Fotó: RMDSZ/Gönczy Tamás
Az RMDSZ olyan magyar közösséget akar építeni Romániában, amely versenyképes a 21. század körülményei között, értéket tud teremteni, és magyar közösségként tud megmaradni szülőföldjén – hangoztatta Kelemen Hunor, a szövetség elnöke szombaton a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) csíkszeredai ülésén.
2018. október 13., 14:422018. október 13., 14:42
2018. október 13., 14:462018. október 13., 14:46
Rámutatott: az RMDSZ jövő év elején megrendezendő tisztújító kongresszusának legfontosabb feladata lesz egy olyan jövőkép kialakítása, amely a közösségépítést szolgálja.
Az RMDSZ elnöke szerint ezért a magyar érdekképviselet csakis saját erejére számíthat, és eredményt csak akkor tud elérni, ha sikerül ehhez hosszabb-rövidebb időre partnereket találnia. Kifejtette: az adott politikai helyzetben sem a kormányra lépés, sem az ellenzékbe vonulás – a magyarellenes szólamokat hangoztató „ellenzék ellenzékévé” válni – nem járható út. Az RMDSZ jelenleg a szociálliberális kormánykoalícióval kötött parlamenti együttműködés révén igyekszik a magyar közösség érdekeit érvényesíteni.
Így sikerült előrelépést elérni a nyelvhasználatot bővítő közigazgatási kódex elfogadásában, a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraindításában, visszavonatni a román nyelvoktatásról kiadott rossz és veszélyes miniszteri rendelkezést – sorolta az RMDSZ elnöke.
A férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alkotmányba iktatásáról rendezett, az alacsony részvétel miatt érvénytelenül zárult népszavazásról elismerte, hogy az a magyar közösségben is éles vitákat és feszültséget gerjesztett, ahogy egyébként az SZKT-n lezajlott utólagos vita is igazolta. Az elnök úgy vélekedett:
A küszöbönálló európai parlamenti (EP) választásokra utalva leszögezte: az RMDSZ-nek koherens jövőképet kell kialakítania Európáról is, hiszen az unió reformját csak akkor lesz képes befolyásolni, ha erős képviseletet juttat Brüsszelbe.
„A mi jövőnk egy erős, de megreformált Európa, amely képes megvédeni a kisközösségeket, a közös európai értékeket, a kultúráját, képes megvédeni a határait, és képes a globális versenyben a kisközösségekért is sikeres lenni” – szögezte le a szövetségi elnök.
Európának meg kell újulnia, de abból nem lesz európai szolidaritás, ha az erős régi tagállamok kioktatják, fenyegetik az újakat, megpróbálják „erőszakkal civilizálni a barbár kelet-európai országokat” – jegyezte meg ironikusan Kelemen Hunor. Szerinte sok más hibája mellett az EU az őshonos kisebbségek jogaival is adós, ezért azt is el kell érni, hogy a következő EP és a következő Európai Bizottság érdemben foglalkozzon az erre vonatkozó Minority SafePack kezdeményezéssel.
Sporthasonlattal élve felhívta a figyelmet: ű
„Ha a pályára nem megyünk be, mások fognak bemenni. A pályán mindig lesznek játékosok, a kérdés csak az számunkra, hogy mi ott leszünk-e a pályán. Azt gondolom: nem engedhetjük meg magunknak, hogy a pálya széléről nézzük a következő évek történéseit” – érzékeltette a szövetségi elnök az EP-választások tétjét.
Azért kell önkormányzatait megerősítenie és képviselőit Brüsszelbe küldenie június 9-én az erdélyi magyarságnak, mert a közösség érdekeit senki más nem fogja képviselni – hangoztatta Kelemen Hunor pénteken Nagybányán.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 27 éves fiatalembert, aki ittasan vezetett Déva és Nagylak között az autópályán. A rendőrök gyanúja szerint kábítószert találtak az autójában – közölte pénteken a Temes megyei rendőrség.
Bár csupán néhány hónap telt el a Kolozsvár és Nagyvárad, illetve a magyar határ között húzódó vasútvonal nagy felfordulást okozó lezárása óta, a felújítási-villamosítási munkálatok lassúsága láttán máris megkongatták a vészharangot.
A határon fogtak el a rendőrök egy idegen állampolgárságú férfit, aki idén februárban 440 000 drognak minősülő tablettát (diazepámot, alprazolámot és klonazepámot) hozott be az országba – közölte pénteken az Arad megyei rendőrség.
Tíz évvel az első kapavágás után a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság kérvényezte a Marosvásárhelyen továbbra is csak várva várt körgyűrű régóta tervezett szakaszának áthelyezését egyik európai uniós támogatási programból a másikba.
Lejárt szavatosságú és fel nem használt gyógyszerek gyűjtőpontját indítják el május közepétől az Arad megyei sürgősségi kórházban.
Kibővíti és középiskolai szintre is kiterjeszti anyanyelvű tehetséggondozó programjait Temesváron az Óbudai Egyetem (ÓE) – jelentette be Kovács Levente rektor pénteken Temesváron, a 25. Műszaki Tudományos Diákköri Konferencia (MTDK) megnyitóján.
Augusztusra elkészülhet a Bihar megyei gazdaságokat és a helyi mezőgazdasági termékeket megjelenítő térkép. A termelői vásárok új Bihar megyei helyszíneken is megjelennek, és bővülhet a nagyváradi helyszínek köre is.
Meghalt pénteken egy 75 éves férfi, aki Temesváron kijelölt helyen, ám pirosan világító lámpánál akart átkelni az úttesten, és elütötte egy autó.
Tíz jelölt pályázik a polgármesteri székre Temesváron, a Temes megyei tanács elnöki tisztségéért pedig heten szálltak versenybe – derül ki a helyi és a megyei választási iroda által közzétett adatokból.
2 hozzászólás