Nem volt kinek odaadni. A tanítás leállítása után hatalmas mennyiségű iskolatej maradt készleten
Fotó: Veres Nándor
Több megyében is gondot okoz, hogy amikor a koronavírus-járvány miatt kihirdetett szükségállapotban bezárták az oktatási intézményeket, leállt az iskolatejprogram is. Akad, ahol hatalmas mennyiség maradt készleten az iskolákban és óvodákban, máshol viszont sikerült helyi szinten rendezni a kérdést.
2020. július 17., 19:142020. július 17., 19:14
Óriási mennyiségű tej maradt készleten, miután a koronavírus-járvány begyűrűzése nyomán foganatosított óvintézkedések miatt bezártak a tanintézetek, és ezáltal leállt az iskolatejprogram. A helyzetre Călin Dobra, a Temes megyei önkormányzat elnöke hívta fel a figyelmet egy Facebook-bejegyzésben, amelyben jelezte a bánsági megyében például több mint 600 tonna, vagyis mintegy 3 millió doboznyi tejet tárolnak egy lerakatban. A szociáldemokrata párti (PSD) közgyűléselnök azt mondja,
„A raktárokban felhalmozott iskolatej szavatossága előbb-utóbb lejár, a termelő kénytelen lesz azt megsemmisíteni, ami többletkiadásokkal jár” – mutatott rá Călin Dobra. Azt, hogy a kormány mégsem tesz semmit, nem érti, ugyanis az állítja, biztos forrásból tudja, hogy a finanszírozó Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a készleten levő termékeket kioszthassák másoknak, például idősotthonoknak, gyerekotthonoknak, gyerekkórházaknak vagy éppen a vírus elleni harc frontvonalában levő közkórházaknak.
– szögezte le a Facebook-bejegyzésben a Temes megyei közgyűlés elnöke. Hangsúlyozta: a különböző állami szociális intézményeket, kórházakat fenntartó önkormányzatok pénzért vásárolják a szükséges élelmiszert, többek között a tejet, miközben több száz tonna hever a lerakatokban.
Kolozs megyében eközben a már kiszállított tejjel gyűlt meg a baja a megyei önkormányzatnak, ugyanakkor a már kifizetett, de a kényszerszünet miatt ki nem szállított termékek árát sem kapták még vissza – mondta el csütörtökön a Krónika megkeresésére Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke. Mint részletezte, a kiflivel nem volt gond, azt a termelő összeszedte a tanintézetekből, ám
„A beszállítócég már hónapok óta ígéri, hogy elszállítja, de ez még nem történt meg. Ugyanakkor az önkormányzat még azt a pénzt sem kapta vissza, amit elutalt, de a tejet már nem kellett kiszállítania a termelőnek, mert a gyerekek nem mentek iskolába, óvodába. Egyelőre várakozó állásponton vagyunk, közben készítjük elő a versenytárgyalást, hogy ha szeptembertől rendes keretek között indul a tanév, biztosítani tudjuk a gyerekeknek az ingyentízórait” – fejtette ki Vákár István.
Kovászna megyében ugyanakkor ez a kérdés megoldódott. A tanintézetekbe a lezárás előtt nem került ki nagy mennyiségű tej, azt pedig a helyi bizottság döntése értelmében
– számolt be kérdésünkre Henning László, a Kovászna megyei közgyűlés alelnöke. Közölte egyúttal, hogy amint bezártak a tanintézetek, felfüggesztették a szerződéseket, a pénz az államkasszában maradt. Henning László emlékeztetett arra is, hogy mivel Kovászna megyében többéves keretszerződést kötöttek a beszállítókkal, szeptembertől akadálytalanul újraindulhat a tej-kifli program.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
szóljon hozzá!