Újjáépítés a nagy árvíz után: Cîţu kormánytámogatást ígért az erdélyi károsultaknak

Újjáépítés a nagy árvíz után: Cîţu kormánytámogatást ígért az erdélyi károsultaknak

Florin Cîţu miniszterelnök vasárnap Alsóakloson egyeztetett az árvízkárosultakkal

Fotó: Florin Citu/Facebook

Vasárnap immár negyedik napja küzdöttek a heves esőzések okozta árvizekkel, illetve a kárelhárítással a hatóságok és a lakosok Fehér megyében, ahol csütörtökön és pénteken vörös időjárási riasztás volt érvényben, és rekord mennyiségű csapadék hullt le.

Krónika

2021. július 18., 16:242021. július 18., 16:24

2021. július 18., 16:272021. július 18., 16:27

A sürgősségi esetekért felelős megyei felügyelőség vasárnapi tájékoztatása szerint

csütörtök óta több mint 270 személynek kellett elhagynia otthonát, 113 házat elöntött a víz.

Amint arról beszámoltunk, több mint 200 személyt, köztük mintegy 70 gyermeket helyeztek el ideiglenesen a verespataki művelődési házban, miután elárasztotta a víz Dăroaia településen levő otthonukat. A Fehér megyei katasztrófavédelem szombati mérlege szerint 72 házat öntött el a víz péntek este a Verespatak községhez tartozó faluban.

Galéria

Sok embert ki kellett menekíteni elárasztott otthonából Fehér megyében

Fotó: ISU Alba

Verespatakon és a hozzá tartozó más településeken is házakat, utakat rongált meg a heves esőzések miatt keletkezett árvíz, és hasonló problémákat jeleztek Aranyosszohodol (Sohodol) községből, Abrudbányáról (Abrud) és Topánfalváról (Câmpeni) is, ahol szintén több személynek kellett elhagynia otthonát. Több Fehér megyei településen autókat sodort el az ár. Több száz katonai tűzoltó, csendőr és rendőr vett részt a kárelhárításban, munkájukat hegyimentők és a Vöröskereszt önkéntesei is segítették.

korábban írtuk

Több mint 70 házat öntött el a víz, emberek százait kellett kitelepíteni az áradások miatt Fehér megyében
Több mint 70 házat öntött el a víz, emberek százait kellett kitelepíteni az áradások miatt Fehér megyében

Több mint 200 személyt, köztük mintegy 70 gyermeket helyeztek el ideiglenesen a verespataki művelődési házban, miután elárasztotta a víz Dăroaia településen levő otthonaikat.

Súlyos károkat okozott az árvíz Alsóakloson (Ocoliș) is, ahová vasárnap Florin Cîţu miniszterelnök is ellátogatott. A településen csütörtökön délután rekord mennyiségű csapadék hullt: 223 liter/négyzetméter csupán öt óra leforgása alatt. A kormányfő itt egyeztetett az árvíz által sújtott más Fehér megyei települések polgármestereivel is, Lucian Bode belügy- és Nicolae Ciucă védelmi miniszter társaságában.

Idézet
Beszélgettem a kárvallottakkal, és arról biztosítottam őket, hogy a kormány támogatni fogja őket, betartjuk a szavunkat. A legfontosabb, hogy nincsenek halálos áldozatok, prioritás a megrongálódott házak újjáépítése”

– közölte vasárnap Facebook-oldalán Florin Cîţu, aki szerint a belügy- és a védelmi minisztérium egységei továbbra is árvíz sújtotta térségben maradnak, hogy segítsék a lakosokat.

Galéria

Fotó: Florin Citu/Facebook

A kormányfő arra kérte az árvízkárosultakat, hogy jelentkezzenek a polgármesteri hivatalokban, hogy a hivatalos kárbecslés után minél hamarabb megkaphassák a kormánytámogatást.

Fix összegű támogatásban részesülnek a Fehér megyei árvízkárosultak

– közölte Florin Cîţu miniszterelnök az áradások által leginkább érintett települések polgármestereivel folytatott megbeszélést követően.

Cîţu az Agerpres szerint rámutatott, a kormány egy hónappal ezelőtt megteremtette a jogi keretet arra, hogy a kabinet által elfogadott jogszabály hiányában, közvetlenül kiutalhassák a támogatást ilyen helyzetekben. Így amint a polgármesterek elküldik a kárfelmérést, az emberek megkaphatják a pénzt. „Fix összegekről van szó, de szükség esetén kiegészíthetők” – magyarázta.

Galéria

Fotó: Florin Citu/Facebook

Hozzátette, a kormány mindent biztosítani fog, amire szükségük van az áradások miatt bajba jutottaknak, ivóvizet visznek oda, ahova kell, ideiglenes lakhelyet, matracokat, munkagépeket is biztosítani tudnak, és szükség esetén a katonaságot is bevetik.

Florin Cîţu miniszterelnök Lucian Bode belügyminiszterrel és Nicolae Ciucă védelmi miniszterrel közösen látogatott vasárnap a Fehér megyei Alsóaklosra, ahol a helyi elöljáró mellett Verespatak, Topánfalva és Abrudbánya polgármesterével egyeztetett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 15., hétfő

A veszekedés hevében egy 16 éves fiú rálőtt egy férfira Nagybányán

Kórházban kötött ki egy 25 éves fiatalember Nagybányán, miután egy 16 éves tinédzser egy airsoft pisztollyal rálőtt egy elfajult veszekedés hevében.

A veszekedés hevében egy 16 éves fiú rálőtt egy férfira Nagybányán
2024. április 15., hétfő

Második napja keresnek a búvárok egy vízbe esett személyt Hunyad megyében

Második napja kutatnak a Hunyad megyei Salvamont búvárai az őraljaboldogfalvi víztározóban egy eltűnt személy után, aki az információk szerint vasárnap délután belefulladt a vízbe.

Második napja keresnek a búvárok egy vízbe esett személyt Hunyad megyében
2024. április 15., hétfő

Újabb külföldi járatok indulnak a brassói repülőtérről

Június 15-től a FlyLili légitársaság járatokat indít Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről, összekötve Brassó megyét – Románia szívét – a legfontosabb európai városokkal – jelentette be hétfőn Adrian Veștea fejlesztési miniszter.

Újabb külföldi járatok indulnak a brassói repülőtérről
2024. április 15., hétfő

Lezuhant a szatmárnémeti kórház emeletéről, és életet vesztette egy páciens

Egy páciens meghalt a hétfőre virradó éjszaka, miután lezuhant a szatmárnémeti régi kórház emeletéről, közölte hétfőn Rodica Lohan, az intézmény szóvivője.

Lezuhant a szatmárnémeti kórház emeletéről, és életet vesztette egy páciens
2024. április 15., hétfő

Hiába telepítettem napelemeket, a hálózat nem tudja befogadni a termelt áramot

Hiába telepítettem napelemeket a telkemre, csak töredékét termelem annak az áramnak, amit termelhetnék; a hálózat ugyanis nem alkalmas az áram befogadására, és ha süt a nap, letiltja a napelemeimet – panaszolta a Krónikának egy olvasó.

Hiába telepítettem napelemeket, a hálózat nem tudja befogadni a termelt áramot
2024. április 13., szombat

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért

Megpályázza ötödik mandátumát Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, aki közösségi oldalán posztolt élő videóban jelentette be döntését szombaton.

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért
2024. április 13., szombat

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon

Biró Rozália parlamenti képviselő lett az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje a júniusi romániai helyhatósági választásokon – döntött a párt küldöttgyűlése. Csomortányi István személyében az Erdélyi Magyar Szövetség is indít saját polgármesterjelöltet.

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon
2024. április 13., szombat

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark

Új Európai Bauhaus-díjat nyert a Bükk erdőpark – Kolozsvár zöld tüdeje elnevezésű projekt a természettel való kapcsolat helyreállítása kategóriában. Az elismerést péntek este adták át Brüsszelben.

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark
2024. április 12., péntek

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója

Oláh Emese jelenlegi alpolgármester lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje a júniusi helyhatósági választáson, ugyanakkor a jelenlegi négy tanácsos közül három helyen változás lesz a szövetség jelöltjei között lebonyolított rangsorolás alapján.

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója
2024. április 12., péntek

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra

Megérkezett a harmadik alagútfúró gép a Brassó és Segesvár között épülő új vasútvonalra. Közben a Románia leghosszabb, 6,9 kilométeres alagútjainál már márciusban bevetett óriásgép egy hónap alatt csupán 50 métert haladt előre.

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra