Újraindítanák Temesváron a szívátültetést

A szívátültetési program újraindítását szorgalmazzák a temesvári szív- és érrendszeri-sebészeti intézet (IBC) orvosai, akik az egészségügyi minisztérium engedélyére várnak.

Kőrössy Andrea

2013. szeptember 04., 17:452013. szeptember 04., 17:45

Marian Gaşpar, az intézetben működő szív- és érrendszeri klinika vezetője (képünkön) elmondta: a transzplantációs programot 1997-ben indították el, az első szerv azonban csak három évvel később érkezett meg a temesvári intézetbe. Az első és egyetlen szívátültetést 2000 májusában végezték el egy 16 éves fiatalon, a programot azonban nem sokkal ezután pénzhiány miatt kénytelenek voltak leállítani.

Gaşpar elmondása szerint Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter nemrég biztosította őket arról, hogy van pénz a szívátültetések újraindításának finanszírozására. \"Létezik egy külön alap az országos transzplantációs programra, amelyet az elmúlt két évben egyik akkreditált intézmény – a marosvásárhelyi, illetve a bukaresti transzplantációs klinika – sem használt fel\" – magyarázta a szakember.

A temesvári orvosok ugyanakkor azért is bizakodóak az ügyben, mivel az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a térségben szervdonorok száma. \"A megyei kórházban rendkívül hatékony a szervezés, évente több mint 20 szervet sikerül begyűjteni. Úgy gondolom, hogy ez alapján hamarosan a temesvári urológiai klinika vesetranszplantációs programját is újraindíthatják\" – vélekedett Marian Gaşpar. A szív- és érrendszeri klinika vezetője hozzátette: augusztus végén ellátogatott Zágráb legnagyobb egyetemi kórházába, ahol a szívátültetési osztály igazgatójával tárgyaltak a lehetséges együttműködésről.

\"Az elmúlt évben Horvátország világelső volt transzplantációk tekintetében: 44 szívet, 231 vesét, 128 májat és nyolc hasnyálmirigyet ültettek át. A két intézet közötti együttműködés főként arról szólna, hogy Horvátországban képeznének romániai szívsebészeket, altatóorvosokat és más szakembereket\" – mutatott rá Gaşpar.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el