Boldog házasságtól a villámgyors válásig – Szőcs Kinga Zsófia pszichológus a szakítások okairól, a párkapcsolat megóvásáról

•  Fotó: Gábos Albin

Fotó: Gábos Albin

A hosszan tartó párkapcsolatban élők képesek erőfeszítéseket tenni azért, hogy megértsék a másikat és egyben önmagukat is, hibáikkal együtt – fogalmazott lapunknak Szőcs Kinga Zsófia pszichológus. A kolozsvári szakembert egy nemrég készült felmérés eredményei kapcsán kérdeztük, miszerint európai viszonylatban rekordidő alatt döntünk a válás mellett. Ennek okait is felkutattuk Szőcs Kinga Zsófiával, aki a lehetséges kiutakat is felvázolta.

Simó Helga

2021. május 23., 09:322021. május 23., 09:32

Egy nemrég készített felmérés szerint a válással végződő házasságok átlagosan 8-9 évet tartanak Romániában – ez európai összevetésben a legrövidebb időszak, vagyis rekordidő alatt döntünk a válás mellett. Szőcs Kinga Zsófia kolozsvári pszichológussal beszélgettünk arról, hogy minek tudható be a sereghajtó szerep, milyen tényezők vezethetnek váláshoz, hogyan lehetne megelőzni a válsághelyzeteket.

Szőcs Kinga Zsófia lapunknak elmondta, hogy számos oka lehet a korai válásnak. „Egyrészt köztudott, hogy már évek óta több millió romániai személy kényszerül arra, hogy vendégmunkásként külföldön dolgozzon. Ezeknek az embereknek a legtöbb esetben családjuk, feleségük, férjük van. Nagyon nehéz hosszú távon fenntartani egy jó párkapcsolatot vagy házasságot, ha a családtagok csak ritkán találkoznak egymással” – részletezte a pszichológus. Hozzátette, előfordul az is, hogy a pár együtt megy külföldre munkát vállalni, és ezalatt a sok túlóra, a megélhetésért történő megállás nélküli hajtás nem ad elég teret a párkapcsolat ápolására is.

Az aggasztó eredménynek szociológiai-családtörténeti magyarázata is lehet. Számításba kell venni a helyi hagyományokat, a korai kapcsolatok arányát a lakosságon belül és a családi mintákat.

Lélektani szempontból egy mai házasság alakulására hatással van az, hogy egyénileg milyen nevelést kaptunk, és milyen mintákat láttunk otthon. „Saját házasságunkban újraélhetünk olyan tudattalan érzelmi sérüléseket, amelyeket magunkkal hoztunk, és amihez a párunknak nem sok köze van. Előfordulhat egy hétköznapi vita alkalmával, hogy házastársunkra projektáljuk gyerekkorban elszenvedett hiányainkat, esetleg őt hibáztatjuk olyasmiért, amiért nem ő a felelős. Ilyenkor a párunk reakcióját is az otthonról hozott tudatalatti reflexek befolyásolják, amitől mi még jobban dühbe gurulhatunk meggondolatlanul.

És sokszor nem vesszük észre, hogy igazából csak szeretetre és ölelésre vágytunk, de nem kommunikáltuk megfelelően, tudatosan, ezért elfajult a vita” – vélekedett Szőcs Kinga Zsófia.

Megoldhatatlan problémákkal is együtt élni

Egyénileg változó, hogy milyen tényezők befolyásolnak egy válást. A szakember szerint elmondható az, hogy minden párkapcsolatban az elejére jellemző felfokozott szenvedély az idő múlásával alábbhagy. Ez a természetes velejárója egy kapcsolatnak. Minden egészséges párkapcsolat az idő múlásával átalakul és fejlődik, meg lehet tanulni, és tudatosan elfogadni a másikat olyannak, amilyen valójában.

Kutatások bizonyítják, hogy egy kapcsolat elején az a fajta csillogás, amikor módosult tudatállapotban vagyunk, és amikor más hormonok dolgoznak bennünk, általában két-három évig tart. Ez a szimbiózis időszaka.

Ez a szerelem és a felfokozott érzelmek időszaka, ami torzít a valóságon: egy olyan emberbe vagyunk ilyenkor szerelmesek, akit mi a fejünkben leképeztünk olyannak, amilyennek látni szeretnénk őt. Ez a rózsaszín szemüveg nem láttatja velünk a párunkat az igazi valójában, akinek a jó tulajdonságai mellett rengeteg olyan is van, ami valójában nem tetszik nekünk, esetleg kimondottan irritál és zavar. A sok jó mellett a hibákat akkor kezdjük észrevenni, amikor a kapcsolat a „hétköznapok szintjére” tér át.

Idővel teher lehet az egyik félnek a másik megértése, nehezére esik meghallgatni a másikat, és őszintén átbeszélni a napi problémákat, feszültséggel telnek a hétköznapok. Ezen a ponton szokták sokan mondani, hogy „én nem ezt az embert ismertem meg”, és gyakran váltanak. Pedig

a hosszan tartó párkapcsolatok pontosan arról szólnak, hogy képesek vagyunk erőfeszítést tenni azért, hogy megértsük a másikat, és egyben önmagunkat is, a hibáinkkal együtt.

A szerelem szeretetté való átalakulási folyamatában biztonságot, stabilitást, nyugalmat kaphatunk, azt a lehetőséget, hogy van mire építeni és közös célokat tervezni. „Szinte minden párkapcsolatban találkozunk olyan helyzettel, hogy rövidebb-hosszabb ideig csökken a libidó. Figyelmeztető jel lehet számunkra, ha úgy érezzük, hogy a vágy is teljesen elapadt, nemcsak a szenvedély. A férfiaknál előfordul, hogy ilyen szituációk mögött akár a saját anyával való túl szoros kapcsolat áll, ahol az anya nem engedi felnőni a fiát, és túlságosan köti, kiszolgálja, majd nem érti, hogy mi az oka annak, hogy a felnőtt fiú miért lesz passzív a házasságban, szexben” – fejtette ki a pszichoterapeuta.

Szőcs Kinga Zsófia pszichológus •  Fotó: Kátai Jocó Galéria

Szőcs Kinga Zsófia pszichológus

Fotó: Kátai Jocó

A közhiedelemmel ellentétben a hosszú távú kapcsolatokban is megmaradhat a szexuális vágy, újabb és újabb dolgokat fedezhetnek fel egymásban, ha mindketten motiváltak, és tudatosan dolgoznak a kapcsolatért. „Terapeutaként azt tapasztalom, hogy a második gyerek megszületése utáni években mindenkinek komolyabb problémákkal kell megbirkózni. Egyénileg változó, hogy miért pont ebben a periódusban kezdődik sok komoly párkapcsolati válság, de

érdemes megemlíteni néhány jellemző körülményt: az anya otthonmaradása és egyben a saját karrierről való ideiglenes vagy végleges lemondás, az apa karrierépítése, a gyerekek nevelésének kihívásai, a gyakori kimerültség, fáradtság, a szabadidős tevékenységek, illetve a feltöltődés hiánya,

egymás elhanyagolása és gyakori hibáztatása, a szex hiánya, az egymás iránt érzett harag táplálása, egy harmadik fél, megcsalás stb.

Ezzel is magyarázható a kutatásban kimutatott, a 8-9. évben történő válások jelentős része” – mutatott rá a szakember.

J. Gottman pszichológust, házasságkutatót hozza fel példaként, aki 14 éven keresztül 150 párt figyelt meg. Azt állapította meg, hogy a párok 69 százaléka krónikus vagy megoldhatatlan életproblémával él. Arra a kérdésre, hogy kik azok, akik elválnak, és kik azok, akik együtt maradnak, azt a választ találta, hogy

döntően azok maradnak együtt, akik megtanultak megoldhatatlan problémákkal is együtt élni. Szerinte minél intelligensebb egy pár érzelmileg, annál jobban megértik és becsülik egymást.

Ugyanakkor szakemberek állítják, hogy az érzelmi intelligencia fejleszthető.

Sok múlik azon, melyik szakaszban akadunk el

Sok esetben a párok nem kérnek segítséget, ha válságban van vagy zátonyra fut a kapcsolat, hanem a másikat kezdik hibáztatni, ezzel védve a maguk igazát. „Családterápiában a rendszerszemlélet az alap. Mi, szakemberek azt valljuk, hogy ha a rendszerben (család vagy pár) egyik tag változik, akkor az automatikusan maga után vonja a másik tag változását is. Sokszor a párok vagy a pár egyik tagja úgy érkezik terápiára, hogy úgy érzi, már biztosan nincs remény. Erre azt szoktam mondani, hogy ha ezen az úton haladnak tovább, akkor nincs.

Idézet
De ha képesek változtatni, ha mindketten motiváltak a változásra, és képesek szembenézni a hibáikkal – beismerni mi az, amivel én járultam hozzá, hogy ide jutottunk –, akkor lehet folytatásról beszélni”

– magyarázta Szőcs Kinga Zsófia.

Más esetben, ha csak az egyik fél kapaszkodik és reménykedik, akár gyakran belecsúszva egy mártírszerepbe, miközben a másik már nagyon kifele kacsintgat a kapcsolatból, akkor kevés esélyt lát a folytatásra. Amikor mindkét fél motivált, akkor el lehet kezdeni egy párterápiás munkát. Sokat számít, hogy éppen a párkapcsolat mely fejlődési fázisában akadtak el. A kezdeti, a szimbiózis fázisában a konfliktus okozója lehetnek a túl szoros határok, a fojtó függőség.

A differenciálódás-leválás szakaszában többféle elakadás lehet: az egyik cserbenhagyva érzi magát, miközben a másik már kibontakozna, vagy mindketten leválnak a másikról olyannyira, hogy közben megfeledkeznek egymásról.

Közben sok kisebb-nagyobb konfliktust kell megoldani együtt. Van, aki nem hajlandó erőfeszítést tenni, mert nem ehhez szokott addigi életében. Sokan azért szakítanak ebben a szakaszban, mert nem tudják elfogadni, hogy egy kapcsolat konfliktusokkal is jár.

Kettőn áll a válás. Szakításhoz vezethet, ha nem fogadjuk el egymás hibáit is •  Fotó: 123RF Galéria

Kettőn áll a válás. Szakításhoz vezethet, ha nem fogadjuk el egymás hibáit is

Fotó: 123RF

Később, a gyakorlás fázisában a válás oka lehet az a fáziskülönbség, amikor az egyik fél nagyobb intimitást igényelne, a másik nem. Ilyenkor gyakori jelenség a féltékenység vagy az empátia hiánya, ami miatt lassan erodálódik a kapcsolat, elvész az egymás iránti tisztelet és érdeklődés. Ebben a szakaszban nagy a válás kockázata. Az újrakezdés szakaszában az jelenthet nehézséget, ha az egyik fél leragadt, és nem tud kimozdulni egy korábbi fázisból – nem tud dönteni arról, hogy mi kell neki jobban: a saját függetlensége vagy a másik jelenléte és a vele való intimitás.

A pszichológus szerint akkor működik jól egy házasság, ha legalább a megoldható problémákat együttes erővel kipipáljuk; mert úgyis mindig maradnak bosszantó megoldhatatlan hétköznapi problémák, amelyek fölött, ha nem siklunk el, akkor folyton marja a kapcsolatot.

Fontos megjegyezni egy másik dolgot is, ami életben tarthat egy párkapcsolatot: ha úgy győzzük le az elakadásokat, hogy hosszú távon tiszteletben tartjuk egymás álmait, és segítünk azok megvalósításában, ez hozzásegíthet ahhoz, hogy megtaláljuk a kapcsolatunk közös értelmét.

Válás után is maradjon meg az egymás iránti tisztelet

Ha elakad egy kapcsolat, akkor először mindenképp érdemes dolgozni azon, hogy ki mivel járult hozzá a kialakult helyzethez. Egy szakember sokat segíthet ebben. Előfordulhat, hogy a párterápia után már tisztábban látnak, de mégis úgy döntenek, hogy más utakon haladnak tovább, és ez rendben van.

Idézet
„Azért javaslom mindenképpen egy szakember felkeresését, mert ha olyan a válás, hogy mindkét fél a másikat hibáztatja, és nem néz szembe a saját hibáival, akkor idővel, a következő kapcsolataiban ugyanazokat a sémákat-tévedéseket fogja megismételni”

– vélekedik a pszichológus.

Amikor csak a szakítás a megoldás, a szakemberek azt mondják, fókuszáljunk arra, hogy ne ártsunk a másiknak, és könnyítsük meg a békés továbblépést. Ha folyton sértegetjük egymást, akkor elmérgesedhet a viszony, amit az önbecsülésünk is nagyon megszenved. Ezért fontos megőrizni az egymás iránt érzett tiszteletet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban

Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban
2025. július 12., szombat

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség

Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség
2025. július 12., szombat

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről
2025. július 11., péntek

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon

Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon
2025. július 11., péntek

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy
2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában
2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak