Székelyföldi Bringás Vándortábor: új útvonallal várják a diákokat

Székelyföldi Bringás Vándortábor

Az elmúlt három évben csaknem 800 fő ismerkedett meg Székelyfölddel, a legtávolabbi résztvevő New Yorkból érkezett

Fotó: Bringás Vándortábor

Új útvonallal várják a diákokat a 4. Székelyföldi Bringás Vándortáborba, amelynek célja, hogy a résztvevők két keréken fedezzék fel Székelyföld kulturális és természeti kincseit – közölték kedden az MTI-vel a szervezők.

Krónika

2025. február 18., 16:022025. február 18., 16:02

Mint közleményükben írták, kiemelt céljuk, hogy idén nagyobb számban vegyenek részt erdélyi diákok a programban. Főként Hargita és Maros megye fiataljait szeretnék bevonni, mivel eddig Kovászna megyéből és Magyarországról érkezett a jelentkezők zöme.

Zsigmond József programkoordinátor a témában tartott sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón közölte:

az elmúlt három évben csaknem 800 fő ismerkedett meg Székelyfölddel, a legtávolabbi résztvevő New Yorkból érkezett.

A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a vándortáborba érkezők megismerjék a tömbmagyar térség sokszínűségét.

A program honlapja szerint idén két útvonalat biztosítanak.

Megmarad az elmúlt három évben már bevált útvonal: Sepsiszentgyörgy–Sugásfürdő–Kézdivásárhely–Csíkszentsimon–Csíkszereda–Barót–Sepsiszentgyörgy. Emellett a Sepsiszentgyörgy–Sugásfürdő–Csernáton–Szent Anna tó–Csíkszentsimon–Barót–Vargyas-szoros–Sepsiszentgyörgy új útvonalon is lehet tekerni.

Gombos Zoltán, a tábor útvonalfelelőse közölte: a túrák átlagos hossza 280 kilométer, a részvétel pedig nemcsak fizikai kihívás, hanem valódi közösségi élmény is.

Székelyföldi Bringás Vándortábor Galéria

Fotó: Bringás Vándortábor

Az egyhetes táborban idén 25 csoportot indítanak eltérő időpontokban.

Egész Erdélyből várják a jelentkezőket, osztályokat, egyetemi hallgatókat is. A részvétel 14 éves kortól lehetséges, Romániában ennél fiatalabbak számára nem engedélyezett a biciklizés közúton. Jelentkezni április végéig lehet.

Egy csapat maximum 25 főből áll, ebből 22 diák, két kísérőtanár és egy tapasztalt túravezető. A tanárok számára a részvétel előtt külön képzési lehetőséget biztosítanak.

A diákok részvételi díja 49 ezer forint, amiért teljes ellátást, szállást, láthatósági mellényt, felszerelést és kerékpárt is biztosítanak számukra. A csoportok mellé kísérőt adnak, a csomagokat külön szállítják.

További információk és jelentkezés a Bringásvándor.hu weboldalon található.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában
2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit
2025. május 08., csütörtök

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán

A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán
2025. május 08., csütörtök

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek

Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek