Tökéletesíthető a gyönyörű irány: Dávid Ferenc-domborművet avattak Marosvásárhelyen

•  Fotó: Gálna Zoltán

Fotó: Gálna Zoltán

A 16. század legnagyobb erdélyi reformátora, Dávid Ferenc domborművét avatták fel vasárnap délben a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templom homlokzatán.

Szucher Ervin

2020. január 19., 17:192020. január 19., 17:19

Évek óta érlelődő gondolatát és elképzelését sikerült valóra váltania a vasárnapi istentisztelet után Nagy Lászlónak, a Bolyai téri unitárius gyülekezet lelkipásztorának. A hívek és az egyesült államokbeli winchesteri testvérgyülekezet adományaiból a vallásalapító Dávid Ferencnek állítottak emléket, méghozzá a templom külső falán.

Gyarmathy János és tanítványa, Makkai István Sántha Csaba által bronzba öntött alkotása a Kolozsváron született, de a marosvásárhelyi országgyűlésen is megfordult unitárius püspököt, az erdélyi vallásszabadság egyik élharcosát a kerek kőről prédikálva ábrázolja.

A múlt század első felében épült templom kiegészülésére utalva Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke arról beszélt, hogy az isteni teremtés nem befejezett kép, hanem hatalmas folyamat. „Mivel az ember építő és kreatív, alkotókészségével folytathatja, tökéletesítheti a gyönyörű irányt. Ezt történt a Bolyai téri templomban is, ott, ahol pár évtizeddel ezelőtt a jelenlegi püspök kezdte lelkészi pályáját” – hangzott el.

•  Fotó: Gálna Zoltán Galéria

Fotó: Gálna Zoltán

Az alkotásról szólva Nagy László lapunknak elmondta, hogy eredetileg egész alakos szobrot szeretett volna emelni az unitárius egyház alapítójának. Szakemberekkel és presbiterekkel konzultálva arra a következtetésre jutott, hogy a Bolyai téri templom környékére, a matematikusok szobra és a pszeudoszféra által behatárolt részre talán értelmetlen bezsúfolni egy harmadik műalkotást. Számba vette Marosvásárhely szinte összes többi lehetséges helyszínét, így hamarosan rájött, hogy a belváros „bevehetetlen”, a külváros meg nem méltó Dávid Ferenc nagyságához. Időközben a kövesdombi gyülekezet megelőzte a templom udvarán felállított, adományba kapott kis mellszoborral.

•  Fotó: Gálna Zoltán Galéria

Fotó: Gálna Zoltán

„Kilyén Ilka színművésznő ötlete volt, hogy próbálkozzunk a templom falával. Előbb egy nagyobb, kihajoló Dávid Ferencet képzeltünk el, de a szakemberek lebeszéltek róla. Így született meg a dombormű gondolata a kolozsvári kerek kövön álló, bal kezével a templom felé mutató, arccal az emberek felé tekintő püspökkel” – idézte fel az utat a gondolattól a megvalósításig Nagy László. A lelkész az ünnepi szertartás alkalmával arra biztatta a város másik gyülekezetét, hogy ne érje be a templom udvarára eldugott büszttel, eszközölje ki annak az istenháza előtti, köztéri engedélyeztetését. A dombormű esetében az állami hatóságok szokatlanul készségesen és operatívan jártak el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén

Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya