Kolozsváron tartja éves kongresszusát szerdától vasárnapig az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN), az európai őshonos nemzeti kisebbségek ernyőszervezete, a rendezvény fontos programjai csütörtökön kezdődnek.
2017. május 17., 13:382017. május 17., 13:38
A kongresszusra az európai kisebbségek több mint 200 képviselőjét, valamint romániai, magyarországi és európai intézmények képviselőit várják – áll az MTI által közölt beharangozóban.
Az őshonos kisebbségeknek az európai kulturális hagyatékhoz való hozzájárulásáról tart előadást a rendezvényen Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa, és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is köszönti a kongresszust.
amely – ha egy év alatt sikerül egymillió polgár aláírását összegyűjteni – lehetővé teszi, hogy uniós jogalkotás kezdődjön az európai kisebbségvédelemről.
Bejegyezte az Európai Bizottság (EB) az európai kisebbségi szervezetek által közösen összeállított Minority SafePack című európai polgári kezdeményezést – közölte szerdai hírlevelében az RMDSZ. A szövetség szerint az európai kisebbségek történelmet írtak.
A kongresszusnak emellett kiemelt témája lesz az őshonos nemzeti kisebbségek hozzájárulása az európai kulturális hagyatékhoz, a nemzeti-kulturális autonómiák gyakorlata és kihívásai Közép- és Kelet-Európában, valamint a modernitás és innováció a kisebbségi közösségekben.
Az RMDSZ szombati zilahi kongresszusán tartott beszédében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sérelmezte, hogy a román diplomácia megpróbálja hitelteleníteni az RMDSZ-nek a FUEN-ben vállalt szerepét. Úgy vélte: a román külügyminisztérium azt a nem titkolt célt követi, hogy a magyar közösség törekvéseit elakassza, és rossz színben tüntesse fel a magyarokat szerte a világban. A Krónika értesülései szerint a román külügyminisztérium Navracsics Tibor kolozsvári látogatását kifogásolta.
Kemény hangon bírálta a román diplomáciát az RMDSZ zilahi kongresszusán elhangzott beszédében Kelemen Hunor elnök. A politikus többek között áskálódással vádolta a bukaresti külügyminisztériumot a jövő heti kolozsvári FUEN-kongresszushoz való viszonyulása miatt.
„Azt szeretnénk, hogy négy nap után a kongresszus minden résztvevője Erdély nagyköveteként induljon haza. Aki már tudni fogja, hol van a kolozsvári Szent György-szobor, milyen a háromszéki sajt, a csíki kolbász, a szilágysági pálinka, (...) hallani fog a bennünket ért jogsértésekről, tudni fog a kulturális hagyaték megőrzését célzó erőfeszítésekről, az autonómiaharc kihívásairól, és magáénak érzi majd az anyanyelvhasználatért vívott harcunkat, mert otthon ő is hasonló problémákkal küzd. Ezért zajlik Kolozsváron a FUEN kongresszusa” – idézte az RMDSZ hírlevele Vincze Lorántot, a FUEN tavaly megválasztott elnökét.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
szóljon hozzá!