„Ez a szerep rám volt írva” – Interjú Tompa Eszterrel, Radu Jude új filmjének főszereplőjével

Hozzátette, hogy ehhez a szerephez én még túl fiatal vagyok – legalább tíz évvel öregebb kéne legyek. Mire én nevetve mondtam, hogy semmi gond, mostanában elég fáradtnak nézek ki, akár idősebbnek is. Ő meg csak lelkesedett tovább, gesztikulált, kiabált – látszott rajta, mennyire izgatott. A jelenetet, amit eredetileg próbáltunk, már nem is fejeztük be – a felvételt ő elmentette Zoomon, majd megígérte, hogy küld egy másik szöveget, és kapok legalább egy hetet, hogy megtanuljam. Így is történt. Közben megkaptam azt a bizonyos Drakula-szerepet is, pontosabban egy másik szerepet, mint amit Jude eredetileg nekem szánt.
Az igazi fordulat az volt a Kontinental ’25 kapcsán, hogy Radu végül teljesen rám szabta az új szerepet: egy kolozsvári magyar nőt alakítok, aki gyengébben beszél románul. Ehhez konkrétan dolgoznunk is kellett azon, hogy a több hibát vétsek, mint általában – szerinte ugyanis túlságosan jól beszélek (nevet – szerk.). A karakter életkorához is igazodtunk – felszedtem néhány kilót, hogy idősebbnek tűnjek, most pedig próbálom visszanyerni a korábbi formám. Szóval röviden ennyi – így kerültem bele ebbe a filmbe.

– A történethez mit szólt, amikor először olvasta a forgatókönyvet?

– A történetet először csak néhány mondatban vázolta fel nekem Jude: tulajdonképpen lépésről lépésre haladtunk a forgatókönyvön, közösen dolgoztunk rajta. Általában úgy zajlott, hogy elmondott egy alaphelyzetet, majd megkérdezte: na, ezt te hogyan mondanád? – és az én válaszomat is figyelembe véve írta tovább, gyakorlatilag az orrom előtt. Volt olyan is, hogy feltöltött egy dokumentumot egy drive-ra, azt együtt olvastuk végig, és közösen javítottuk.

Tulajdonképpen ketten olvastuk végig az egész szöveget, amit aztán ő még tovább formált, így egy nagyon összetett alkotói folyamatot tapasztalhattam meg. A végleges forgatókönyvet csak szeptember körül kaptam meg, addig gyakorlatilag nem is tudtam elkezdeni tanulni.

korábban írtuk

Erdélyi színésznő a Berlinale vörös szőnyegén, Simion és Ciucă kampányplakátjai a filmvásznon (helyszíni beszámoló)

Radu Jude szerdán, a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott filmje egy kis, független film – de Románia számára nagy.

– És a kész forgatókönyvet milyennek találta?

– A filmet, illetve a szövegét egyáltalán nem lehet egyszerűnek nevezni. Nagyon komplex és tudatosan mesterkélt – miközben az volt az elvárás, hogy mindez természetesnek hasson. Ez a kettősség – a mesterségesség és a természetesség játéka – kifejezetten brechti megközelítés. Valójában, ha elolvassuk Brecht elméleti írásait, rengeteg párhuzamot lehet felfedezni Jude munkamódszere és az ő színházelmélete között. Mostanában újra elővettem ezeket az írásokat, és tényleg megdöbbentő, mennyire egy hullámhosszon vannak. Szerencsére én Németországban végeztem az egyetemet, így volt lehetőségem alaposan megismerkedni ezzel a fajta játékmóddal, és nagyon közel is áll hozzám. Kifejezetten szeretem, amikor nem a hiperrealizmust próbáljuk mindenáron elérni, hanem tudatosan vállaljuk az eltérést tőle.

– A kritikák gyakran említik, hogy a film párhuzamba állítható Roberto Rossellini olasz filmrendező Európa ’51 című alkotásával. Ön hogyan viszonyult ehhez az értelmezéshez? Felmerült ez a párhuzam már a rendezővel való közös munkájuk során, megnézte a filmet is ennek kapcsán?

– Persze, abszolút.

Volt például egy 4 óra 15 perces film, amit szinte kötelező jelleggel „feladott”, és végül azt kell mondanom, hogy az egyik legjobb filmélményem lett. Előfordult, hogy egy hosszú forgatási nap után egyből beültem a moziba, majd másnap reggel hatkor keltem – de megérte. Ő így dolgozik: rengeteg filmes és kultúrtörténeti referencia mentén építi fel a munkáit. Számomra ez rendkívül inspiráló, hisz ezáltal intellektuálisan is gazdagító élmény vele dolgozni. Nagyon vagány, ahogyan ezekkel a rétegekkel dolgozik. Így is kellene egyébként másnak is, csak éppen kevés embernek van ehhez meg az a fajta műveltsége, mint neki.

– A forgatás mennyit ideig tartott? Mennyire volt összeegyeztethető az Ön életével – ha jól tudom, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Németországban is alkot, dolgozik, tanul.

– Akkoriban Marosvásárhelyen éltem, és közben a dokumentumfilmes mesterképzést végeztem a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetemen, de a forgatás miatt rengeteg hiányzásom lett. A vizsgaidőszak részben egybeesett a Berlinaléval, részben közvetlenül előtte volt, és volt olyan tanár, aki emiatt nem engedett vizsgázni, sőt olyan is, aki egyszerűen nem hitte el, hogy tényleg szerepelek a filmben. Azt gondolta, hogy csak kitaláltam egy fedősztorit – fel is hívta a dékánt, hogy ellenőrizze, igaz-e. Akkoriban egy félállásos szerződésem is volt színészként, de a film miatt kivettem egy hónap fizetés nélküli szabadságot, és teljes egészében a forgatásra koncentráltam.

Azt az egy hónapot tényleg teljesen a filmnek szenteltem – még a fiam is megjelenik benne, mert ő is velem volt a forgatáson. Radu Judénak is van gyereke, úgyhogy gyerekbarát volt a légkör: a gyerekek bogáncsokat dobáltak, senki nem idegeskedett miattuk. Ilyet ritkán látni. Együtt laktunk a Wonderland nevű helyen, a Dínó Park mellett – a gyerekeknek külön élmény volt a dínókkal is találkozni.

korábban írtuk

Nagy európai fesztiválokon díjazott friss alkotásokat hoz el Kolozsvárra a TIFF

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata közölte, hogy mely frissen díjazott alkotásokat fogják vetíteni a június 13. és 22. közt tartandó, immár 24. alkalommal szervezendő kolozsvári szemlén.

– Milyen érzés volt a kincses városban forgatni, illetve egy olyan filmben játszani, mely hemzseg az itteni allúzióktól, mely a kincses város árnyoldalait is felvillantja?

– Nekem mindig furcsa, kicsit ambivalens kapcsolatom volt Kolozsvárral, de mostanában elkezdtem megszeretni. Pont jókor jött ez a film is – segített abban, hogy ne csak kritikusan, hanem szeretetteljesen is tudjak viszonyulni a városhoz. A filmet először a berlini bemutatón láttam, ami borzasztóan izgalmas élmény volt – nagyon izgultam.

A bemutatón is, de vasárnap különösen – annyira, hogy néha már alig lehetett hallani a párbeszédeket. Ez fantasztikus élmény volt számomra. A forgatás közben is történtek kedves pillanatok: az utcán néha ismerősök jöttek szembe, vagy épp véletlenül belefutottak a jelenetbe. Volt például egy jelenet, amikor épp az úton kellett volna átmennem, de mivel egy iPhone-nal forgattunk, senki sem látta, hogy ez épp egy felvétel. Az arra járó biciklis ismerősök kedvesen integettek, hogy menjek át, én meg mindig csak három lépést tettem, majd visszahátráltam. Egy idő után leesett nekik, hogy itt valami furcsa történik. Ilyen apró, nagyon cuki dolgok történtek, a barátaim is néha véletlenül belecsöppentek a szettbe.

A másik Luxemburgban történt, a reptéren. Egy portugál nő jött oda hozzám a film miatt, és amikor megkérdeztem, hogy filmes-e, azt mondta: semmi köze a filmhez, egyszerűen csak megnézte a fesztiválon és szerette. Ez az igazán inspiráló: amikor teljesen hétköznapi emberek – nem szakmabeliek – nézik meg a filmet, és kapcsolódni tudnak hozzá: szórakoznak, gondolatokat visznek magukkal, és valami elindul bennük általa.

– A fesztiváldrukkon túl milyen volt először látni a filmet?

– A film már az elejétől nagyon közel állt a szívemhez. Mindig is szerettem Radu Jude munkáit – tényleg rajongója vagyok az összes filmjének, szóval az, hogy ebben a filmben szerepelhettem, számomra óriási megtiszteltetés volt. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy sok színész – és én is ilyen vagyok – nehezen tudja befogadni a saját jelenlétét a vásznon. Ez nálam is így volt: ráadásul a bemutató idején rettenetesen fáradt voltam, így nem is tudtam igazán friss szemmel nézni. Őszintén szólva, a filmet igazából csak második alkalommal tudtam úgy nézni, mint egy „filmet”. Akkor állt össze igazán bennem. Nagyon izgultam, persze, de közben mégis jó érzés volt. Ugyanakkor olyan élmény volt, mintha visszautaztam volna a forgatás idejébe – a filmnézés közben újraéltem az egész folyamatot.

– Kíváncsi az erdélyi fogadtatásra?

– Nagyon várom az erdélyi fogadtatást. Szerintem Erdélyben egy teljesen más réteget fog megszólítani a film, másként fogják befogadni. Úgy érzem, ott is újra meg szeretném nézni, talán utoljára, de közönség előtt – látni, hogyan reagálnak rá az itteni nézők.

– Gondolom, a film már elindult a fesztiváloztatás útján. Eddig hol vetítették?

– Szerintem a filmet sokkal több fesztiválra meghívták, mint amennyi információ végül hozzám is eljutott. Már vetítették Koppenhágában és Buenos Airesben. Én pedig Dél-Koreába utazhattam el egy színész kollégámmal a film kísérőjeként. Ott külön öröm volt, hogy a mi filmünk nyitotta a fesztivált.

– A koreai közönség hogyan fogadta az alkotást? Értette?

– A koreai közönség nagyon érzékenyen, érdeklődve fogadta a filmet. A vetítések után voltak közönségtalálkozók, közel egyórások, amelyeken nagyon értő, átfogó kérdések hangzottak el. A humorát is értették, nem volt épp akkora hahotázás, mint Berlinben, de úgy érzem, hogy átjött, eljutott hozzájuk a film kettősége. Nekünk, nekem meg nagyon jó érzés volt ott lenni, és bármikor szívesen visszatérnék.

– Azt mondta, hogy Önhöz a film elkészítése által még közelebb került Kolozsvár. A nézőknek mit üzenne? Hogyan viszonyuljanak ahhoz, hogy mindennapjaik valósága köszön vissza a vászonról? Egy olyan valóság, ami a moziban vicces, de a valóságban néha siralmas.

– Szerintem fontos együtt, közösségben megnézni egy ilyen filmet, illetve

Továbbá meg azt üzenném, azt ajánlom a filmhez kapcsolódva, hogy ne veszítsük el a humorérzékünket egymással és önmagunkkal kapcsolatban sem. A humor segíthet kényes dolgokról beszélgetni, ami néha nehéz – nekem is, de fontos, hogy merjünk beszélni.

korábban írtuk

Új magyar filmek a TIFF-en

Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.