Zsúfolásig megtelt a marosvásárhelyi Kultúrpalota szerda este az első alkalommal megszervezett Vásárhelyi Forgatag nyitógáláján, amely a magyar és székely himnusz eléneklésével kezdődött.
2013. augusztus 29., 18:282013. augusztus 29., 18:28
Portik Vilmos főszervező és Soós Zoltán fesztiváligazgató hangsúlyozta: küzdelmes napokat tudhatnak maguk mögött, de sikerült elhárítaniuk az akadályokat, így a következő napokban színvonalas, tartalmas programok várnak a közönségre. \"Hosszú és rögös utat jártunk be, de azt hiszem, jól vettük az akadályokat. Bár egy román portál szerint a forgatag szervezői egymással háborúznak, szeretném leszögezni, hogy mi csak az idővel háborúzunk\" – fogalmazott Portik.
Soós ugyanakkor hangsúlyozta: szeretné, ha Marosvásárhelyen véget érne a magyar–magyar versengés, hiszen a rendezvény is azért jöhetett létre, mert a szervezők nem hagyták, hogy összeugrasszák, megosszák őket. \"A Vásárhelyi Forgatagba mindegyik politikai alakulat, civil szervezet, egyesület bekapcsolódhat, részt vehet bárki, aki ebben a városban szeretné megtalálni a helyét\" – hívta fel a figyelmet a fesztiváligazgató.
Bokor Barna színművész, a nyitógála házigazdája arra is rámutatott, hogy nem véletlenül választották ezt az időpontot a rendezvény megnyitására, hiszen Mátyás király kiváltságlevelének köszönhetően 531 évvel ezelőtt, 1482. augusztus 28-án nyert vásárjogot a megyeszékhely. Az eseményen Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja is felszólalt, hangsúlyozva: a forgatag legfőbb üzenete, hogy Vásárhely polgárai szülőföldjükön, anyanyelvüket használva akarnak teljes életet élni. Peti András alpolgármester az elmúlt napok konfliktusaira utalva elmondta: a helyi magyarságnak kezébe kell vennie sorsát, hiszen joga van ahhoz, hogy saját rendezvényeket szervezzen.
A Vásárhelyi Forgatag hétvégi programjából
Pénteken 11 órakor nyitják meg a vasárnapig tartó kézműves vásárt a Maros-parton. A várban délelőtt háromnegyed tíztől estig vetítéseket tartanak. 19 órától a Szentegyházi Gyermekfilharmónia lép fel a Kultúrpalotában, 21 órától pedig a Deák Bill Blues Band koncertezik a Maros-parti színpadon. Szombaton 10 órától családi-, gyermek- és ifjúsági programokat tartanak a GoKart pálya mellett. 16.30-kor Kocsis István A Tér című monodrámáját adják elő a Nemzeti Színházban. 21 órától a nagyszínpadon az Intim Torna Illegál koncertezik. Vasárnap 15 órától néptánctalálkozót tartanak a Kultúrpalotában, 21 órától pedig a Ghymes lép fel a Maros-parti színpadon.
Szász Cs. Emese
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!