Román össztűz Tőkés László tusnádfürdői javaslatára

Hevesen bírálják bukaresti elemzők és politikusok Tőkés László tusnádfürdői javaslatát, miszerint Magyarország vállaljon védhatalmi státuszt Erdély felett. Bár sokan azt is megkérdőjelezik, hogy az EU-ban létezik ilyen gyakorlat, Ausztria és Dél-Tirol példája mást mond.

Rostás Szabolcs

2013. július 29., 16:242013. július 29., 16:24

2013. július 30., 00:042013. július 30., 00:04

Jobb- és baloldali román politikusok, valamint politikai elemzők egyaránt kitámadták Tőkés László európai parlamenti képviselőt, amiért a 24. Bálványos Nyári Szabadegyetemen azt javasolta, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státuszt az erdélyiek felett. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szombaton, a Tusványos zárónapján Ausztria és Dél-Tirol viszonyára hivatkozva ajánlotta Orbán Viktor miniszterelnök figyelmébe a kezdeményezést.

Az Adevărul napilap tegnapi számában terjedelmes összeállításban foglalkozott Tőkés László kijelentésével, amelyet már a cikk címe is „aberrációnak\" titulál. Stelian Tănase publicista a lapnak nyilatkozva kifejtette: Tőkés László „egy magára maradt dinoszaurusz, aki barlangjából beszél, és nem érti, mi történik Európában\". „Már a védhatalom kifejezéstől libabőrös leszek, Tőkés félrebeszél\" – jelentette ki a bukaresti elemző, roppant veszélyes ötletnek minősítve Tőkés kérését, amely szerinte az 1990-es évek Jugoszláviájának helyzetébe sodorná Romániát.

Cristian Preda néppárti EP-képviselő úgy vélekedett: „egy régió idegen kormány védnöksége alá helyezése politikai képtelenség\", de szerinte ezzel Tőkés László csak az RMDSZ elleni hadakozásával kapcsolatban hozakodott elő. A szintén demokrata-liberális Sever Voinescu politikai elemző – Traian Băsescu volt államelnöki tanácsadója – szerint a védhatalmi státusz igénylése „szemtelenség\" egy olyan politikus részéről, akire jellemzőek a kemény, de hatástalan nyilatkozatok. Voinescu szerint hasonló nyilatkozatokat évente kétszer tesznek azok a magyar politikusok, „akik azt hiszik, hogy ma is a 19. században élnek\": a tusnádfürdői szabadegyetemen és „szeptemberben, az összmagyarság ünnepén\". (A politikus valószínűleg március 15-ére gondolt – szerk. megj.).

Mint ismert, Tőkés László felvetésére Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök – akit meghívtak az idei Tusványosra, de nem vett részt a diáktáborban – annyit mondott: már hallotta az ötletet, de ez nem illeszkedik az ország alkotmányos keretei közé, amely oszthatatlan nemzetállamként határozza meg Romániát.

Cătălin Ivan, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője ugyanakkor „primitív\" gondolatnak nevezte a felvetést. „Ő egy másik korban él, a protektorátusok korában, nem érti a mai világot és az európai konstrukciót, azokat az értékeket, amelyekben mindannyian hiszünk. Az irónia csúcsa, hogy (Tőkés László) nemcsak EP-képviselő, hanem az EP alelnöke is volt\" – mondta a francia közszolgálati rádiónak a PSD EP-képviselője.

Manuel Stănescu történész szerint azért is súlyos Tőkés László kijelentése, mert azzal szerinte nemcsak autonómiát követel, hanem Erdélyt valamiképpen Magyarországhoz kötné. Stănescu az Adevărulnak kifejtette: a történelemben valóban léteztek „protektorátusok\", mint a náci Németország által létrehozott cseh-morva, illetve lengyel protektorátus, de úgy véli, az Európai Unióban nincs rá példa. Holott történészként ismerhetné Dél-Tirol esetét, amely az első világháborút lezáró békeszerződések eredményeként került a korábbi Osztrák-Magyar Monarchiától, illetve Ausztriától az olasz állam fennhatósága alá.

Ausztriának a dél-tiroli német ajkú kisebbség feletti védőhatalmi szerepét az 1946-os párizsi megállapodás rögzítette. A terület olasz államon belüli önrendelkezési jogainak érvényesítése felett a két állam évtizedekig vitában állt egymással, ám a vitát 1992-ben lezártnak ismerték el és Dél-Tirol széles körű belső autonómiát kapott. Tavaly novemberben Mario Monti olasz kormányfő ugyan kijelentette, hogy Ausztriának nem kell többé ellátnia a védhatalmi szerepet, Werner Faymann osztrák kancellár és Michael Spindelegger külügyminiszter a egybehangzóan hangsúlyozták: Ausztria továbbra is lelkiismeretesen ellátja nemzetközi jogilag rögzített státusát.

Tőkés egyébként már már évekkel ezelőtt – például 2011-ben, az Európai Parlament alelnöként, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács első, brüsszeli ülésén – felvetette a védhatalmi státus gondolatát, amelyet szerinte a magyar alkotmányban kell rögzíteni. A kezdeményezést erdélyi magyar szervezetek is felkarolták, elsősorban a Székely Nemzeti Tanács, amely a Székelyföld esetében látja elképzelhetőnek a védhatalmi státusz kiterjesztését.

A Krónika erre vonatkozó kérdésére különben Martonyi János külügyminiszter idén áprilisban úgy válaszolt: a védőhatalom szót Magyarország már nem használja, ez olyan nemzetközi jogi kategória, amit jogi értelemben Budapest nem vet föl. „Mi azt mondjuk, amit a magyar alaptörvény hirdet: Magyarország felelősséget vállal a határon túli magyarokért. És ennek megfelelően folytatjuk a nemzetpolitikát\" – jelentette ki a lapunknak adott interjúban a magyar diplomácia vezetője. Rostás Szabolcs

Németh: nem történt jóvátehetetlen sérülés

Helyrehozhatatlan, jóvátehetetlen sérüléseket az elmúlt esztendőben sem szenvedett el a magyar-román kapcsolatrendszer, és ebben komoly szerepe van a két külügyminisztérium munkájának – hangsúlyozta Németh Zsolt a Digi 24-nek nyilatkozva. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a bukaresti hírtelevíziónak a román külügyminisztérium állásfoglalása kapcsán – miszerint a régiósítás nem etnikai célokat követ – elmondta, a Székelyföld vonatkozásában Magyarország a romániai magyarság képviselői által megfogalmazott elképzeléseket támogatja. Mint mondta, reméli, a régióátszervezés során figyelembe veszik a magyarság alapvető, legitim érdekeit egy ilyen súlyú kérdésben.

Németh Zsolt szerint egyre több a hasonlóság abban, ahogy Magyarország és Románia odafigyel a határain túl élő nemzettársakra. Felidézte, hogy a jelképhasználat körül év elején „heveny vita\" bontakozott ki, de hozzátette: „a román miniszterelnöknek a határozott fellépése nyomán megnyugodtak a kedélyek és abba az irányba látom elmozdulni a szimbólumhasználat kérdését, hogy előbb-utóbb jogilag is védhető, megalapozott és megnyugtató megoldás születhet\".

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét