Fotó: Boda L. Gergely
Míg a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak a szülei korábban arról számoltak be a sajtónak, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) nemcsak őket, hanem az iskolába járó gyerekek kihallgatását is tervezi, a Vásárhelyi Hírlap szerdán megtudta: a rendőrség a felszólítás kézbesítése után visszament a szülőkhöz, elkérték a „meghívót”, és előttük összetépték, mondván, hogy már nem érvényes.
2017. március 01., 17:582017. március 01., 17:58
2017. március 01., 18:022017. március 01., 18:02
Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért csoport szóvivője megerősítette a hírt, miszerint a hatóság képviselői valóban megsemmisítették az egyik szülőnek kiküldött felszólítást. „Eddig több mint negyven szülőt hívtak be, de arra még nem jöttünk rá, hogy milyen logika alapján. Eleinte azt gondoltuk, hogy azokat, akik az Unirea Főgimnáziumból hozták át a gyerekeiket, de rájöttünk, hogy nem áll ez az elmélet, mert másokat is beidéztek. Nem tudjuk tehát, hogy minek az alapján döntötték el, kiket hallgatnak ki, ahogy azt sem, hogy fog-e még felszólításokat küldeni a DNA” – magyarázta Csíky Csengele, aki eddig még nem kapott felszólítást.
Eközben a Maros Megyei Tanfelügyelőség arról értesítette az iskola vezetőségét hivatalos átiratban, hogy nemcsak nulladik osztályt, de új ötödik és kilencedik osztályt sem indíthat a Római Katolikus Teológiai Gimnázium a következő tanévben. Csíky Csengele leszögezte: amennyiben az iskola megszűnik, a tanfelügyelőségnek meg kell adnia a szülőknek a választási lehetőséget, hogy eldöntsék, melyik iskolába íratják a gyerekeket, nem kényszeríthetik őket arra, hogy az Unirea Főgimnáziumban folytassák a tanulmányaikat.
Az RMDSZ szerdán jelezte, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácshoz (CSM) fordult a marosvásárhelyi iskola ügyében, arra kérve Mariana Ghena elnököt, vizsgálja ki az intézmény ellen folytatott bűnügyi eljárás során tapasztalt visszaéléseket, hatáskörének megfelelően biztosítsa a kivizsgálás folyamatának törvényességét.
Egy halálos áldozatot és három sérültet követelt egy szombat éjszakai spontán konfliktus, amely a történelmi Máramarosban található Jód (Ieud) településen tört ki. Az áldozat egy 23 éves helybeli férfi.
Hetvenöt éves korában elhunyt Puskás Bálint Zoltán jogász, volt alkotmánybíró, az RMDSZ korábbi szenátora, a romániai Máltai Szeretetszolgálat alapító tagja és tiszteletbeli elnöke.
Románia Kelet-Európa legszennyezettebb országai közé tartozik, a finomszemcsés részecskék okozta légszennyezés elsősorban a nagy városokban, például Kolozsváron jelent súlyos problémát.
Tömbházlakásának lépcsőházában lett rosszul, és elhunyt egy 75 éves temesvári férfi röviddel azután, hogy kibocsátották a kórházból. Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított vizsgálatot a rendőrség.
A hegyimentők és a határrendészek a péntekről szombatra virradó éjszaka két ukrán állampolgárt hoztak le a Máramarosi-havasokból – tájékoztatott Dan Benga, a Máramaros megyei hegyimentő-szolgálat (Salvamont) igazgatója.
Mintegy 9 millió euró vissza nem térítendő támogatáshoz jut az Arad megyei önkormányzat fenntartásába tartozó Arad Megyei Sürgősségi Kórház, amelynek onkológiai osztályát szerelik fel modern eszközökkel, illetve nyolc műtőjét újítják meg.
Házszentelés közben raboltak ki egy családot Nagybányán: a tolvaj kihasználta, hogy a pap megérkezése után nyitva maradt a lakás ajtaja, és egy 250 lejt tartalmazó pénztárcával, valamint iratokkal távozott a házból.
2025 második napján aggasztó méreteket öltött a hegyi balesetek száma – jelentette pénteken a Salvamont hegyimentő-szolgálat.
Több mint 30 malac elpusztult, 600 sertést pedig kimentettek abból a tűzből, amely csütörtök reggel keletkezett egy Szatmár megyei farmon – közölte a katasztrófavédelmi felügyelőség.
Számos erdélyi helyszínt ajánl a CNN azon úti célok között, amelyeket érdemesnek tart meglátogatni a 2025-ös évben a világon.
szóljon hozzá!