Vádat emeltek egy Bihar megyei kokainlaboratórium működtetői ellen

Vádat emeltek egy Bihar megyei kokainlaboratórium működtetői ellen

Képünk illusztráció

Fotó: Agerpres

Vádat emelt a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) annak a bűnbandának a tagjai ellen, akik a kokain hordozóanyagokból történő kivonására alkalmas laboratóriumot alakítottak ki egy Bihar megyei faházban.

Hírösszefoglaló

2022. november 22., 14:242022. november 22., 14:24

A bűnbanda június elején létesült, és kezdetben két román és egy izraeli állampolgárból állt, akikhez később csatlakozott két kolumbiai is. Utóbbiak mintegy hat kilogramm kokaint hoztak be július 1-jén az ország területére, kávécsomagokba rejtve. Az áru becsempészése mellett az ő feladatuk volt kivonni a kokaint a látszólag legális áruból.

A művelethez szükséges eszközöket – vegyi anyagok, reakcióedények – július elején vásárolták meg, majd kibéreltek Bihar megyében egy lakott területen kívüli épületet.

A július 10-én itt végzett házkutatás során négy gyanúsítottat tetten értek, amint épp kokaint vontak ki kávéból vegyi úton. Találtak még a helyszínen egy prokaint tartalmazó egykilós préselt tömböt, 148 gramm barna kokaint, amely még nem ment át a kristályosítási folyamaton, valamint 5 kilogrammnyi kávéból és kokainból álló keveréket. Emellett a kokain kivonásához szükséges több más eszközt is lefoglaltak a hatóságok.

Az egyik drogkereskedőnek gyermekpornográfia miatt is bíróság elé kell állnia, miután a nyomozók gyermekpornográf anyagokat találtak az egyik adathordozóján.

Az ügyet a Bihar megyei törvényszék tárgyalja – közölte az Agerpres hírügynökség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 27., szombat

Orbán Viktor: ki kell terjeszteni a magyar támogatási rendszert a magyarok lakta területekre is

Ki kell terjeszteni a magyar társadalom stabilitását szolgáló támogatási rendszert a magyarok lakta területekre az országhatáron kívülre is – jelentette ki a magyar miniszterelnök szombaton Tusványoson.

Orbán Viktor: ki kell terjeszteni a magyar támogatási rendszert a magyarok lakta területekre is
2024. július 27., szombat

Helyi magyar karitatív szervezeteket támogatnak az aradi magyar gazdák a Magyarok Kenyere-program búzafelajánlásából

Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete idén is csatlakozott a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem elnevezésű Kárpát-medencei programhoz.

Helyi magyar karitatív szervezeteket támogatnak az aradi magyar gazdák a Magyarok Kenyere-program búzafelajánlásából
2024. július 27., szombat

Orbán Viktor Tusványoson: a háborúpárti európai politikából lassan, de elmozdulunk a békepárti politika irányába

Az idő a békepolitika oldalán áll – jelentette ki szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor miniszterelnök, hozzátéve: a békemisszió, túl a béke megcélzásán, azt is sürgeti, hogy Európa folytasson végre önálló politikát.

Orbán Viktor Tusványoson: a háborúpárti európai politikából lassan, de elmozdulunk a békepárti politika irányába
2024. július 27., szombat

Tőkés László Tusnádfürdőn: a háborúra, a migrációra és a genderideológiára nemet kell mondani

Vannak idők és helyzetek, melyekben hallgatni vétek, és a gonoszság erőivel való cinkosságot jelent, és minden bizonnyal nem tévedünk, hogyha úgy ítéljük meg, hogy ismét a szólás ideje köszöntött reánk.

Tőkés László Tusnádfürdőn: a háborúra, a migrációra és a genderideológiára nemet kell mondani
2024. július 27., szombat

A légy sem repülhetett be ellenőrizetlenül Tusványosra a szigorú biztonsági intézkedések közepette (VIDEÓ)

Minden eddiginél szigorúbb biztonsági intézkedések előzték meg Orbán Viktor miniszterelnök előadását a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban szombaton.

A légy sem repülhetett be ellenőrizetlenül Tusványosra a szigorú biztonsági intézkedések közepette (VIDEÓ)
2024. július 27., szombat

Megállapodott a Bihar megyei önkormányzat a vasúttársasággal a nagyváradi vasútvillamos megépítéséről, módosultak a tervek

Újabb lépés történt a Nagyváradot a környező településekkel összekötő vasútvillamos- (angolul tram-train) hálózat kifejlesztése felé.

Megállapodott a Bihar megyei önkormányzat a vasúttársasággal a nagyváradi vasútvillamos megépítéséről, módosultak a tervek
2024. július 26., péntek

Kultúrpolitikáról Tusnádfürdőn: Európa nagy részével szemben a Kárpát-medencében még fontos a kultúra

A kultúra az a folyton élő kovász, amely az újabb és újabb nemzedékeket folyamatosan érleli hozzá a nemzettesthez, a minisztérium programjai pedig Kárpát-medencei dimenziót adnak a kulturális értékőrzésnek.

Kultúrpolitikáról Tusnádfürdőn: Európa nagy részével szemben a Kárpát-medencében még fontos a kultúra
2024. július 26., péntek

Tizenöt Kárpát-medencei borászat nedűit lehet megkóstolni a nagykárolyi Károlyi-kastélyban

Tizenöt Kárpát-medencei borászat nedűi, mesterkurzus és bormaraton, élőzenés koncert, borkvíz – minden a borról szól július 27-28-án a Károlyi-kastély kertjében – közölte a Partiumi Falugazdász Hálózat.

Tizenöt Kárpát-medencei borászat nedűit lehet megkóstolni a nagykárolyi Károlyi-kastélyban
2024. július 26., péntek

Külhoni magyar körkép a Tusványoson: sikerekkel büszkélkedhetnek, de sok még a kihívás is a határon túli magyarok számára

Sikerekről és kudarcokról is beszámoltak a külhoni magyar szervezetek vezetői a pénteki nemzetpolitikai kerekasztalon az erdélyi Tusnádfürdőn, ahol az elmúlt időszakban elért eredményeket vették számba és a jövőbeli kihívásokat térképezték fel.

Külhoni magyar körkép a Tusványoson: sikerekkel büszkélkedhetnek, de sok még a kihívás is a határon túli magyarok számára
2024. július 26., péntek

Szavazatvásárlás gyanúja miatt helyezték hatósági felügyelet alá egy Beszterce-Naszód megyei település elöljáróit

Hatósági felügyelet alá helyezték pénteken a Beszterce-Naszód megyei Mezőszentmihály község (Sânmihaiu de Câmpie) polgármesterét, alpolgármesterét, a polgármesteri hivatal titkárát és egy leendő helyi tanácsost.

Szavazatvásárlás gyanúja miatt helyezték hatósági felügyelet alá egy Beszterce-Naszód megyei település elöljáróit