Már dolgoznak a nyugati országrész kerékpárút-építési megaprojektjének megvalósíthatóságán

Már dolgoznak a nyugati országrész kerékpárút-építési megaprojektjének megvalósíthatóságán

Több mint 142,6 millió euróból több mint 1700 kilométer bicikliutat alakítanak ki az épített és természeti örökség mentén.

2024. július 31., szerda

Augusztus 7-9. között szervezik meg a 18. Székelyföldi Körversenyt

Augusztus 7-9. között szervezik meg a 18. Székelyföldi Körversenyt, mely mindhárom székelyföldi megyét és megyeszékhelyet érinti – írták az MTI-nek küldött szerdai közleményükben a szervezők.

Augusztus 7-9. között szervezik meg a 18. Székelyföldi Körversenyt
2024. július 11., csütörtök

Ingyen kávé a kerékpározásért? Koppenhágában megjutalmazzák a környezetbarát turistákat

A turizmus okozta környezetszennyezést próbálja megfékezni Koppenhága idegenforgalmi szervezete, amely kísérleti jelleggel július 15. és augusztus 21. között elindítja a CopenPay elnevezésű kezdeményezést.

Ingyen kávé a kerékpározásért? Koppenhágában megjutalmazzák a környezetbarát turistákat
2024. június 23., vasárnap

Az eső sem szegte a bátor bringások kedvét: Szent Lászlótól Szent Lászlóig kerekeztek

Ugyan hivatalosan csak hétfőn veszi kezdetét a június 24–31. között zajló 12. Szent László Napok – vasárnap két kerékre pattantak a szervezők és a hozzájuk csatlakozó bringázók, hogy Szent Lászlótól Szent Lászlóig tekerjenek.

Az eső sem szegte a bátor bringások kedvét: Szent Lászlótól Szent Lászlóig kerekeztek
2024. május 13., hétfő

Két kerékkel négy keréken: utánanéztünk, hogyan kell, érdemes autóval biciklit szállítani

A jó idő beköszöntével egyre többen pattannak kerékpárra térségünkben (is), hogy két keréken fedezzék fel a környezetüket, sportoljanak, szórakozzanak.

Két kerékkel négy keréken: utánanéztünk, hogyan kell, érdemes autóval biciklit szállítani
Krónika
2023. november 07., kedd

Szigorítás következhet: a tervek szerint csak a 16. életévüket betöltött személyek járhatnak majd közutakon elektromos rollerel

A képviselőház jogi bizottsága kedden pozitívan véleményezte azt a törvénytervezetet, amely előírja, hogy csak a 16. évüket betöltött személyek járhatnak közutakon elektromos kerékpárral vagy rollerrel.

Szigorítás következhet: a tervek szerint csak a 16. életévüket betöltött személyek járhatnak majd közutakon elektromos rollerel
2023. július 19., szerda

Csodálni a teremtett világot – „Nyeregben” lesznek a Csíksomlyóra tartó, 500 kilométeres Ferences Biciklitúra résztvevői

Mindenkit várnak, hogy csatlakozzon az Assisi Szent Ferenc lelkiségének jegyében szervezett, immár 16. Ferences Biciklitúrához, amelynek keretében – Máriapócs és Csíksomlyó között – egy hét alatt 500 kilométert tesznek meg a résztvevők.

Csodálni a teremtett világot – „Nyeregben” lesznek a Csíksomlyóra tartó, 500 kilométeres Ferences Biciklitúra résztvevői