Újabb sztrádadömping: 156 kilométer autópályát adna át jövőre a közlekedési miniszter

Újabb sztrádadömping: 156 kilométer autópályát adna át jövőre a közlekedési miniszter

Fotó: Boda L. Gergely

Több mint 150 kilométer autópálya átadására tett ígéretet 2018-ra vonatkozóan Felix Stroe közlekedésügyi miniszter, akinek bejelentését azonban nehéz elhinni, tekintve, hogy 2016-ban egyetlen kilométer sztrádát sem nyitottak meg, és idén is csak 15 kilométerre futotta.

Kőrössy Andrea

2017. december 18., 11:082017. december 18., 11:08

2017. december 18., 11:092017. december 18., 11:09

Ígéretekből továbbra sincs hiány a romániai autópályák tekintetében: az előző évek gyakorlatához hasonlóan

Felix Stroe közlekedésügyi miniszter ismét nagyszabású terveket osztott meg a nyilvánossággal, elmondása szerint ugyanis 2018-ban 156,7 kilométer sztrádát fognak átadni.

A tárcát október óta vezető Stroe erről csütörtökön beszélt a parlament pénzügyi-költségvetési bizottsága előtt, amely a minisztérium jövő évi büdzséjéről tárgyalt.

korábban írtuk

Túl költségesek a sztráda villanyégői, újabb ellenőrzést tartanak
Túl költségesek a sztráda villanyégői, újabb ellenőrzést tartanak

Jövő kedden újabb helyszíni ellenőrzést tart a közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) a Szászsebes és Torda közötti autópálya 3-as szakaszán. 

Felix Stroe pontos részleteket is megosztott elképzelésével kapcsolatban:

állítása szerint 2018-ban megnyitják a forgalom előtt többek között a Marosvásárhely–Marosugra-sztrádát, a Marosvásárhely–Aranyosgyéres közötti pálya három szakaszát, a Lugos–Déva-autópályát és a Gyalu körüli sztráda „egy részét”.

Stroe arról is beszámolt, hogy a minisztérium 2018-as, autópályák építésére költhető költségvetése 1,6 milliárd lej, ez 300 millió lejjel haladja meg az idei büdzsét, a szaktárca továbbá 15,6 milliárd lej hitelt igényelhet. Számolva az országutakra fordítható összeggel is,

a közlekedésügyi minisztérium közúti infrastruktúrát érintő költségvetése 2,7 milliárd lej, ami Stroe szerint 24 százalékkal haladja meg az idei büdzsét.

Felix Stroe nem először tesz nehezen hihető ígéreteket a 2018-ban építendő autópályák ügyében: októberben, a Lugos–Déva-sztráda építőtelepén tett látogatásán már beszélt arról, hogy jövő évben „legalább” 150 kilométer sztrádát fognak átadni.

korábban írtuk

Jóváhagyta a Marosvásárhely-Aranyosgyéres autópályaszakasz finanszírozását a szaktárca
Jóváhagyta a Marosvásárhely-Aranyosgyéres autópályaszakasz finanszírozását a szaktárca

Jóváhagyta az észak-erdélyi autópálya részét képező Marosvásárhely-Aranyosgyéres-szakasz finanszírozását a közlekedési minisztérium - közölte pénteken a szaktárca.

Szerinte ez annak nyomán lesz megvalósítható, hogy végre sikerült megoldaniuk a bürokráciával kapcsolatos problémák „nagy részét”.

Idézet
Éjjel-nappal dolgozni fogunk, nem lesz sem szombat, sem vasárnap”

– szögezte le a miniszter, aki szerint az ősz folyamán szigorították a szaktárca „döntéshozóinak” munkaprogramját, akik a napot reggel fél 8-kor kezdik, és késő éjszaka fejezik be.

Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

„Nem föltétlenül az irodában fogunk dolgozni, azaz az irodát kihelyezzük az autópályákra, a vasút- és metróvonalakra, ott találkozhatnak majd velünk” – fogalmazott októberben Stroe.

A miniszter ígérete azonban már csak azért is nehezen hihető, mert

miután 2016-ban egyetlen kilométer autópályát sem sikerült átadniuk, idén is csak egy aprócska, alig 15 kilométeres szakaszt nyitottak meg Lugos és Déva között még áprilisban.

A tervek szerint még az év vége előtt át kellett volna adni a Torda és Szászsebes közötti sztráda 3-as és 4-es szakaszát, a közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) szakértői azonban a helyszíni szemlék során minőségi problémákat találtak, és

a Nagyszeben–Szászváros-autópályán 2014-ben elkövetett „bakiból” okulva többé nem hajlandóak átvenni olyan szakaszt, amely nem felel meg száz százalékosan az előírásoknak.

Mint ismeretes, azt a szakaszt három éve úgy nyitották meg, hogy az úton nyilvánvaló hibák, repedések voltak, sőt erre a szakhatóság szakértői is felhívták a figyelmet, választási év lévén azonban mindezeket figyelmen kívül hagyva megnyitották a szakaszt, amelynek egy részét végül el kellett bontani és újjáépíteni.

Galéria

Fotó: A szállításügyi minisztérium Facebook-oldala

Az autópályák ügyében tett ígéretektől Felix Stroe elődje, a közlekedésügyi tárcát június végétől októberig vezető Răzvan Cuc sem ódzkodott, mandátuma elején ugyanis úgy fogalmazott: 2017 végéig a Lugos–Déva- és a Szászsebes–Torda-nyomvonalon 90 kilométer autópályát fognak átadni a forgalomnak akkor is, „ha ehhez az építőtelepre kell költöznöm”.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Nekrológ – Elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község korábbi polgármestere

Hetvenöt éves korában, gyors lefolyású, súlyos betegség következtében szerda este elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község volt polgármestere.

Nekrológ – Elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község korábbi polgármestere
2024. április 11., csütörtök

Felszámolták a temesvári iskolában kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrása azonban továbbra sem ismert

Felszámolták a temesvári C.D. Loga Főgimnáziumban kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrását azonban nem azonosították – közölte csütörtökön Cornelia Bubatu, a Temes megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) sajtószóvivője.

Felszámolták a temesvári iskolában kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrása azonban továbbra sem ismert
2024. április 11., csütörtök

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték alapfokon Cătălin Cherecheș anyósát és apósát

Három év, illetve két év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a marosvásárhelyi törvényszék Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester anyósát és apósát.

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték alapfokon Cătălin Cherecheș anyósát és apósát
2024. április 10., szerda

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerda délután iktatta a Központi Választási Irodánál (BEC) az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listáját.

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon
2024. április 10., szerda

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosvásárhelyi rendőrt és egy másik gyanúsított személyt drogkereskedelem miatt.

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében
2024. április 10., szerda

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől

Rendőrök üldöztek Nagylakon egy lopott autót, amelyet egy 15 éves gyerek vezetett két másik, vele egykorú gyerek társaságában.

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől
2024. április 10., szerda

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium

Sikeres karriert és közösségi szerepvállalást megalapozó képzéssel várja a Kolozsváron tanuló és egyetemre készülő diákokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A szervezet díjmentesen nyújt ingyenes kollégiumot a hallgatóknak.

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium
2024. április 10., szerda

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről

Életét vesztette szerda reggel egy 40 éves besztercei férfi, miután lezuhant egy épülő tömbház hetedik emeletéről, 15 méteres magasságból.

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről
2024. április 10., szerda

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi

A Bukarestben megszökött elítéltet „biztosan” elszállította valaki Nagyváradig, ahol végül a hajnali órákban elfogták, de ez nem jelenti azt, hogy segítséget kapott – nyilatkozta Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerdán.

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi
2024. április 10., szerda

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor

Április 10-re virradóra, tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora – jelentette be Facebook-oldalán az Erdélyi Református Egyházkerület.

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor