Az óvónői és a tanítói állásokért folyt a legnagyobb versengés a szerdán lezajlott pedagógusi versenyvizsgán. Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelő a Krónikának elmondta: a probléma az, hogy évente jóval többen végeznek, mint ahány állás felszabadul.
Közel 28 ezren versenyvizsgáztak szerdán az országos szinten meghirdetett, meghatározatlan időre elfoglalható, úgynevezett címzetes – azaz nem helyettesítői – mintegy ötezer pedagógusi állásra: a tendencia szerint az óvónői és tanítói posztokért óriási versengés folyik, míg a reáltantárgyak oktatására alig van jelentkező.
a meghirdetett négy posztra 42-en jelentkeztek, az egyetlen magyar óvónői katedráért pedig 29-en versenyeztek. Hasonló a helyzet a romántanárok esetében: a három állásra 33-an jelentkeztek, továbbá 21-en pályáztak a meghirdetett három angoltanári posztra.
A kétéves képzést nyújtó kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben például évente 28-an végeznek, és bár nem lépnek mindannyian pedagógusi pályára, sokan ugyanis beiratkoznak az egyetemre, így is több a pályakezdő, mint a meghirdetett katedra.
akkoriban nem is volt versenyvizsga, hanem kihelyezték a szakembereket oda, ahol szükség volt rájuk.
A gyermeklétszám ugyan folyamatosan csökken, évente mégis csak egy–két állás szűnik meg, a főtanfelügyelő szerint a tanügyben nagy a stabilitás.
– magyarázta Kiss Imre.
Archív felvétel
Fotó: Kristo Robert
A fluktuáció sokkal inkább a helyettesítő állásokra érvényes, sokan mennek például gyermeknevelési szabadságra, így két évig szükség van „beugró” pedagógusra. Kiss Imre azt is elmondta:
Hozzátette: mivel az egyetemen sem tolonganak a fiatalok ezeken a szakokon, nincs is remény arra, hogy egyhamar lesz utánpótlás. Háromszéken összesen 41 meghatározatlan időre szóló és 1499 helyettesítő állást hirdettek meg.
egy-egy posztra mintegy százan pályáznak, ugyanakkor népszerű a román- és franciatanári, fizikaoktatói, valamint testnevelés-tanári katedra is.
Fotó: Szucher Ervin
A megyében 63 címzetes – ezek közül 45 városi, 18 pedig vidéki iskolában – és 712 egészkatedrás helyettesállást hirdettek meg. A Ziua de Cluj hírportál szerint a szerdai versenyvizsgára 1213-an iratkoztak be, közülük 220-an ebben az évben végeztek valamely felsőoktatási intézményben vagy tanítóképzőben.
Az oktatási minisztérium közleménye szerint országos szinten a közel 5000 címzetes, meghatározatlan időre elfoglalható állás mellett további 58 ezer helyettesítő posztot hirdettek meg. A közel 28 ezer versenyvizsgázó írásbeli próbája délelőtt zajlott, a tételeket 4 órán belül kellett megoldani.
de a következő tanítói és tanári versenyvizsgákon újra próbálkozhat. Az előírások szerint első körben a 7-es osztályzatnál jobban teljesítő pedagógusok választanak az elért jegy sorrendje alapján a profiljuknak és végzettségüknek megfelelő állást a meghirdetett helyek közül, tehát minél kisebb jegyet kap valaki, annál kevesebb választási lehetősége van.
A szerdai versenyvizsga végleges eredményeit július 25-én teszik közzé, a meghirdetett katedrák elosztására pedig július 26-án kerül sor a megyei tanfelügyelőségeken.
Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
szóljon hozzá!