Fotó: Veres Nándor
Tiltakozó akciókkal fenyegetőzik a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), ha a kormány nem oldja meg a közoktatásban dolgozók gondjait.
2017. augusztus 25., 16:512017. augusztus 25., 16:51
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége közleményt juttatott el pénteken az Agerpres hírügynökséghez, amelyben arról tájékoztat, hogy képviselői augusztus 28-án Mihai Tudose kormányfővel tárgyalnak főbb problémáikról, amelyeket nyolc pontba foglaltak össze.
noha „a PSD-ALDE kormányprogramjából ezt a jogszabályt várják a legjobban a tanulók, tanárok és szülők” – állítják a FSLI képviselői.
A szakszervezetisek kitértek arra a problémára is, hogy az elavult tantervek nem felelnek már meg a munkaerőpiac követelményeinek, a tanulók emiatt nem tudnak megfelelni a szakmai kihívásoknak. „A tantervek miatt az oktatási rendszer hangsúlyosan elméleti jellegű, kevéssé gyakorlati, és a tanulók programja fojtogató, lassítja a fejlődésüket. Véleményünk szerint
– olvasható a közleményben.
Az aláírók ugyanakkor leszögezik, hogy a tanügy alulfinanszírozottsága miatt „a romániai iskolák mintha egy másik évszázadban lennének”, számos esetben nem újították fel az épületeket vagy nincs tűzbiztonsági engedélyük, veszélyesek a diákok testi épségére nézve.
A szakszervezetisek felhívják a figyelmet, hogy
mert ugyanakkor a pénzügyminisztérium változtatást tervez bevezetni az alkalmazottak adóztatásában.
Következtetésként a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége kilátásba helyezi, hogy amennyiben a kormány nem oldja meg az oktatásban dolgozók problémáit, ősszel tiltakozó akciókat fognak kirobbantani.
Lejárt szavatosságú és fel nem használt gyógyszerek gyűjtőpontját indítják el május közepétől az Arad megyei sürgősségi kórházban.
Kibővíti és középiskolai szintre is kiterjeszti anyanyelvű tehetséggondozó programjait Temesváron az Óbudai Egyetem (ÓE) – jelentette be Kovács Levente rektor pénteken Temesváron, a 25. Műszaki Tudományos Diákköri Konferencia (MTDK) megnyitóján.
Augusztusra elkészülhet a Bihar megyei gazdaságokat és a helyi mezőgazdasági termékeket megjelenítő térkép. A termelői vásárok új Bihar megyei helyszíneken is megjelennek, és bővülhet a nagyváradi helyszínek köre is.
Meghalt pénteken egy 75 éves férfi, aki Temesváron kijelölt helyen, ám pirosan világító lámpánál akart átkelni az úttesten, és elütötte egy autó.
Tíz jelölt pályázik a polgármesteri székre Temesváron, a Temes megyei tanács elnöki tisztségéért pedig heten szálltak versenybe – derül ki a helyi és a megyei választási iroda által közzétett adatokból.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel amiatt, hogy utóbbi elindította szárazföldi támadását a Gázai övezet déli határán található Rafah város ellen.
Az RMDSZ felelősséget vállal az erdélyi magyar közösségért, építeni akarja a szülőföldet, és hallatni az erdélyi magyarok hangját Brüsszelben – hangoztatta Kelemen Hunor csütörtökön Székelyudvarhelyen, a szövetség székelyföldi kampányrendezvényén.
Akadnak, akik szépnek mondható összegeket keresnek azzal, hogy pillepalackokat, üvegeket és fémdobozokat gyűjtenek össze és adnak le a betétdíjas visszaváltási rendszer keretében.
Őrizetbe vett a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egy 18 és egy 16 éves fiatalembert, akik ellen többszörös lopás miatt nyomoznak – olvasható a rendőrség közleményében.
Belső vizsgálatot indított a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság annak megállapítására, szakszerűen járt-e el két munkatársuk egy garázda előállítása során.
szóljon hozzá!