Szerzetesi étkekről és középkori épületekről is szó esett a kolozsvári ferencesek műhelykonferenciáján

Konferencia a kolozsvári ferences kolostor dísztermében

Konferencia a kolozsvári ferences kolostor dísztermében

Fotó: Kolozsvári ferences közösség

Több szakaszban készül a kolozsvári ferences közösség a kisebb testvérek 300 évvel ezelőtti kincses városba való visszatelepedésének megünneplésére. Ennek a készületnek volt része a hétvégi műhely-konferencia is.

Krónika

2024. november 25., 18:082024. november 25., 18:08

A 300 éves jubileumot több szakaszban igyekszik megünnepelni a ferences közösség, összhangban a ferences nagycsalád 800 éves centenáriumi alkalmaival. A jubileumi műhelykonferencia második szakaszát a hétvégén tartották a ferences kolostor dísztermében.

Orbán Szabolcs ferences szerzetes Galéria

Orbán Szabolcs ferences szerzetes

Fotó: Kolozsvári ferences közösség

Orbán Szabolcs ferences testvér, a rendezvény egyik házigazdája a résztvevőket köszöntő beszédében idén is kiemelte, hogy a szerzetesi körökben szinte közhellyé vált

– hálával tekinteni a múltra, szenvedéllyel megélni a jelent, reménységgel átélni a jövőt – gondolat jegyében a 300. évfordulóra készülve fontosnak tartják, hogy hálával tekintsenek az elmúlt három évszázadra, és az azt megelőző időszakra is – szerepel a kolozsvári ferences közösség közleményében.

Guttmann Szabolcs építész munkatársaival sok éve kíséri és segíti a felújítások folyamatát Galéria

Guttmann Szabolcs építész munkatársaival sok éve kíséri és segíti a felújítások folyamatát

Fotó: Kolozsvári ferences közösség

A kolozsvári ferencesek második megtelepedése az egykori óvári domonkos helyen a feljegyzések szerint 1725. június 13-án, Páduai Szent Antal ünnepén történt, amikor is a „roskatag állapotú templom kulcsait Antalffi János püspök nevében Szabó Mihály, Kolozsvár akkori kanonok-plébánosa a rendtartomány megbízottjának, Antalffi Istvánnak, a visszatérő ferencesek első házfőnökének átadta.”

A rendtartomány elöljárója, Urbán Erik ferences tartományfőnök is jelen volt az eseményen, aki a köszöntőjében az együtt ünneplés, a hálaadás és az együtt gondolkodás lehetőségére hívta fel a figyelmet, hiszen, mint fogalmazott a jubileumi alkalom arra hív, hogy együtt fedezzük fel múltunk kincseit,

azokat a történelmi, művészeti és kulturális értékeket azzal a lelkiséggel együtt, ami nélkülözhetetlenül hozzájárult Kolozsvár gazdag örökségéhez.

Lupescu Makó Mária történész Szerzetesek főztje. Étkek és étkezési szokások a szerzetesek körében címmel tartott előadást Galéria

Lupescu Makó Mária történész Szerzetesek főztje. Étkek és étkezési szokások a szerzetesek körében címmel tartott előadást

Fotó: Kolozsvári ferences közösség

A műhely-konferencia első részében Lupescu Radu művészettörténész, A kolozsvári középkori domonkos kolostor építéstörténete címmel tartott előadást, amely során az elmúlt bő másfél évtized személyesen kísért és felügyelt kolostor és templom felújítás eddig megmutatkozó középkori részleteit tárta fel, mutatta meg az érdeklődőknek.

Ezt követően, időben haladva, de az építkezés tematikájánál maradva Guttmann Szabolcs építész, aki csapatával, munkatársaival szintén sok éve kíséri és segíti a felújítások folyamatát A kolozsvári ferences kolostor kialakítása,

egy rendhagyó középkori épületegyüttes keretein belül a XVIII. században című előadásában mintegy időutazásban részesítette a jelenlévőket a fényképekkel gazdagon dokumentált felújítások bemutatásával, egészen napjainkig.

Kovács Zsolt művészettörténész felhívta a figyelmet a művészeti értékekben gazdag templomra Galéria

Kovács Zsolt művészettörténész felhívta a figyelmet a művészeti értékekben gazdag templomra

Fotó: Kolozsvári ferences közösség

Kovács Zsolt művészettörténész A kolozsvári ferences templom és kolostor barokk átalakításai és berendezése címmel mintegy körbevezetést tartott, felhívva a figyelmet a művészeti értékekben gazdag templomra, ismertetve a külső és belső, egykori és mai berendezés, felszerelés értékeit.

Zárásként Lupescu Makó Mária történész a Szerzetesek főztje. Étkek és étkezési szokások a szerzetesek körében című előadásában igazán ínycsiklandó és ízes

bemutatót tartott a szerzetesek, kiemelten a ferencesek konyhájáról, asztaláról, arra keresve és adva a választ, hogy hol, mikor, mit és mennyit étkeztek a kisebb testvérek, szem előtt tartva az ezeket meghatározó spirituális tényezőket (pl. regula szabályok, káptalani határozatok, egyházi liturgikus év böjtjei stb.).

•  Fotó: Kolozsvári ferences közösség Galéria

Fotó: Kolozsvári ferences közösség

A műhelykonferenciát jó hangulatú ebéd követte a kolostor falain belül. A szervezésben a teljes kolozsvári ferences közösség részt vett, hiszen a konyhai munkálatoktól kezdve, folytatva az előadó terem előkészítéséig, konferálás, technikai, online részletekig a testvérek és munkatársaik szolgálata révén valósulhatott meg a szombati alkalom.

A műhelykonferenciát a kolozsvári ferencesek YouTube-csatornáján élőben közvetítették. Az esemény támogatói: MTA Domus szülőföldi ösztöndíjpályázat és az Erdélyi Ferences Rendtartomány.

•  Fotó: Kolozsvári ferences közösség Galéria

Fotó: Kolozsvári ferences közösség

korábban írtuk

Újabb történészkonferenciával ünneplik a ferencesek Kolozsvárra visszatelepedésük jubileumát
Újabb történészkonferenciával ünneplik a ferencesek Kolozsvárra visszatelepedésük jubileumát

Több szakaszban ünnepli meg a kolozsvári ferences közösség a kisebb testvérek kincses városba való visszatelepedésének 300. évfordulóját, így nemsokára újra konferenciát szerveznek – közölte a kolozsvári ferences közösség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 14., péntek

Elhunyt Bánffy Katalin grófnő, Bánffy Miklós lánya

Életének 101. évében elhunyt Bánffy Katalin memoáríró, a losonci Bánffy család grófi ága nevének utolsó viselője, Bánffy Miklós lánya.

Elhunyt Bánffy Katalin grófnő, Bánffy Miklós lánya
2025. február 14., péntek

Nem csak a magyaroknak fájna a közigazgatási átszervezés

Nem közigazgatási átszervezésre van szükségünk, hanem a finanszírozási rendszer reformjára, az állam csúcsvezetésébe felkapaszkodók hülyeségeket beszélnek – jelentette ki a Romániai Községek Szövetségének elnöke. Aki nem magyar, nem is erdélyi.

Nem csak a magyaroknak fájna a közigazgatási átszervezés
2025. február 14., péntek

Sívakációra „vonul” több erdélyi megye

Számos erdélyi megyében pénteken szünidőre vonulnak a diákok, hiszen elkezdődik a sívakáció. Székelyföldön azonban még várniuk kell a gyerekeknek egy hetet, de olyan erdélyi megye is van, ahol már letudták a sívakációt.

Sívakációra „vonul” több erdélyi megye
2025. február 14., péntek

Meghaladta a Romániába bevándorlók száma az országból kivándorlókét

Több mint 100 000 nem európai uniós állampolgár dolgozik Romániában, ezzel az országba bevándorlók száma meghaladta a kivándorlókét. A bevándorlók főleg ázsiai országokból érkeznek a jobb megélhetésért Romániába.

Meghaladta a Romániába bevándorlók száma az országból kivándorlókét
2025. február 14., péntek

Felfüggesztett börtön a több ezer küldeményt visszatartó, folyóba dobó erdélyi postásoknak

Nyolc postást felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek hivatali visszaélés bűncselekménye miatt Fehér megyében. A vád szerint a küldöncök több mint 3000 postai borítékot – nagyrészt bírósági idézéseket – szándékosan nem szállítottak ki a címzetteknek.

Felfüggesztett börtön a több ezer küldeményt visszatartó, folyóba dobó erdélyi postásoknak
2025. február 14., péntek

Megvan, kik építhetik meg az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út első szakaszát

Román–ukrán konzorciumnak ítélték az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út első szakaszának tervezési és építési jogát.

Megvan, kik építhetik meg az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út első szakaszát
2025. február 14., péntek

Újabb görögországi célpontra lehet eljutni Wizz Airrel június közepétől Kolozsvárról

A Wizz Air légitársaság bejelentette, hogy a nyári szezonban új útvonalat vezet be a járatkínálatába: Kolozsvárról a görögországi Heraklionba lehet majd repülni hetente három napon. A Wizz Air összesen 14 országba indít járatokat a kincses városból.

Újabb görögországi célpontra lehet eljutni Wizz Airrel június közepétől Kolozsvárról
2025. február 14., péntek

Terrorista fenyegetés több kolozsvári oktatási intézményben

Összesen kilenc kolozsvári oktatási intézmény – köztük a Babeș–Bolyai Tudományegyetem – kapott pénteken terrorista fenyegetést.

Terrorista fenyegetés több kolozsvári oktatási intézményben
2025. február 14., péntek

A boltosoknak is bajuk van a Bolttal: sofőrök tüntettek Szatmáron

Több tucat Bolt-sofőr tüntetett pénteken Szatmárnémetiben az alacsonynak tartott minimális fuvardíj, illetve az utazásmegosztó vállalat által kért részesedés mértéke miatt.

A boltosoknak is bajuk van a Bolttal: sofőrök tüntettek Szatmáron
2025. február 14., péntek

Különgép helyett menetrend szerinti repülőjárattal utazott haza a frissen államfővé „előlépett” Ilie Bolojan, a csomagját is ő maga cipelte

Különgép helyett menetrend szerinti repülőjárattal utazott haza Nagyváradra Bukarestből csütörtökön este Ilie Bolojan, aki szerdán vette át az államfői tisztséget a lemondott Klaus Iohannistól.

Különgép helyett menetrend szerinti repülőjárattal utazott haza a frissen államfővé „előlépett” Ilie Bolojan, a csomagját is ő maga cipelte