bara nős, de felesége elköltözött tőle, Orsolyát azóta többször is látták a háznál.
Benedek Orsolya a marosvásárhelyi megyei sürgősségi kórház aneszteziológia és intenzív terápia részlegén dolgozott, tanított a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, és a rohammentő-szolgálatnál (SMURD) is önkénteskedett. Munkatársai szombat este gyertyás megemlékezést tartottak.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
szóljon hozzá!