Fotó: FreeImages.com/Rob Gonyea
A tanév első felében félmillió órányi hiányzást gyűjtöttek össze a háromszéki diákok, ezek több mint fele igazolatlan – derül ki a Kovászna megyei tanfelügyelőség legfrissebb jelentéséből.
2017. május 22., 13:342017. május 22., 13:34
Kiss Imre főtanfelügyelő lapunknak elmondta, országos jelenségről van szó, és sajnos a Kovászna megyei iskolák sem lógnak ki a sorból: átlagban 18 óra hiányzás jut egy diákra, ebből 9 igazolatlan.
A főtanfelügyelő kérdésünkre rámutatott, a számokat nem úgy kell értelmezni, hogy a diákok tömegesen ellógnak a tanórákról, az adatokat sokkal inkább az kerekíti felfele, hogy
Hozzátette, nagyon sok az igazolatlan hiányzás az elemi osztályokban, holott az első-másodikos kisdiákok természetesen nem tekeregnek. „A legjellemzőbb példa az, hogy a szülők beíratják a gyereket iskolába, a diák néhány hétig bejár, majd a család elmegy külföldre, vagy épp az országban dolgozni valahova, és viszik a gyereket is. A téli ünnepek előtt hazajönnek, akkor néhány napig ismét bejár a kisdiák, majd megint kimarad” – magyarázta Kiss Imre.
Az adatok egyébként azt mutatják, hogy a diákok 3,2 százaléka generálja a hiányzások 35 százalékát. Ha a gyerek sokat hiányzik, a tanév végén nem tudják lezárni, így gyakran előfordul, hogy évekig visszabukik például a második osztályba, aztán kinő az iskolaköteles korból, és már nem is fejezi be a tanulmányait. Kiss Imre szerint szigorítani kellene a jogszabályokon,
Jelenleg pénzbüntetést ír elő a törvény, de azt az érintettek nem tudják kifizetni, így azt behajtani sem lehet. A pedagógusok sem tehetnek többet, hiszen nekik elsősorban az a feladatuk, hogy az iskolában levő gyerekekkel foglalkozzanak, nem a távolmaradókkal.
A jelentés szerint a hiányzások terén a Kovászna megyei rekordot a sepsiszentgyörgyi roma negyedben működő Néri Szent Fülöp általános iskola tartja, ahol 45 órányi hiányzás jut egy gyerekre. A legtöbbet átlagban a szakiskolások lógnak, 31 óra az egy főre eső hiányzás, a középiskolások esetében 21, ám az általános iskolákban is eléri a 19 órát.
A középiskolák között a legtöbb igazolatlan hiányzás a Kós Károly- és a Constantin Brâncuşi-szakközépiskolákban van,
A tanfelügyelők legutóbb arra kérték a tanintézetek vezetőit, a pedagógusokat, hogy kísérjék figyelemmel a diákokat, tisztázzák, mi van a hiányzások vagy az iskolából való kimaradás hátterében, és keressenek megoldásokat.
Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
szóljon hozzá!