Regáti szórványmagyar-találkozót szerveztek Râmnicu Vîlceán
Regáti szórványtalálkozót tartottak Râmnicu Vîlceán az Ókirályságban élő magyarok, a helyi református lelkipásztor meghívásának nemcsak az Erdélyből elszármazottak, hanem az RMDSZ vezetői is eleget tettek. A két, egymásba fonódott kézzel jelképezett találkozón közös gondjaikat beszélték meg a szórványban élők, akik legtöbbször már csak a templomban hallhatnak magyar szót. A jelen levő Markó Béla RMDSZ-elnök támogatásáról biztosította a szórványmagyarokat, akiknek – a házigazda lelkipásztor szerint – nemzeti és vallási identitása egyaránt veszélyben forog.
Nem véletlenül választották mottóul a Zsoltárok könyvéből származó igét az Első Regáti Magyar Szórványtalálkozó szervezői. „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban (Zsolt 46,2)” – írja a Biblia; a szombati rendezvény résztvevői közül valóban sokaknak évtizedek óta Isten háza jelenti az egyetlen menhelyet magyar anyanyelvük és identitásuk ápolására. Az eddig is köztudott tény megerősítést nyert a hétvégén, amikor Erdélyből származó, de a sors keze által valamikor az Ókirályságba vetődött magyarok találkozhattak Râmnicu Vîlceán, akik közül sokan csak a templomban hallhatják anyanyelvüket.
Az olténiai városban szolgáló Csorbai Loránd református lelkipásztor hívására az ország több déli megyéjéből érkeztek magyarok. A fiatal lelkész craiovai, motrui, Tîrgu Jiu-i és helyi hívei mellett eljöttek az orsovai, szörényvári, ploieºti-i katolikusok és reformátusok, de eljött néhány lelkészkolléga, és képviseltette magát az RMDSZ csúcsvezetése is. A vîlceai reformátusok által használt evangélikus templom így már indulásból kicsinek tűnt, ezért a szervezők a több száz férőhelyes baptista imaházat vették igénybe. „Pedig valamikor egy szobában elfértek az itteni magyarok – pergette vissza a Vîlcea megyei magyarság korabeli történetét Vetési László szórványért felelős lelkész. – Most is emlékszem arra az első református istentiszteletre, amit ezelőtt tíz évvel egy tömbházlakás második emeleti lakrészében, a nagyszobában tartottunk. Alig lehettünk huszonvalahányan, közülük kettő volt református. A többiek azért jöttek, mert évek óta nem hallották anyanyelvüket.” Mára számos déli településen – vallásuktól függetlenül – egymásra találtak az évtizedek óta ott élők.
Két egymásba fonódott kéz
Nemcsak a mottó, hanem a találkozó szimbóluma, a két egymásba fonódott kéz is telitalálatnak bizonyult. Furcsán hatott, mégis a múlt rendszerben Erdélyből kiszorított magyarság szomorú sorsát tükrözte az a jelenet, amikor a templom padsorai között a szilágysági származású, de Olténiában élő Gavrilescu Ilona odaszólt a helyet kereső földijéhez: „Te vagy az, Ida?” A két könnybe lábadt szemű asszony évtizedek után találkozott; szombatig azt sem tudták egymásról, hogy egyikük Craiován, másikuk Râmnicu Vîlceán tengeti életét. Ezek alapján egyáltalán nem meglepő, hogy a résztvevők egy része arra használta a kávészünetet, hogy bár egy szót váltson, vagy képet készítsen Markó Bélával. Gavrilescuné 11 éves unokáját tuszkolta a szövetségi elnök közelébe. „Egy kicsit szégyenlős az én kis Júliám, mert nem beszél a legszebben magyarul. De én vele is, az anyjával is csakis anyanyelvemen beszélek” – büszkélkedett az idős asszony.
Ugyanezt állította a szinte negyven éve Vîlceán élő Doanã Julianna is, aki mind a hat gyermekét és három unokáját megtanította magyarul. Egymásba fonódott a tömbben és szórványban élők keze is, mert Râmnicu Vîlceára nagyszalontai és marosvásárhelyi kórustagok, kolozsvári teológusok, válaszúti népdalosok is ellátogattak. Egyikük éppen a szervező lelkész édesapja, Csorbai János volt, aki kérdésünkre elmondta: egyáltalán nem bánja, hogy fia – a kivándorlást választó más fiatalokkal ellentétben – egy regáti gyülekezet mellett döntött.
Különleges kérdések
és kérések
„A szórványban élőknek nehezebb sors adatott, mint a tömbben élőknek, hiszen itt, az Ókirályságban két fronton kell helytállnunk, mert mind a magyar identitástudatunk, mind a hitünk veszélyben forog – mondta el lapunknak a találkozó céljáról Csorbai Loránd lelkész. – Ezért is éreztük szükségét annak, hogy ez a rendezvény létrejöjjön, mert ez jó alkalom lehet arra, hogy a szórványmagyarok megismerkedhessenek más városokban élő sorstársaikkal, valamint megérezhessék azt is, hogy vezetőik és az erdélyi tömbmagyarság sem feledkezett meg róluk.”
A szórványbeliek sorsáról az istentisztelet és vallási-kulturális műsor közé beékelt politikai fórumon Markó Béla szövetségi és Takács Csaba ügyvezető elnök is tájékozódhatott, amikor nem mindennapi kérdésekkel szembesült. Az uniós csatlakozásról, eltűnő határokról és észak-erdélyi autópályáról beszélő politikusok teljesen másfajta gondokkal találták szembe magukat. Ploieºti-en omlik be a református templom mennyezete, állandó lelkész híján Orsován nincs aki eltemesse az elhunytakat, Tîrgu Jiuban – az ajándékba kapott és több példányban fénymásolt könyvből – nincs aki megtanítsa szüleik, nagyszüleik nyelvére a gyerekeket. Az a kérdés is felmerült: hány taggal lehet létrehozni újabb helyi RMDSZ-szervezeteket? „A szövetség helyi képviseletének kialakítása annál is fontosabb, mivel hivatalos formában sokkal hatékonyabban lehet tárgyalni a román pártok helyi képviselőivel” – fejtette ki a Krónikának Markó Béla, aki szerint a szórványban is ki kell használni az RMDSZ-nek a román politikában betöltött szerepét. A szövetségi elnök megígérte, hogy a szövetség ezentúl jobban odafigyel a szórványban élőkre, mert csak így őrizhetik meg nyelvi és kulturális identitásukat. „Ha már találkoztunk, összejöttünk, ne engedjük el egymás kezét” – tette hozzá a kormányfőhelyettes, aki megígérte: az RMDSZ támogatásával hagyománnyá teszik a regáti magyarok találkozóját.
Râmnicu Vîlceán egy csokorra való jött össze, mint ahogy Vetési László fogalmazott. A lelkész virágos réthez hasonlította a szórványgyülekezeteket, amelyen minden virág a maga otthoni színét és illatát hozza.
szóljon hozzá!