Tisztségeket veszíthet az RMDSZ

Az RMDSZ két alprefektusi mandátumról kénytelen lemondani, Teleorman és Argeş megyében a központi közigazgatás apparátusának karcsúsítása miatt – tudtuk meg Kelemen Hunor művelődési minisztertől.

Hírösszefoglaló

2010. július 14., 09:232010. július 14., 09:23

Emellett kérdéses a Beszterce-Naszód megyei is: ez cáfolni látszik azokat a híreket, miszerint a szövetség várhatóan valamelyik partiumi megyében, Biharban vagy Szatmárban veszíti el a harmadik alprefektusi mandátumot.

Ezt az információt lapunk érdeklődésére Pataki Csaba Szatmár megyei alprefektus sem tudta megerősíteni. Mint ismeretes, Ambrus Károly Brassó, Böndi Gyöngyike Máramaros, Horváth Levente Arad, Kálmán Zoltán Argeş, Pataki Csaba Szatmár és Sarkady Zsolt Bihar megyében kapott alprefektusi kinevezést az RMDSZ színeiben. Az Új Magyar Szó korábbi információi szerint az RMDSZ várhatóan egy államtitkári és három alprefektusi tisztséget veszít el. A koalíciós partner Demokrata-Liberális Párt (PDL) döntése révén a szövetség lemond a fejlesztési minisztériumban betöltött államtitkári mandátumról. A tisztséget egyébként januártól Tánczos Barna töltötte be, aki az átszervezés révén várhatóan Haschi András mezőgazdasági államtitkár helyét veheti át – közölte a napilap.

Mint ismeretes, a költségcsökkentő intézkedések keretében a kormány múlt heti ülésén jelentős lefaragásokról döntött a közszférában. A határozat szerint minisztériumonként kettőre csökkentik az államtitkárok számát, ez alól csak a belügy-, a külügy- és a pénzügyminisztérium kivétel, ahol három államtitkár marad. Így az államtitkárok száma a jelenlegi 57-ről 32-re csökken. Az RMDSZ hat államtitkári tisztséget kapott az év elején: Borbély Károly a gazdasági minisztériumban, Haschi András a mezőgazdasági, Király András az oktatásügyi, Moldován József a távközlési, Niculescu Tóni a külügy-, Tánczos Barna pedig a fejlesztési miniszériumban kapott kinevezést, míg Markó Attila államtitkári státusban vezeti az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát. Emellett arról is döntés született, hogy az eddigi kettő helyett minden megyében egy alprefektus marad. Emil Boc kormányfő leszögezte: az alprefektusok számát ötven százalékkal csökkentik, anélkül azonban, hogy a tisztségükből felmentett tisztségviselőket kormányellenőrré neveznék ki.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása
2025. június 17., kedd

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen

A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen
2025. június 16., hétfő

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű

Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű
2025. június 16., hétfő

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket

A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket
2025. június 16., hétfő

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely

Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely
2025. június 16., hétfő

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében

Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében
2025. június 16., hétfő

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán

Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán