Partiumi Magyar Napok: cél az értékmegőrzés

A kulturális jelleg erősítésével lehet még több látogatót a Partiumi Magyar Napokra vonzani, ezért jövőre erre fektetik majd a hangsúlyt – összegezte a szatmárnémeti kulturális rendezvénysorozatot Stier Péter főszervező szerdai kiértékelő sajtótájékoztatóján.

Babos Krisztina

2013. augusztus 28., 17:592013. augusztus 28., 17:59

2013. augusztus 28., 19:072013. augusztus 28., 19:07

Szőcs Péter, a társszervező Identitás Alapítvány elnöke kifejtette: bár a rendezvény az elmúlt tizenkét évben jelentősen kibővült, a kezdetekkor meghatározott célokból és értékekből mit sem veszített.

\"Nem pusztán egy városi forgatagról vagy zenei fesztiválról beszélünk, hanem egy olyan értékteremtő és -megőrző rendezvénysorozatról, amely bárki számára hozzáférhető\" – hangsúlyozta Szőcs. Mint kiderült, az egyhetes rendezvénysorozat megvalósításában tizenhét civil szervezet, tizenhat médiapartner, valamint ötvennél is több támogató cég segített, így az érdeklődők számára tíz helyszínen és négy színpadon szervezhettek változatos, minőségi programokat.

A szervezők becslései szerint a rendezvénysorozat idején mintegy 44 ezren vettek részt a Partiumi Magyar Napokon. A PMN költségvetése egyébként 220 ezer lej volt. A szervezők azt is elmondták, hogy a helyi és a megyei önkormányzat is kevesebb pénzt adott idén, ezért kiemelkedően fontos volt a helyi cégektől kapott finanszírozás. Pataki Csaba, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke kifejtette: a Partiumi Magyar Napokkal egy időben zajló Kolozsvári Magyar Napok is rendkívül sikeresek voltak, ez pedig azt bizonyítja, hogy Szatmárnémeti és Kolozsvár is rendelkezik akkora magyar közösséggel, amely létre tud hozni, és nem utolsósorban fenn tud tartani két ilyen szintű kulturális fesztivált.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el