Archív felvétel
Fotó: Barabás Ákos
Hétfőn kezdődik a nyolcadikos diákok országos képességfelmérő vizsgája, amelyen az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint több mint 150 ezer végzős vesz részt.
2018. június 11., 08:412018. június 11., 08:41
Hétfőn tartják a román nyelv és irodalom megmérettetést, kedden szünet következik, majd szerdán lesz a matematika vizsga. A román tannyelvű iskolába járó diákok ebből a két tantárgyból vizsgáznak,
Az előzetes eredményeket június 19-én délig függesztik ki, az óvásokat pedig aznap estig lehet benyújtani, majd a végleges jegyeket június 23-án hozzák nyilvánosságra. A vizsgák minden nap 9 órakor kezdődnek, ekkor osztják szét a központilag kihúzott tételeket a diákoknak, akiknek legkésőbb fél órával ezt megelőzően már a teremben kell tartózkodniuk. A feladatok megoldására két órájuk van.
A szaktárca közleményében emlékeztetett: a képességfelmérő vizsgáról minden helyszínen kép- és hangfelvétel készül. A tanulóknál csak személyi igazolvány, valamint írószer lehet, és amennyiben valakit csaláson érnek, kizárják a vizsgáról, dolgozatára pedig 1-es osztályzatot kap.
A nyolcadikos megmérettetésen gyakorlatilag nem lehet megbukni, azaz kilencedik osztályba bármekkora átlaggal felvételizhetnek a gyermekek, csakhogy minél nagyobb jegyet sikerül elérnie egy diáknak, annál nagyobb esélye van arra, hogy abba az iskolába, illetve szakra jut be, amit elsőként választ.
azaz a héten a nem végzős évfolyamoknak még iskolába kell járniuk, és az országos megmérettetést térben szigorúan el kell különíteni a többi tevékenységtől. A nagyobb tanintézetekben ezt úgy oldják meg, hogy külön szárnyban szervezik a vizsgát, máshol a tanórákat délután tartják.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
szóljon hozzá!