Több pénz marad helyben – Üdvözlik a törvénymódosítást az önkormányzati vezetők

Több pénz marad helyben – Üdvözlik a törvénymódosítást az önkormányzati vezetők

Számolhatnak vele. Nem bizonytalan a szja sorsa

Fotó: Pixabay

Felszusszanhatnak a romániai önkormányzatok, amennyiben Klaus Iohannis államfő kihirdeti a parlament által elfogadott törvénymódosítást, miszerint helyben marad a személyi jövedelemadó nagy hányada.

Bíró Blanka

2020. november 20., 08:342020. november 20., 08:34

Biztonságot jelent az önkormányzatoknak, hogy a hét elején a képviselőház döntéshozó kamaraként elfogadta a helyi adóügyi törvény módosítását, és a személyi jövedelemadó (szja) elosztása az idei képlet alapján történik – értékelt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Amint arról beszámoltunk, a most megszavazott módosítás értelmében a személyi jövedelemadóból befolyó becsült összeg 15 százaléka legkésőbb következő hónap 8-áig a megyei költségvetésbe kerül, 65 százaléka annak a községnek, városnak vagy megyei jogú városnak a költségvetésébe, amelyben a befizető tevékenykedik, 6 százalékát a megyei tanácsok, 14 százalékát pedig az adóhivatalok visszaosztják a helyi önkormányzatoknak.

Antal Árpád csütörtökön rámutatott:

a megyei jogú városok szövetsége kérte a kormánytól, a politikai alakulatoktól, hogy a törvényben rögzítsék a személyi jövedelemadó elosztásának mechanizmusát abban a formában, ahogy idén is működött.

A jogszabály korábbi formájában a szja 47 százalékát kapták meg az önkormányzatok, ám amikor az adót 16 százalékról 10 százalékra csökkentették, a helyi önkormányzatok sokat veszítettek, így évről évre a költségvetési törvényben próbálták ezt kompenzálni.

„Ez bizonytalanságban tartotta az önkormányzatokat, gyakran előfordult, hogy az országos költségvetést csak február–márciusban fogadták el, és addig a helyi pénzügyi törvénye alapján csak a szja 47 százaléka felett rendelkezhettek” – részletezte Antal Árpád. Rámutatott: ezentúl is fennáll annak a lehetősége, hogy a költségvetési törvényben módosítják a százalékokat, de amíg azt elfogadják, legalább  biztos pont a helyi pénzügyek törvénye.

Másrészt – tette hozzá a székelyföldi elöljáró – a költségvetési törvény mindig csak egy évre érvényes.

Idézet
Most ez a jogszabály-módosítás megoldja, amit meg lehetett oldani, a jövő évi költségvetésről a választások előtt értelmetlen egyeztetni”

– fogalmazott a polgármester. Hozzátette, a választások után meg kell még alakulnia az új kormánynak, valószínűleg karácsony és szilveszter között tárgyalnak a jövő esztendei költségvetésről, ám nem életszerű, hogy azt a jövő év elejére már elfogadják.

A járványhelyzet miatt már idén csökkent valamennyit a befizetett személyi jövedelemadó mértéke, és Antal Árpád szerint ha a kormány munkahelyek védelmét és a gazdaságélénkítést célzó programjai nem lesznek sikeresek, valószínűleg tovább csökken.

Idézet
Ha munkahelyek szűnnek meg, az önkormányzatokat két szempontból is negatívan érinti: kevesebben fizetnek be személyi jövedelemadót, így csökken a bevételük, másrészt szociális problémákat idéz elő, ami terheli a helyi költségvetést”

– irányította rá a figyelmet Antal Árpád.

Populizmusveszély

Ilyés Gyula, a Szatmár megyei Vetés község polgármestere hasonlóképpen úgy érzi, bizonytalanságot generált, hogy amióta a személyi jövedelemadót lecsökkentették, a kormány minden évben más számítások szerint osztotta le azt. Az RMDSZ önkormányzati szakpolitikusa a Krónika megkeresésére elmondta, a mindig egy évre érvényes számítási módszertan kényszermegoldás volt, és az önkormányzati vezetők folyamatosan tartottak attól, hogy melyik kormány, melyik miniszter milyen módszert dolgoz ki.

Az idei megoldás viszont, miszerint száz százalékban helyben maradt az adó, kompenzálta annak a hat százalékpontos csökkentését. „Szükség volt arra, hogy ezt a helyi adóügyi törvényben szentesítsék, ne évről évre improvizáljanak, zsonglőrködjenek a leosztással, még akkor is, ha ezt a költségvetési törvény továbbra is felülírhatja” – fejtette ki lapunknak Ilyés Gyula.

A korábban Szatmárnémetit irányító elöljáró ugyanakkor bizakodik, mert – mint mondta – a nagyvárosokat nemzeti liberális párti (PNL) polgármesterek vezetik, és nekik fűződik a legnagyobb érdekük ahhoz, hogy ezekhez a forrásokhoz ne nyúljon a kormány. Arra is felhívta egyúttal a figyelmet, hogy

a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) populista kezdeményezései lenullázhatják az önkormányzatok nyereségét.

„Azzal kampányolnak, hogy a minimálbér szintjén eltörlik a személyi jövedelemadót. Bár első hallásra úgy tűnik, ezzel mégsem marad sokkal több pénz az emberek zsebében, viszont az önkormányzati rendszert a feje tetejére állítja, teljesen lefölözi a jövedelmüket. Ezekkel a populista javaslatokkal nem a központi költségvetéssel, hanem az önkormányzatok pénzével gazdálkodnak. A PSD javasolja, hogy maradjon az adó az önkormányzatoknál, majd szintén ez a párt kezdeményezi, hogy csökkentsék” – részletezte Ilyés.

Nem létezik mindenkinek kedvező rendszer

Kérdésünkre kitért ugyanakkor arra is, hogy a személyi jövedelemadó visszaosztásával mindig vannak különbségek a települések között, hiszen egy kisebb községben, ahol alig működik a gazdaság, kevés a munkahely, ez a jövedelem nem számottevő. Ám a nagyvárosokban, például Kolozsváron, több tízmillió lej a bevétel, ilyen nagy összegeknél még egy egyszázalékos elvonás is jelentős különbségeket eredményez.

„Általában a nagyvárosok járnak jól, de például Vetés község is nyertese a rendszernek, hiszen sokan dolgoznak a közeli Szatmárnémetiből kitelepedett gyárban, a városból is ingáznak, ám a jövedelemadójuk a község kasszájába folyik be. Közben alig húsz kilométerre egy hasonló méretű községnek már nagyon kevés bevétele van a személyi jövedelemadóból” – ecsetelte Ilyés Gyula, aki szerint amúgy olyan rendszert, amely egyformán kedvez mindenkinek, nem lehet kitalálni, hiszen ha a kormány lakosságarányosan osztaná le a befizetett adólejeket, egyetlen település sem lenne motivált, hogy a térség húzóereje legyen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért

Megpályázza ötödik mandátumát Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, aki közösségi oldalán posztolt élő videóban jelentette be döntését szombaton.

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért
2024. április 13., szombat

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon

Biró Rozália parlamenti képviselő lett az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje a júniusi romániai helyhatósági választásokon – döntött a párt küldöttgyűlése. Csomortányi István személyében az Erdélyi Magyar Szövetség is indít saját polgármesterjelöltet.

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon
2024. április 13., szombat

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark

Új Európai Bauhaus-díjat nyert a Bükk erdőpark – Kolozsvár zöld tüdeje elnevezésű projekt a természettel való kapcsolat helyreállítása kategóriában. Az elismerést péntek este adták át Brüsszelben.

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark
2024. április 12., péntek

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója

Oláh Emese jelenlegi alpolgármester lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje a júniusi helyhatósági választáson, ugyanakkor a jelenlegi négy tanácsos közül három helyen változás lesz a szövetség jelöltjei között lebonyolított rangsorolás alapján.

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója
2024. április 12., péntek

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra

Megérkezett a harmadik alagútfúró gép a Brassó és Segesvár között épülő új vasútvonalra. Közben a Románia leghosszabb, 6,9 kilométeres alagútjainál már márciusban bevetett óriásgép egy hónap alatt csupán 50 métert haladt előre.

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra
2024. április 12., péntek

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány

Szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára szervez terápiás programot Magyarózdon a Bonus Pastor Alapítvány.

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány
2024. április 12., péntek

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit

Fontos történések, illetve megvalósítások nyomába eredtek a kolozsvári Mathias Corvinus Collegium legutóbbi rendezvényének meghívottjai.

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit
2024. április 12., péntek

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között

A közlekedési minisztérium kiadta az építési engedélyt az Arad és Temesvár közötti 48 kilométeres vasútvonal korszerűsítésére, valamint további 6 kilométernyi sínpár újul meg Arad térségében – jelentette be pénteken Sorin Grindeanu szaktárcavezető.

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

Ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma Arad megyében, a hatóságok azt javasolják a kisgyerekek szüleinek, fogadják meg szakembereknek a védőoltás felvételére, a fertőző betegség megelőzésére vonatkozó ajánlását.

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

2024. április 12., péntek

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek

Öttagú család – két felnőtt és három gyermek – került kórházba, miután a saját háztáji gazdaságukban nevelt sertés húsából ettek – közölte pénteken a Szatmár megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA).

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek