Történelmi egyházak főpásztorai tanácskoztak Kolozsváron: szükség van az erdélyi magyar közösség éberségére

történelmi egyházak

A történelmi egyházak vezetőinek tanácskozása közös imával indult a belvárosi unitárius templomban

Fotó: Pap Zoltán

Kolozsváron gyűltek össze az erdélyi magyar történelmi egyházak főpásztorai, hogy megvitassák a magyar közösség aktuális kihívásait és ezek lehetséges megoldásait. A Magyar Unitárius Egyház által szervezett tanácskozás fő célja a történelmi egyházakat és a helyi közösségeket érintő problémák, valamint a közös együttműködés lehetőségeinek számbavétele volt. Kovács István unitárius püspök a Krónikának beszámolva elmondta, az eseményen napirendre került a romániai államfőválasztás kérdése is.

Tóth Gödri Iringó

2025. január 15., 08:022025. január 15., 08:02

Kolozsváron, a Vallásszabadság Házában üléseztek kedden az erdélyi magyar történelmi egyházak főpásztorai Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével. A találkozón Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Böcskei László nagyváradi, Pál József Csaba temesvári, Schönberger Jenő szatmári római katolikus püspök, Kolumbán Vilmos József és Bogdán Szabolcs János református püspökök, valamint Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus és Kovács István unitárius püspök vett részt,

amelyen a történelmi egyházakat és az erdélyi magyarság egészét érintő kérdésekről egyeztettek a jelenlevők.

Az együttlét a püspökök közös imádkozásával indult a belvárosi unitárius templomban. A történelmi egyházak vezetőinek év eleji találkozója immár hagyományosnak mondható. Kovács István unitárius püspök a Krónikának elmondta, hogy az esemény időzítése nem véletlen: a vallásszabadság napja (január 13.) köré szervezett esemény az egyházi vezetők közötti párbeszédet és együttműködést hangsúlyozza.

Az erdélyi magyar történelmi egyházak főpásztorai Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel a Vallásszabadság Házában •  Fotó: Kelemen Hunor/Facebook Galéria

Az erdélyi magyar történelmi egyházak főpásztorai Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel a Vallásszabadság Házában

Fotó: Kelemen Hunor/Facebook

A püspök szerint ezek az alkalmak kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy az egyházfők megvitassák az egyházakat és híveiket érintő legfontosabb kérdéseket, valamint közös megoldásokat keressenek. Az ilyen találkozók a különböző egyházak közötti együttműködést erősítik, ami különösen fontos a közösségi problémák megoldása érdekében.

A tanácskozás során széles körben érintették az aktuális társadalmi és politikai kihívásokat.

Kiemelt téma volt az RMDSZ kormányzati szerepvállalása és az ehhez kapcsolódó felelősség. „Bizakodó hangulatú beszélgetés zajlott, amelyben a nehézségek ellenére az RMDSZ politikai elkötelezettségét és szakmai felkészültségét méltattuk” – mondta Kovács István.

A kolozsvári tanácskozás során az erdélyi magyar egyházfők kiemelt figyelmet fordítottak a májusban rendezendő romániai államfőválasztás kérdésére, hangsúlyozva annak jelentőségét az erdélyi magyarság jövője szempontjából.

Kovács István unitárius püspök elmondása szerint az egyházi vezetők egyöntetűen megfogalmazták, hogy az erdélyi magyar közösség éberségére van szükség ebben az időszakban, a választások kimenetele ugyanis nem csupán politikai, hanem társadalmi és közösségi szempontból is hosszú távon meghatározó lehet.

az Erdélyi Történelmi Egyházak főpásztorainak tanácskozása Galéria

Kovács István unitárius püspök szerint közösen keresték a válaszokat a magyar közösséget érintő legfontosabb kérdésekre

Fotó: Kiss Gábor

A tanácskozáson szó esett arról, hogy bár az erdélyi magyarság túlnyomó többsége inkább egy demokratikusabb, nyitottabb szellemiséget képviselő államelnökjelöltet támogatna, még mindig vannak olyanok, akik egy szélsőséges, radikális nézeteket valló jelölt mellett döntenének.

Ez utóbbi jelenséget aggasztónak tekintik, hiszen az ilyen politikai retorika nemcsak megtévesztő lehet, hanem potenciálisan veszélyes is a kisebbségek és a demokratikus értékek szempontjából.

A találkozón különösen a szélsőjobboldali, legionárius eszméket valló Călin Georgescu személye és politikai programja került fókuszba. Az egyházi vezetők rámutattak, hogy Georgescu kampánya a legionárius eszmék és a kisebbségellenes retorika súlyos jelenlétét tükrözi, és

bár egyes választók számára bizonyos ígéretei vagy retorikai elemei kecsegtetőek lehetnek, a programja részletesebb vizsgálata egyértelműen rávilágít a benne rejlő antidemokratikus, kirekesztő és veszélyes elemekre.

Az egyházi vezetők hangsúlyozták, hogy a múltban is felhívták híveik figyelmét az ilyen szélsőséges jelöltek veszélyeire, és ezt most is kötelességüknek érzik. Kovács püspök kiemelte, hogy a tanácskozáson egyöntetű véleményként fogalmazódott meg:

az erdélyi magyaroknak tudatosan kell dönteniük, és olyan jelöltet kell támogatniuk, aki valóban képviseli a demokratikus értékeket és a kisebbségek érdekeit.

az Erdélyi Történelmi Egyházak főpásztorainak tanácskozása Galéria

A történelmi egyházak vezetői a szociális intézmények fenntartásának nehézségeiről is egyeztettek

Fotó: Kiss Gábor

Arról is szó esett, hogy az egyházi vezetők célja nemcsak a hívek lelki vezetése, hanem a társadalmi felelősségvállalás is. Ennek szellemében hangsúlyozták, hogy az elnökválasztás eredménye alapvetően meghatározza a romániai magyar közösség jövőjét, beleértve a gazdasági, oktatási és kulturális helyzetüket is. Az egyházak vezetői feladatuknak tekintik, hogy aktívan részt vegyenek a közösség irányításában és informálásában, különösen olyan kulcsfontosságú időszakokban, mint az elnökválasztás.

Az egyházi vezetők a szociális intézmények fenntartásának nehézségeiről is egyeztettek, hiszen az egyházak jelentős szerepet vállalnak szociális intézmények, például öregotthonok működtetésében. A jelenlegi törvényi szabályozás azonban komoly terheket ró az egyházakra.

„A szociális intézmények fenntartása egyre nehezebb az egyházak számára. Ezen a téren fontos lenne a törvényi szabályozás felülvizsgálata és az állami támogatások növelése” – hangsúlyozta lapunknak Kovács István.

Kovács István, Kelemen Hunor, Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Történelmi Egyházak főpásztorainak tanácskozása Galéria

A megbeszélésen kiemelt figyelmet fordítottak a májusban rendezendő romániai államfőválasztás kérdésére is

Fotó: Kiss Gábor

Az unitárius püspök szerint ezek a problémák nem egyedi jellegűek: bár az intézményi kapacitásaik és tapasztalataik eltérőek, minden történelmi egyházat érintenek. Az együttműködés azonban elősegíti a közös megoldások kidolgozását. „A tanügyi törvény módosítása terén például sikerült közösen elérnünk, hogy az egyházi és nemzetiségi oktatás jobb feltételek között működhessen” – emelte ki.

A kolozsvári találkozó egyik fontos tanulsága, hogy az egyházaknak a lelki vezetés mellett társadalmi felelősségük is van, ezért az egyházi vezetők rendszeresen kell egyeztessenek politikai döntéshozókkal is, hogy közösen dolgozzanak az erdélyi magyarság sorsának jobbításán.

„Az egyházak a társadalom szolgálatában állnak, és azt várjuk, hogy a törvényhozók és a kormányzat ne akadályozzák, hanem támogassák ezt a munkát”

– hangsúlyozta Kovács István. Hozzátette, a kincses városi tanácskozás bizakodó, de felelősségteljes légkörben zajlott, ahol közösen keresték a válaszokat a közösségünket érintő legfontosabb kérdésekre.

korábban írtuk

Unitárius ünnep: a vallásszabadságot idézték meg Kolozsvár belvárosában a történelmi egyházak
Unitárius ünnep: a vallásszabadságot idézték meg Kolozsvár belvárosában a történelmi egyházak

A történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében folytatódott a kolozsvári belvárosi unitárius templomban a vallásszabadság-napi ünnepség. A Magyar Unitárius Egyház által alapított János Zsigmond-díjat Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének adták át.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon

Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon
2025. július 11., péntek

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy
2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában
2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt