Hétvégén, ahogy a rendszerváltás óta minden évben, ismét megemlékeztek Széchenyi Istvánról Kőszegremetén. Bár nincsenek arra bizonyítékok, hogy az avasi falucskában valaha is megfordult volna a legnagyobb magyar, a Széchenyi-kultusz élénken él a helyiek körében.
2013. szeptember 01., 17:182013. szeptember 01., 17:18
A település melletti dombon, a történelmi Magyarországon talán elsőként itt emeltek emlékművet Széchenyinek, pár éve pedig az ő nevét viseli a helyi iskola is. A falu melletti dombon álló obeliszket két alkalommal is tönkre akarták tenni – az 1940-ben kivonuló román hadsereg, illetve a Ceauşescu-rezsim – azonban mindkét alkalommal megúszta a rongálást az emlékmű: a katonák elől a helybéliek lovakkal elvontatták az oszlopot, a kommunisták tervének pedig a 89-es események szabtak gátat.
A rendszerváltás óta minden évben tartanak ünnepséget a Széchenyi-emlékműnél jelen Sike Lajos újságíró szervezésében. A szombati megemlékezésen jelen volt többek között Tischlér Ibolya kolozsvári magyar konzul. Pataki Csaba szenátor köszöntőjét követően Erdei D. István parlamenti képviselő méltatta Széchenyi munkásságát, különös tekintettel az általa a magyar gazdasági szakirodalom egyik első remekének nevezett művére, A hitel című kötetre. Mint kifejtette: a könyvben mindamellett, hogy hű képet rajzol a korabeli állapotokról, Széchenyi rámutat arra, hogy a nemességnek a földek elidegenítését tiltó, Nagy Lajos által 1351-ben bevezetett törvény az egyik fő akadálya az ország modernizálásának, és megfogalmaz ajánlásokat is a gazdasági rendszer korszerűsítése érdekében.
Sike Lajos azt hangsúlyozta, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelem mellett gróf Széchenyi István az a magyar történelmi személyiség, akit a szomszédos népek is tisztelnek és nagyra becsülnek. Rámutatott: utóbbi következetesen harcolt a nemzeti kisebbségek jogaiért, előre látva, hogy katasztrófához vezet az, ha a többi nemzet tagjai számára nem biztosítanak a magyarokéval egyenlő jogokat.
Felician Pop, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Igazgatóság vezetője arról beszélt, hogy a kizárólag a saját sikereikért dolgozó politikusokkal szemben Széchenyi államférfi volt, aki a jövő generációk érdekeit tartotta szeme előtt. \" Széchenyi István nemcsak a szó szoros értelmében épített hidat, de a közép-európai népek között is híd-építésre törekedett, kereste az együttműködés lehetőségeit\" – fejtette ki Felician Pop, hozzátéve: ma a magyaroknak és a románoknak egyaránt szükségük lenne egy Széchenyire, aki önzetlenül, áldozatokat hozva dolgozik a köz érdekében.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!