A nagyváradi Szent Márton Idősotthonba látogatott húsvétkor Tőkés László európai parlamenti képviselő, aki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökeként honosította meg, hogy minden húsvét és karácsony előtt felkeres egy hátrányos helyzetű magyar közösséget.
2017. április 16., 19:012017. április 16., 19:01
2017. április 16., 21:332017. április 16., 21:33
Az európai parlamenti képviselő sajtóirodájának közleménye szerint a római katolikus egyház által fentartott váradszőllősi szociális otthonban – ahol jelenleg harminc idős személyt gondoznak – Tőkés Lukács evangéliumából az emmausi úton haladó két tanítvány történetét olvasta fel.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Isten fia mindenkivel, minden helyzetben ott van. A csüggedőkkel, betegekkel, rászorulókkal is közösséget vállal, nekünk csak az a feladatunk, hogy mindig felismerjük, megismerjük az Úr gondoskodó szeretetét, jelenlétét. „A gondoskodó szeretet legnagyobb ünnepköre a húsvéti ünnepkör, hiszen Jézus Krisztus nagypénteki áldozata a legnagyobb szeretet, ami valaha volt és lesz a földön\" – hangoztatta Tőkés László.
A rövid igei köszöntő után az idősotthon lakói és a vendégek, a bentlakók kérésére, több egyházi éneket is elénekeltek. Az egyik 85 éves gondozott egy saját, megható kis verssel köszönte meg a látogatást. Tőkés László a lelkipásztori áldásmondás után húsvéti üdvözlőlapot osztott szét a jelenlévők között, ezek mellett több ládányi gyümölcsöt és minden gondozottnak húsvéti édességcsomagot is átadott. Az ajándékcsomagokat a képviselői parlamenti iroda és a Magyar Polgári Egyesület állította össze.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.