Újraélesztenék a fürdőhagyományt: idén átadhatják a Fehér megyei Marosújváron a több éve épülő sós fürdőt

Marosújváron fellendítenék a gyógyturizmust a frissen létesült kezelő- és wellnessközponttal •  Fotó: Kiss Kinga

Marosújváron fellendítenék a gyógyturizmust a frissen létesült kezelő- és wellnessközponttal

Fotó: Kiss Kinga

Kezelő- és wellnessközpont létesül Marosújváron. Kiss Kinga Ildikó RMDSZ-es tanácsos a Krónikának elmondta, a városvezetés a beruházással hazai és külföldi turistákat vonzana a Fehér megyei szórványtelepülésre, ahol közel 700 magyar él, a vendéglátásba pedig a helyiek is bekapcsolódnának.

Tóth Gödri Iringó

2022. július 22., 19:042022. július 22., 19:04

A Fehér megyei Marosújváron régóta dédelgetett projekt valósul meg, mely a település, illetve a térség turizmusát is fellendítheti, ugyanis a város és a megye összefogása eredményeként sós fürdő – kezelőközpont és wellnessközpont – épül. A 35 millió lejes befektetésről Kiss Kinga Ildikó, a település képviselő-testületének egyetlen magyar tagja, a Sóváros Egyesület elnöke beszélt a Krónikának.

A közel hétezer lakosú Marosújvár Fehér megye egyik jellegzetes szórványtelepülése, a 2011-es hivatalos adatok szerint közel 700 magyar él itt, ám a helyiek szerint a település lélekszáma ma már csak 400 körül van. A település már a 19. században sós fürdőiről és bányáiról volt ismert. A most átadás előtt álló komplexum nem a régi, 1897-es fürdő helyére épült, hiszen azt tulajdonosa 2011-ben lebontotta, a komplexum egy teljesen új beruházás, mely uniós támogatás nélkül valósult meg.

Célkeresztben a gyógyászat, a gyógykezelés

Kiss Kinga Ildikó felidézte, hogy a fürdő építése 2019-ben kezdődött a Maros mellett egy olyan területen, amelyet az önkormányzat az egykori bányák, gyárak tulajdonosaitól vásárolt meg. Tulajdonképpen nem egy egyszerű fürdő épült fel, hanem egy komplexum, melynek van egy kezelőközpont és egy szabadidőközpont része is, területe összesen 1600 négyzetméter. A beruházás a marosújvári önkormányzat, valamint Fehér megye közös projektje, mely nem uniós támogatásból, hanem állami, helyi pénzekből valósult meg.

Az épület már áll, nagyjából a berendezése is kész, s bár a konkrét dátum nincs leszögezve, de az elképzelések szerint még idén megnyílik.

A központban lesznek sós és édesvizű medencék is, galvánfürdő, iszapkezelések és sószoba is. A komplexum szabadtéri részében focipálya, futópályák és teniszpálya is található. A kialakításban szakavatott egészségügyi személyzet is segített, többek között egy neves kolozsvári orvos is adott tanácsokat. „Nagyon nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a hely maximálisan megfeleljen a gyógyászati céloknak” – hangsúlyozta a tanácsos, hozzátéve, hogy a tervek szerint egészségügyi biztosítóval is szerződést kötnek, hogy fürdőjegyekkel is érkezhessenek vendégek a központba.

•  Fotó: Kiss Kinga Galéria

Fotó: Kiss Kinga

Fellendülhet a turizmus

A tervek szerint a közeljövőben egy szállodát is építenek a központ közelében, ami azért is szükséges, mert a településen jelenleg nagyon kevés a szálláslehetőség. Kiss Kinga Ildikó azt is elmondta, hogy reményeik szerint a település lakói is bekapcsolódnak a turizmusba, szobákat adnak ki, vendégházakat nyitnak.

Arra, hogy a helyiek is látják a lehetőséget a fürdő megnyitásában, az is utal, hogy a településen jelenleg „lehetetlen” ingatlant venni, az elmúlt években – amióta épül a fürdő – nagyon felment az áruk, és mindent felvásároltak, senki nem ad el.

A jelenlegi tervek szerint a város, illetve a megyei vezetés fontosnak tartja, hogy reklámkampányokkal vonzzák be ne csak a hazai, hanem a külföldi turistákat is. Ennek érdekében is tettek már lépéseket, például a város testvértelepülésének, a magyarországi Kozármislenynek a küldöttsége már meglátogatta a 99 százalékban kész komplexumot.

Egyesület a magyar oktatásért

Kiss Kinga Ildikó a Sóváros Egyesület tevékenységeiről is beszélt. Kiemelte, a szervezet négy éve alakult annak apropóján, hogy a fogyatkozó magyarság miatt megszűnni látszott a magyar oktatás – jelenleg az elemi iskolában összesen tíz magyar gyermek tanul.

Az egyesület délutáni iskola beindítását tűzte ki célul, melynek programjain vegyes házasságokból, de akár színromán családokból származó gyerekei is részt vehetnek, és az oktatás mellett ebédet is kapnak.

Az egyesület a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott pályázatok révén finanszírozza tevékenységeit, immár három éve működő délutáni oktatásnak az Iskola Alapítvány a fő támogatója. Tervben volt óvodai csoport indítása is, de az még nem valósult meg adminisztratív okok miatt. Az egyesület szervez kirándulásokat, nyári táborokat is, például íjásztábort, és az ünnepekhez kapcsolódóan is rendeznek eseményeket a Mikulás-partitól a farsangon át a nők napjáig, és a magyar nemzeti ünnepeket is megünneplik. A tanácsos szerint ez azért is fontos, mert a településen nagyon intenzív az elrománosodás, de így talán tudnak még tenni a magyar közösségért, gyerekekért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában
2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit