„Annak utána, hogy Tõkés Lászlónak a választásokon való indulását egyházkerületünk határozati úton támogatta, Sógor Csaba rendelkezési állományban lévõ lelkésznek – külügyi elõadó-tanácsosnak – szolgálati kötelessége lett volna felettes egyházi hatóságának engedélyét kérnie az EP-képviselõjelöltség elfogadásához. Lelkészértekezlet felkéri Sógor Csaba rendelkezési állományban lévõ lelkészt, hogy minden további nélkül lépjen vissza a jelöltetéstõl\" – áll a testület nyilatkozatában. A KERLÉSZ emlékeztet: Tõkés László EP-jelöltségét határozattal támogatta. Sógor Csaba a Krónikától értesült a KERLÉSZ álláspontjáról. „Jellemzõ, hogy elõbb a sajtóhoz juttatják el az ilyen nyilatkozatokat, az érintett pedig csak utolsónak értesül a történtekrõl\" – reagált a hírre tegnap este az RMDSZ EP-kampánykörútján levõ Sógor Csaba. „A testület ezt korábban is megtehette volna, amikor még érdemben lehet tárgyalni a felvetett problémáról – magyarázta Sógor Csaba. – A lelkészi értekezlet és a püspök úr is tudják, hogy most már nem lehet visszalépni az EP-jelöltségtõl. Ezt október 25-e elõtt lehetett volna megtenni, most viszont bármelyik jelölttel bármi is történjék, akár szeretne visszalépni, akár nem, sõt, elhalálozása esetén is a neve a jelöltlistán marad. Hiszen a központi választási bizottság már hitelesítette a jelöléseket, és a szavazólapok is elkészültek.\" Szerinte a püspökség, az igazgatótanács vagy a zsinat megtehette volna, hogy a jelöltség elnyeréséhez szükséges jóváhagyásra korábban felhívja a politikai pályán indulni szándékozók figyelmét, kérdéses, hogy a lelkészi értekezletnek mint konzultatív testületnek van-e joga ilyen felszólításra. Mint mondta, ilyen kötelezettségre akkor sem hívták fel a figyelmét, amikor idén januárban mind az RMDSZ, mind annak külsõ ellenzéke támogatta az õ EP-képviselõi jelölését. Sógor Csaba a 2000. õszi parlamenti választásokon szerzett elõször, majd 2004-ben másodszor szenátori mandátumot az RMDSZ jelöltlistáján. Ezt megelõzõen a Hargita megyei Csíkcsicsó református egyházközségének volt a lelkésze. Sógor 1999. január 1-jén kérte áthelyezését a Hargita megyei csíkcsicsói gyülekezetébõl a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kötelékébe. Itt 1999. szeptember 1-jéig próbaidõn, majd ezt követõen külügyi elõadó-tanácsosként, egyben pedig a várad-hegyaljai gyülekezet lelkészeként dolgozott 2000. december 10-éig. Ekkor tisztségeirõl lemondva rendelkezési állományba került, miután a parlamenti választásokon szenátori mandátumot kapott.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.