Vég nélküli szexháború

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Miközben a közéleti szereplők Traian Băsescu államfő felvetése nyomán arról vitáznak, hogy kell-e legalizálni a prostitúciót, országszerte virágzik a legősibb mesterség. Erdélyben Kolozsváron burjánzik leginkább. Tavaly a rendőrség és a csendőrség 4831 bírságot szabott ki üzletszerű kéjelgés miatt Kolozs megye területén, 2,3 millió lej összértékben. A megbírságoltak kivétel nélkül olyan prostituáltak, akik utcákon, főutak mentén kelletik magukat, például a Tordai úton, a Monostor negyed végén vagy a pályaudvar előtti téren. A bírságokat tulajdonképpen prostitúció szándéka, a közrend megsértése címén róják ki az örömlányokra – nyilatkozta a Krónikának Gina Pop, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője. A prostitúció elkövetése, bizonyítható gyakorlása már bűncselekménynek minősül, ám ehhez tetten kell érni az elkövetőt.

Pengő Zoltán

2009. november 18., 08:532009. november 18., 08:53

Emiatt a vádemelések száma nagyságrendekkel elmarad a bírságoké mögött: 2008-ban 64, 2009 első kilenc hónapjában pedig csupán 19 személy ellen emeltek vádat Kolozs megyében üzletszerű kéjelgés alapos gyanúja miatt.

A bírságolás egyébként teljesen hatástalan fegyver a prostitúció elleni harcban, a büntetések túlnyomó többségét ugyanis sosem fizetik ki. A kolozsvári önkormányzatnak legtöbb pénzzel tartozó személyek listáján az első öt helyet örömlányok foglalják el, kiknek összesített tartozása eléri a másfél millió lejt. A csúcstartó egy 34 éves nő, akire 2001 óta több mint 260 ezer lej, mintegy 60 ezer euró értékben róttak ki bírságot üzletszerű kéjelgés miatt, mely összegből egyetlen lejt sem fizetett ki.

Masszázstól a „totális szexig”

A kincses városban azonban nem csak az utcán virágzik a prostitúció. Annak, aki pénzen vett szerelemre vágyik, elég a Piaţa című hirdetési újságot beszerezni. A hetente megjelenő kiadvány egy közelmúltbeli számában 591 darab szexuális szolgáltatást kínáló apróhirdetés volt, nem beszélve az erotikus masszázsszalonokat, maszszőrlányokat népszerűsítő, mintegy két tucat kiemelt, fényképes reklámról.

Szabályozni vagy tiltani?

A prostitúció hazai legalizálásának lehetősége első ízben a 90-es évek közepén vetődött fel, de lényegi előrelépés azóta sem történt az ügyben. A probléma azért került ismét reflektorfénybe, mert a szociális és demográfiai veszélyeket elemző államelnöki bizottság a közelmúltban annak törvényessé tételét javasolta.

„Az üzletszerű kéjelgés legalizálása lehetővé tenné a nemi betegségek terjedésének korlátok közé szorítását” – áll a heves vitákat kiváltott tanulmányban. Nyugat-Európa több országában, például Hollandiában, Németországban, Svájcban a prostitúció engedélyezett, ugyanakkor vannak olyan államok is, mint Svédország, amelyek a prostitúció gyakorlását nem, ellenben annak igénybevételét büntetik. Magyarországon az egyéni prostitúció engedélyezett, de annak gyakorlása feltételekhez kötött.

A hirdetők egy része olyan szolgáltatásokat kínál, amely a prostitúció mezsgyéjén mozog: a telefonos tájékoztató szerint a nemi aktus kizárt, a meztelen masszőrnő a klienst masszírozással, simogatással juttatja el a gyönyör csúcsára. Nem hiányoznak azonban a kendőzetlen, „totális szex”-szel kecsegtető hirdetések sem. Az árak nem a kispénzűek zsebére szabottak, egy pásztoróráért 100 és 200 lej közötti összeget kell fizetni.

Nem kizárt, hogy a gazdasági válság a szexpiacon is érezteti hatását, ugyanis néhány hirdetés nem annyira a szolgáltató és a szolgáltatás minőségét, mint az olcsóságát hangsúlyozza, egy masszázsszalon pedig kedden és pénteken 25 százalékos árkedvezménnyel várja az ügyfeleket.

„Csórók ne hívjanak!”

Maros megyében és a Székelyföldön szintén a hirdetési újságokban reklámozzák a megvásárolható szerelmet. A Marosvásárhelyen megjelenő Flashben hétről hétre két tucat körül van a prostitúciós vagy legalábbis prostitúciógyanús hirdetések száma, az árak pedig valamivel alacsonyabbak, mint Kolozsváron. A Székelyudvarhelyen kiadott Heti Hirdetőben reklámozó konzumhölgyek nem köntörfalaznak, mellőzik az erotikus masszázsos fordulatokat, kerek perec intim kapcsolatra invitálják az urakat.

Bár Hargita megye távolról sem tartozik az ország gazdaságilag élenjáró régiói közé, az egyik udvarhelyi hirdető díjszabásához képest aprópénznek tűnnek a kolozsvári tarifák. A kedves hangú, magát 45 évesnek mondó, „kis kikapcsolódásra vágyó urak”-at kereső hölgy nem indokolatlanul biggyesztette oda hirdetése végére a „Csórók ne hívjanak!” felszólítást. Az önbizalomhiányban nem szenvedő hölgy határozottan hozza a telefonáló tudomására, hogy legalább 400–500 lejnek kell lennie a pénztárcájukban, ha találkozni akarnak vele.

Értelmetlen bírságok

Bihar megye kissé szerényebb a reklámozott szex tekintetében, mivel a szolgáltatók főleg két napilapban, a Jurnal Bihoreanban és a Bihari Naplóban – az előbbiben nagyobb számban – kínálják magukat. A magyar nyelvű lapban magát csinosnak mondó masszőrlány ajánlja szolgáltatásait, míg egy másik hirdető „úriemberek társaságát vállalja”. A lapokban hemzsegő szexhirdetések a rendőrök figyelmét sem kerülik el, ám meg van kötve a kezük. Az ősi mesterséget lakásukban űző konzumhölgyek esetében a tettenérés szinte lehetetlen, egy apróhirdetés megjelentetése pedig nem minősül kihágásnak.

„Ha a rendőrnek nincs házkutatási engedélye, nem kötelesek ajtót nyitni neki” – nyilatkozta lapunknak Alina Dinu, a Bihar megyei rendőrség szóvivője. Elmondása szerint az idei év első kilenc hónapjában Nagyváradon 180 bírságot szabtak ki prostitúció vétsége miatt, ám a megbírságoltak, Kolozsvárhoz hasonlóan, itt sem szoktak fizetni. „Nincs mit tennünk, a törvény kötelez bennünket a prostitúció üldözésére” – válaszolta Alina Dinu arra a kérdésre, mi értelme van százával kiszabni olyan büntetéseket, amelyeket a megbírságoltak úgysem fognak kifizetni.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában
2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt