Az önrendelkezés kérdéskörét, kormány által tervezett régióátalakítást és a jövő évi magyarországi parlamenti választásokat tekintette Toró T. Tibor, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szenátusának társelnöke a 24. tábor legfontosabb témáinak.
2013. július 29., 18:512013. július 29., 18:51
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke úgy értékelte, ezekben a témákban az előadásokon túl hasznos háttérbeszélgetéseket is sikerült folytatni. Ugyanakkor jelentős előrelépésnek nevezte, hogy idén a megszokottnál több nyugat-európai szakértő és politikus is részt vett a panelbeszélgetéseken. \"Úgy gondolom, egy sikeres 24. Tusványoson vagyunk túl, a rendezvény pedig bebizonyította, hogy öntörvényűen halad előre és folyamatosan tud fejlődni. Rendkívül nehéz dolguk van a szervezőknek, mert úgy kell megfelelni az elvárásoknak, hogy a tábor közben gyarapodik és folyamatosan nő a résztvevők és a meghívottak száma is\" – mondta el a Krónikának a rendezvény szenátusának társelnöke.
Toró egyetértett Tőkés László EP-képviselővel abban, hogy a román–magyar párbeszéd a háttérbe szorult az idei Tusványoson. \"Több magyarázata is van annak, hogy a kormánykoalíció képviselői miért nem kívánnak élni a számukra felkínált lehetőséggel. Nem kell politikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy észrevegyük, a jelenlegi koalíció ingatag lábakon áll, bármelyik pillanatban széteshet és ebben az esetben mindkét párt számít az RMDSZ-re. Nyilván egy ilyen helyzetben nem jönnek el a szabadegyetemre számukra kényes témákról értekezni\" – kommentálta a néppárt elnöke.
Toró T. Tibor sajnálatosnak nevezte, hogy a tusnádfürdői rendezvényen nem adódott lehetőség a romániai magyar politikai szervezetek közti párbeszédre. \"Az Erdélyi Magyar Néppárt mindent megtett annak érdekében, hogy ez a párbeszéd létrejöhessen, az RMDSZ azonban – annak ellenére, hogy a rendezvény előtt néhány nappal még úgy tűnt, csúcsvezetési szinten is képviselve lesz – mondvacsinált okokból távolmaradásával áthúzta ezt a tervet. Bár a távol maradottak azt mondták, szolidaritást vállaltak Tamás Sándorral, a Kovászna megyei önkormányzat elnökével, és emiatt nem tettek eleget a meghívásnak, szerintem a kérdésben testületi döntés született. Stratégiai lépés volt, ami arra utal, hogy az RMDSZ továbbra sem akarja elismerni a néppárt szerepét. Ennek ellenére a háttérbeszélgetések alapján az derült ki, hogy az RMDSZ is egyetért velünk abban, hogy az erdélyi magyar pártoknak a mozgósítás a feladatuk a magyarországi választásokkal kapcsolatban.\" Hozzátette: a EMNP továbbra sem mond le arról a szándékáról, hogy elvi alapú együttműködést alakítson ki a többi párttal a magyarság előtt álló fontos kihívások kérdésében.
Fazakas Imola, a tábor sajtófelelőse sajnálattal állapította meg, hogy a politikai események árnyékában kevesebb figyelem esett a tábor szabadidős programjaira, pedig – mint megjegyezte – az érdeklődés a szabadidős tevékenységek iránt szinte akkora, mint a közéleti témák iránt. A sajtófelelős szerint a tábor 23 sátra közül mindössze négyben folyt politikai, gazdasági, közéleti témákról a beszélgetés, 19-ben a társszervezők biztosítottak olyan programokat, amelyek a fiatalok kikapcsolódását is szolgálták.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
szóljon hozzá!