Noha a helyi önkormányzat temetői szabályzata tiltja, van, aki a feketepiacon vásárol sok ezer euróért sírhelyet, vagy megpróbálja a környező falvakban eltemetni hozzátartozóját. De ez sem egyszerű megoldás, mert a falvak egyházi temetőiben nem adnak el idegeneknek sírhelyet.

Elodázott kolozsvári lehetőség

László Attila RMDSZ-es szenátor, Kolozsvár volt alpolgármestere a fő problémát abban látja, hogy nem volt semmiféle előrelátás és tervezés. „Az évi négyezer elhalálozás rövidesen megemelkedik, mert a hetvenes években a masszív iparosítással mintegy százezer lélekkel nőtt a város lakossága, így számítások szerint a közeljövőben akár hatezer temetéssel is számolni kell évente. Erre semmilyen módon nem készült fel a város vezetősége” – magyarázza a politikus.

Alpolgármestersége idején sokat foglalkoztak a temetkezés kérdésével, de megoldás mégsem született. Kolozsvár akkori polgármestere,

A néhai Kovács Sándor főesperes mintegy 20 hektár egyházi tulajdonú földterületet ajánlott fel a város számára temetőnek, ahova egyházi és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül bárki temetkezhetett volna. Arról is folytak egyeztetések, hogy az egyház és a polgármesteri hivatal közösen működtesse az új temetőt, azonban a polgármesteri hivatal szakembereinek pozitív véleményezése ellenére sem bólintott rá a megállapodásra a polgármester.

Azóta is tűzoltómunka folyik: a helyi önkormányzat újabb temetőt szándékszik nyitni a sírhelykrízis rendezésére, de ennek dátumát a mai magyar alpolgármester sem tudja megmondani. Oláh Emese lapunknak elmondta: módosítani kell az urbanisztikai dokumentációt, most ezen dolgozik a hivatal. Kolozsvár többi temetője betelt, a Házsongárdi a legkorábban. Ennek bezárását annak idején László Attila szorgalmazta, amivel az egyházak vezetői is egyetértettek. A helyi magyar elképzelés szerint csak a közvetlen hozzátartozók temetkezhetnének ide, a sírhelyek koncesszióját a mostani húszról ötven évre növelnék.

A polgármesteri hivatal szerint sírhelyet eladni nem lehet, a feketekereskedelem mégis virágzik: mindig akadnak olyan családok, akik lekésik a sírhelyfoglalás megújítását, így ezek azonnal gazdát cserélnek.

„Az idős emberek számára nagyon komoly stresszfaktor az elmúlás kérdése. Szeretnék tudni, mi történik velük, ha eltávoznak az élők sorából. Olyan temetői rendszabály kell, hogy az ember tisztában legyen vele, hova temetkezhet” – összegzi László Attila.

Alternatíva lehetne
a hamvasztás

Oláh Emese szerint alternatívát jelenthetne a hamvasztás. Ennek lehetőségét a polgármesteri hivatal is felvetette, de a közvélemény megosztott, emiatt az önkormányzat nem tudja ezt szorgalmazni.

amelynek vezetői összeegyezhetetlennek tartják az egyházi kánonnal, holott vannak esetek, amikor ezt kötelezővé kellene tenni súlyosan ragályos betegségek esetén, mint a tüdőtuberkulózis (tbc). De ezt sem veszik komolyan a hatóságok.

László Attila szerint a görögkeleti egyház elutasító magatartása mögött inkább üzleti okok állnak. Országszerte jellemző, hogy az ortodox egyház tulajdonosként viselkedik az önkormányzati temetők felett is, megpróbálja mindenhol a saját feltételrendszerét ráerőszakolni a helyi önkormányzatokra. Ebben a gondolkodásban nem fér bele a hamvasztás, mert azzal az ortodox egyházhoz közel álló körök igen jelentős bevételektől esnének el. László Attila szerint a hamvasztás nem új keletű temetkezési gyakorlat, hiszen már a középkori pestisjárványok idején ez volt az alapvető védekezési mód a kór terjedése ellen.

Nem az egyháznak
kell megoldania

A temetkezést szabályozó 2014/102-es törvény egyik szakasza előírja, hogy azokon a településeken, ahol nincs köztemető, csak egyházi temető – és ez elég gyakori eset Erdélyben –,

Ez alól csak a zsidó és muzulmán temetők képeznek kivételt.

A lapunk által megkérdezett lelkipásztorok szerint a nagyvárosok környékén található gyülekezetekben már számos ilyen kéréssel találkoztak. Ha a halott nem tartozik az egyházhoz, illetve nem fizetett rendszeresen egyházi hozzájárulást, akkor csak a presbitérium engedélyével és az általa támasztott pénzügyi feltételek teljesítése mellett vállalják a temetkezést.

Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke lapunknak elmondta, az egyházközségek temetőinek belső rendszabályzatát a helyi gyülekezet presbitériuma határozza meg, amely azonban nem dönthet az állam törvénye és az anyaszentegyház kánona ellen. Az egyházi elöljáró szerint „vannak feltuningolt feszültségek, amelyek itt-ott előbukkannak, de egyelőre nem ez a jellemző”. Úgy látja, ahol erre szükség mutatkozik, a helyi önkormányzat köztemetőt létesít, hogy az ehhez hasonló kényelmetlen ügyek elkerülhetők legyenek. Annál is inkább, mert

Póka János András kalotaszentkirályi polgármester szerint a kápolnából való temetést is előíró temetkezési törvényt csak nagyon felületesen lehet betartani. „Sok falusi polgármesteri hivatalnak nincs pénze kápolna építésére, az egyházaknak pedig még annyira sem. Hiába tiltja a törvény a háztól való temetést, ha az állam nem teremt lehetőséget mindenhol kápolnaépítésre, akkor a törvény szövege üres frázis marad” – fogalmaz a kalotaszegi elöljáró, aki azt is elmondta, hogy a községközpontban három évvel ezelőtt átadott kápolnát olyan helyre tervezték, hogy azt minden felekezet és nemzetiség használhassa, ne egy temetőhöz kapcsolódjon. Úgy véli, a temetők helyzetét is így kellene rendezni Erdély-szerte.