Polgármesteri hivatal: csak tízen vonulhatnak Vásárhelyen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a székely szabadság pénteken tartandó napjára csak a székely vértanúk emlékműve melletti megemlékezést hagyta jóvá, a résztvevők felvonulását nem, és még kevésbé azt, hogy a résztvevők az úttesten vonuljanak – közölte maga a hivatal szerdán közleményben.

Krónika

2017. március 08., 19:182017. március 08., 19:18

2017. március 08., 21:262017. március 08., 21:26

Az MTI beszámolója szerint a polgármesteri hivatal a dokumentumban megjegyezte: a szervezők rendelkezésére bocsátja a Mihai Eminescu Központ nagytermét, „hogy ott kulturális rendezvényeket tartsanak a székely szabadság napja alkalmából”. Azt is hozzátette, hogy a polgármesteri hivatal „jóváhagyta, hogy legfeljebb tíz résztvevő a prefektusi hivatalhoz menjen, és ott petíciót nyújtson be, amint azt a törvény írja” – áll a közleményben. A hivatal álláspontja szerint a székely szabadság napja résztvevői kizárólag a járdán távozhatnak a megemlékezés helyszínéről.

Kincses Előd, a megmozdulás szervezőinek a jogi képviselője az MTI-nek elmondta, a városháza nem is tájékoztatta a székely szabadság napja szervezőit, csupán a sajtóközleményben rögzítette álláspontját. Az ügyvéd egyértelműen hivatali hatalommal való visszaélésnek tekintette a városháza állásfoglalását.

Emlékeztetett rá, hogy tavaly júniusban jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a 2016-os és 2017-es demonstráció 2015 elején tett bejelentése jogszerű volt, és a bíróság arra kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy vegye tudomásul a bejelentést. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg.
Kincses Előd átiratban kérte a csendőrséget, hogy járjon el a szervezőkkel múlt pénteken kötött megegyezésnek megfelelően. László György, a Marosszéki Székely Tanács elnöke egy szerdai sajtótájékoztatón elmondta: arról állapodtak meg, hogy a csendőrség biztosítja a tiltakozók felvonulását az úttest egyik sávján.

Lucian Goga prefektus egy szerdai sajtóbeszélgetésen elmondta: a belügyminisztériumnak alárendelt rendfenntartó egységek mindent megtettek azért, hogy a megmozdulás normális körülmények között, a törvények betartásával folyjon le. A prefektus ugyanakkor nyugalomra, megértésre szólította fel a résztvevőket. „Mindenkinek jogában áll hangot adni a vágyainak, gondolatainak, de csakis a törvény betartásával, a közrend és a csend háborítása nélkül” – jelentette ki a prefektus. Lucian Goga ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a megmozdulás a kölcsönös tisztelet jegyében fog lezajlani, hiszen – mint megemlítette – Marosvásárhelyen több etnikum él együtt.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) pénteken délután helyi idő szerint 16 órára hívta a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékműve mellé a székelyeket, hogy ott a Habsburg-ellenes székely szervezkedés miatt 1854. március 10-én kivégzett vezetőire emlékezzenek, majd a prefektusi hivatal elé vonuljanak kinyilvánítani a székelység autonómiaigényét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 27., csütörtök

Háromdimenziósan szkennelték a Medve-barlangot, virtuálisan is látogatható lesz

Premier, hogy 3D-sen szkennelték a Románia legszebb barlangjának tartott Medve-barlangot: ennek köszönhetően lehetőség nyílik a földalatti környezetnek a legnagyobb pontossággal történő dokumentálására.

Háromdimenziósan szkennelték a Medve-barlangot, virtuálisan is látogatható lesz
2025. március 27., csütörtök

Nicușor Dant magányos farkasnak, Crin Antonescut kisebbik rossznak nevezte az RMDSZ politikusa

Nicușor Dan egy magányos farkas, aki államfőként nem fogja tudni jó irányban megváltoztatni az országot – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere.

Nicușor Dant magányos farkasnak, Crin Antonescut kisebbik rossznak nevezte az RMDSZ politikusa
2025. március 27., csütörtök

Önálló állam-e a Székelyföld? A magyar prefektustól vár választ az EMSZ

Barabási Antal Szabolcstól, Maros megye nemrég hivatalába lépett prefektusától vár választ az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) arra, hogy a hivatalos román álláspont szerint „önálló, más állam-e” a Székelyföld.

Önálló állam-e a Székelyföld? A magyar prefektustól vár választ az EMSZ
2025. március 27., csütörtök

Idén is Kaszoján kezdődik az erdélyi magyar ifjúsági fesztiválok sora

Új lendülettel vágott neki a munkának az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) új vezetősége. Május 2–3-án tartják meg az erdélyi magyar ifjúsági fesztiválok „szezonnyitó” táborát.

Idén is Kaszoján kezdődik az erdélyi magyar ifjúsági fesztiválok sora
2025. március 27., csütörtök

NATO-támaszpont építéséhez kér a román kormány területet egy erdélyi megyei önkormányzattól

Egy 66 236 négyzetméteres terület átadását kéri a román kormány a Szeben megyei önkormányzattól a nagyszebeni repülőtér közelében épülő NATO katonai támogató egység számára.

NATO-támaszpont építéséhez kér a román kormány területet egy erdélyi megyei önkormányzattól
2025. március 27., csütörtök

Betörtek az újszentesi református templomba, nyomoz a rendőrség

Betörtek a nemrég teljesen felújított újszentesi református templomba csütörtökre virradó éjjel. Szűcs András Ottó, a Temesvárral szomszédos község lelkésze a Krónikának elmondta, a kamerák rögzítették, amint egy férfi kifeszített egy kis ablakot.

Betörtek az újszentesi református templomba, nyomoz a rendőrség
2025. március 27., csütörtök

Minden idők legnagyobb büdzséjét költi ebben az évben Kolozsvár

Közel egymilliárd euróból gazdálkodik ebben az évben Kolozsvár, a város költségvetését csütörtökön szavazta meg a képviselő-testület.

Minden idők legnagyobb büdzséjét költi ebben az évben Kolozsvár
2025. március 27., csütörtök

Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói pünkösdi búcsúba

Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói pünkösdi búcsúba a Kárpáteurópa Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. szervezésében – közölték a szervezők csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói pünkösdi búcsúba
2025. március 27., csütörtök

Kiadós esők jönnek Erdélyben

Tizenegy megyére adott ki kiadós csapadékra vonatkozó másodfokú figyelmeztetést csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Kiadós esők jönnek Erdélyben
Kiadós esők jönnek Erdélyben
2025. március 27., csütörtök

Kiadós esők jönnek Erdélyben

2025. március 27., csütörtök

Súlyos baleset: életét vesztette mindkét kamion sofőrje (fotókkal)

Súlyos baleset történt csütörtökön hajnalban Arad megyében: két kamion egymásba rohant Glogovác határában, az ütközés nyomán mindkét tehergépkocsi sofőrje életét vesztette, az egyik nyerges vontató lángokba borult.

Súlyos baleset: életét vesztette mindkét kamion sofőrje (fotókkal)